Duplaszett
Breezen 2010.03.23. 16:36
Mikor kezdtétek el a zenélést?
Gerola: Régebb óta írogatok már, először még nem is szövegeket írtam, csak rímpárokat, verseket.. 3-4 éve kezdtem el komolyra venni a témát. Amikor azt éreztem, hogy megállják a helyüket a szövegek, akkor kezdtem el őket rögzíteni, és elkészítettem az első bemutatkozó lemezemet 2007 telén. Ezután tovább írtam, és egyre több zene jön ki a házunk tájékáról.
Des: 2 éve kezdtem el komolyabban foglalkozni a Reppzenével!Először versek,idézetek írásába kezdtem,majd versszakok és dalok írásába találtam magam!
Hogy jött az ötlet, hogy összeálljatok és egy csapatban zenéljetek?
Gerola: Mindketten nyomjuk szólóba is. Behívtuk egymást a szólólemezünkre is. Rögzítettünk már egy zenét a Hátraarc-ra, azután többet is szerettünk volna, aztán egyik nyáron este zenéltünk nálunk és kaptunk Sniptől egy banga zenét, amire egyből firkáltunk. Nem lehetett megállni. Aztán, azt mondtuk, hogy akkor legyen már valami név is, cím vagy valami... így jött a duplaszett, és terveztük a lemezt is, most meg itt tartunk.
Des: Lassan egy éve hogy már ismerjük egymást! Ami kevés idő,de már most nagyon jó barátok vagyunk,úgyérzem! Nyáron összevergődtünk egy kis lazulós dumálásra,majd Snip jött a hülye msn hangjával és csapott egy bítet,amire meg is írtuk a szöveget 5 perc alatt (dézsából öntöttük a lapra) Terveztünk több közös számot is együtt,de gondoltuk ha már pár közös számunk lesz akkor lehetne már egy közös nevünk is ami kettönket foglal össze egybe,2 srác vagyis dupla,a szett meg csak úgy jött az intró szövegírása közben!
Októbertől hallható a myspace oldalatokon egy afféle promo zene. Mire számíthatnak még a hallgatók,várható esetleg egy bemutatkozó lemez?
Gerola: Igen. A zene a lemezünkről az Intro. Ez volt az a bizonyos szám amivel elindultunk nyáron... Lemez mindenképpen lesz. Nemsokára ki is jön egy EP formájában. Elvileg áprilisban landol a cumó, reméljük semmi nem jön közbe.. De az biztos, hogy mindent beleadtunk, és nem fog csalódni senki, esetleg nagyokat lesni, de semmi poént nem akarunk lelőni.
Des: Úgyúgy. Hamarosan hallható is lesz az egész lemez,ami 8 dalnak ad helyet! Mindenképpen egy egyedi,kiforrott cuccal találjátok szembe magatok! Mindketten hoztunk valami újat a lemezen,olyat amilyet még egyszer sem hallottatok tőlünk!
Mi a véleményetek, milyen irányba halad a magyar rap?
Gerola: Stagnál. Véleményem szerint amíg lesz olyan, hogy "home" felvétel, sokan csak égetik magukat. Ismerek azonban olyan srácokat, akikben megvan a tehetség, de nincs lehetőségük eljutni normális stúdióba, hogy profi körülmények között csinálják amit szeretnek. Sajnos amíg ilyen van, nem nagyon halad előre itthon a műfaj. Persze vannak rengetegen akik megütik a szintet, sőt... akik túlteljesítik az elvártat.
Des: Remeg a léc. Persze nem csak a Home felvételek miatt,imént ahogy Gerola mondta,hanem maga az instrunak is igenyesnek kell lennie! "Loop" ez alatt nem azt kell csak érteni hogy beteszem és sokszorozom 10 percig. Nem minden a szöveg,hiszen a zene a zene miatt zene!
Mi a célotok a zenéléssel?
Gerola: Önmegvalósítás. Saját magam megismerése, és kihozni magamból a legjobbat. Ezekmellett az ember tanul is belőle, illetve örömöt talál a zenében.
Des: Nyakon csípni azt az énemet aki csak akkor jön elő ha bemegyek a süketbe és felcsapok egy fülest! És ezt az énemet kint hordani (térfélcsere)
A magyar előadók közül szerintetek kikre érdemes odafigyelni?
Gerola: SzóSzólók, Rico, Artoscsaba, BeatMarket, Fura, Yugo, Shuka, Deego, Riddler, DSP, Fattyúk, Greddi, Day, Bigmek.
Des: Riddler, Siska, Dipa, Deego, az egész Bloouse Broawazra vágod ??!!
Lesz a közeljövőben fellépésetek?
Gerola: Nyárra tervezzük, hogy több helyre megyünk, ne csak a környéken hanem az országban mindenfelé.
Des: Igen,lesz. Ha minden jól jön össze Győrbe fogunk fellépni nyáron,de persze itt a környékünkön se lazsálunk,havonta,kéthavonta Egymás hegyén hátán b*sszuk szét a kurva házat!
Terveztek szólóban lemezt?
Gerola: Igen. Külön-külön is nyomjuk. Nekem ugye a régóta ígért Hátraarc LP jön, és úgy tudom Des is tervez, de erről ő bővebben mesél.
Des: Igen tervezünk szólóban is lemezeket. a Boldogságból botrányba Lp felvételei már elkészültek,mastering kell az agyának és emészthető is a cucc! Nyár közepére szeretnék egy letölthetős cumót összekrehálni! ami a TiltottRepp EP néven fog dorombolni! Hasonló koncepcióval fog készülni mint a Duplaszett Ep!
Milyen zenéket hallgattok, mikből merítetek ihletet?
Gerola: Snip és Rave alapok. Ezektől eldurran az agyamban valami ami rögtönöz hogy írjak. De sajnos, egyre kevesebb embert hallgatok.. a fentiekben már leírtam, kik azok akiket érdemes.M kből merítünk ihletet? Mindenből. Amit látok, érzek, hallok, azt leírom.
Des: Meghallgatom a külföldi zenéket is,legyen az Rock,Punk vagy Repp! A mindennapi tapasztalataimból merítem az ihletet,ami körbevesz,felépít,lerombol,összerak,és szétszed.
Mit üzentek a Grey Side olvasóinak?
Gerola: Köszönjük, hogy végig olvastátok az interjút. Hallgassátok a Duplaszett, és figyeljétek a cuccainkat. Üdv Midenkinek!
Des: Köszi hogy elolvastátok amit így hajnali 3 kor pakolok ebbe a jegyzőtömbe! Töltsétek meg a Winampot a Duplaszett trekkekkel! csáópísz
Elérhetőségek:
http://gerola.hu
http://myspace.com/duplaszett
http://myspace.com/7gerola
http://myspace.com/repdes
|