A csapat 2000-ben alakult. A Copy Con és a Lizard 1998 óta együtt zenélt különböző formációkban (olykor más tagokkal kiegészülve), illetve szólólemezeket is csináltak.
A TéOeM szintén más formációban kezdett el kibontakozni, de miután több okból kifolyólag
megszűnt a lehetősége, a szívéhez addigra már igen közelálló hobby folytatására, a srácokban közben barátra találva a Copy Con-nál folytatta egyedül a zenélgetést…
Az egymás lemezén való közreműködések után közösen eltervezték, hogy csinálnak hárman együtt egy lemezt. A csapat nevének megszületése után, 2000-ben így látott napvilágot az első Flegmadog$ album, ami a szinte csak a szűk haveri körben terjedt el. Ezután más projectekben aktívan tevékenykedve (Dynasztija, szóló lemezek) a Flegmadog$ nem hallatott magáról egészen 3 évig. 2003 végén viszont napvilágot látott a második lemezük „Az Élet Megy Towább” címmel, aminek köszönhetően kezdték egyre többen megismerni a kutyákat. Ennek a hanganyagnak egészen pontosan 2 évet adtak terjedni, mikor is 2005-ben, még mindig házi gondozásban megjelentették a harmadik, „Nem Wágod?!?” című albumukat.
2007 végén, a Copy Con-t már 2005-től foglalkoztató Chameleon Records megjelentette a Flegmadog$ első hivatalos lemezét, szintén „Az Élet Megy Towább” címmel, amely egy a korábbi lemezek felvételeiből összeválogatott album volt. |