Tagok: Tom D, Kilo, Undertaker, DJ President Ike (USA), Joshsam (Anglia).
A PLUSIDE két angol szó, a PLUS és a SIDE összevonása, jelentése: Pozitív Oldal. A nevet Tom D, a csapat alapítója találta ki 1998-ban, aki akkor még szóló karrierben gondolkodott, de egy évvel később csatlakozott hozzá Pidzsé a Klikk nevű rapcsapatból. 2000-ben együtt készítették el "A Józan Ész Forradalma" című első PLUSIDE lemezt, ami országszerte ismerté vált, elsősorban az Internet segítségével. 2001-ben együttműködési problémák miatt Pidzsé távozott a csapatból, de még abban az évben a helyét Kilo vette át, aki korábban egy szolnoki rapcsapat tagja volt, ami felbomlott. Habár a Pozitív Oldal felállása megváltozott, de a szövegek és a célok maradtak. 2002-ben Kilo és Tom D közösen készítették el a Konfrontáció című második PLUSIDE CD-t. 2003-ban új taggal bővült a csapat DJ President Ike személyében, aki egy amerikai DJ egyenesen New Yorkból...
Tom D: A PLUSIDE frontembere. 1993 és 1995 között tagja volt a GFX nevű graffitis csapatnak. 1996 óta részt vesz különböző szervezetek és kampányok munkájában. 2000 elején kezdeményezésére létrejött egy hazai Hip-Hop levelezőlista (hiphop@hix.hu). 2001 elején elindította a RAPNET honlapot. 2003-ban az amerikai Chillious első albumának egyik zenei producere. 2003 végétől a publicenemy.com egyik news managere. 2004-ben az amerikai Pvt. Militant első albumának egyik zenei producere, és az Old School Hip-Hop CD-ROM producere...
Kilo: 2000-ben a Stray nevű szolnoki rapcsapat tagja volt, ami felbomlott, ezért 2001-ben csatlakozott a PLUSIDE-hoz. Pidzsé helyét vette át, aki 1999 és 2001 között tagja volt a Pozitív Oldalnak, és szerepelt "A Józan Ész Forradalma" című lemezen. Kilo 2005-től már nem tagja a PLUSIDE-nak, de még közreműködik a harmadik albumon...
DJ President Ike (USA): Az amerikai Impossebulls tagja egyenesen New Yorkból. 2002-től a PLUSIDE "virtuális" DJ-je. Az együttműködés az Interneten keresztül történik, kihasználva a 21.század digitális forradalmát, ami új és izgalmas lehetőségeket biztosít az előadók számára...
Elérhetőségek:
E-mail: tomd@pluside.hu
Web: www.pluside.hu
|