FankaDeli - ...Interjú a magyar nemzetben...
2008.12.05. 22:39
Kőházy Ferenc a magyar rapről és a magányos sétákról
Az afroamerikai eredetű hiphopot a legtöbben előítélettel fogadják. A huszonéves Kőházy Ferenc Fankadeli, illetve Suhancos néven „magyarította” e könnyűzenei műfajt, és valószínűleg az amerikai rapperek is meglepődnének,ha meghallgatnák ezt a népzenei alapokra épített rapet.
BADACSONY T. ÖRS
Ezt a műfajt, amelyet ön is képvisel általában a perifériára szorult emberek kedvelikám ön kecskeméti polgárcsaládból származik.
Kecskemét tényleg gyönyörű város, akik eljönnek hozzám, szinte mindannyian azzal távoznak, hogy ide akarnak költözni. Ez esztétikai értelemben igaz, de szellemi gyengeségben mi is az élen járunk. Mezőváros vagyunk – pesti sznobizmussal. Sok helyen jártam, de olyat sehol nem tapasztaltam, mint itt: mindenki többet akar mutatni, anyagi helyzettől függetlenül. Belerokkan a lízingelt autóba és ez igaz a házra, a lakásr a ruhákra is.
Sokak szerint erről szól a fogyasztói társadalom.
Mifelénk úgy mondanák: azt hitte, a bab is hús. Elnézést a megfogalmazásért de jövök a színház mellett, szellentek egyet, és már a Széchenyi városból azt hallom vissza, hogy összecsináltam magam. Persze mindenütt van pletyka,de ilyen átütő erejű? A társasági kommunikációm gyakorlatilag nullára süllyedt. Kecskemét szép város ez tény. De hogy a tehetségeit semmilyen szinten nem támogatja, az is.
Az ön dalai mintha eltérnének a hiphop műfaj alapvető irányától…
Négy alapkérdés van: a szexközpontúság, -ellenesség,a drog, amely sehova sem vezet,a tudatos nemzetrombolás, valamint az, hogy az erőszaktípusokat külön kellene választani. Mára addig tompult a társadalom, hogy egy fiát verő alkoholista apát és egy filmbéli harcművészt összemosnak, mert erőszak mindkettő. Ezeketa dolgokat nem azért találtam ki, mert jó erről beszélni. Amikor tizenegy éve először felléptem, és azóta végigjártam az összes várost, sok falut,a saját szememmel láttam rengeteg olyan lányt, aki a bulikon kielégített bárkit, akár a színpad mögött, akár a kocsiban vagy a vécében és húszéves korára kiégett. És a legszomorúbb, hogy csak azért csinálják, hogy egy csepp szeretet kapjanak – legalábbis ezt remélik. Ahogy azok a srácok is, akik nap mint nap terrorizálják környezetüket, és azt hiszik, az egész világnak nekimehetnek, csak a sértettségüket élik ki a társadalommal szemben.
Drog.
Én tizenhat ember láttam a baráti körömből, aki az elvonóba jutott. Közülük öt olyan van, akiről nem szúrod ki egy társaságban azonnal, hogy drogos, és kettő-három, akinek van esélye arra, hogy újrakezdje az életét, de ők is pengeélen táncolnak. A többi drogos élményemről nem szívesen beszélek,de az egyik barátom ott maradt Kecel mellett egy árokban, annyi anyag volt benne, amennyi itt az asztalnál mindannyiunkat kiütne. A nemzetrombolással pedig szembe kell néznünk, és ez a legdühítőbb. Mert a többi problémát már ismertem kamaszfejjel is, ha nem is tudtam melyik oldalra kell állni. Mert-azt tegyük hozzá- én magam adtam ki annak idején olyan dolgokat,a melyek a mai fejemmel vállalhatatlanok. Tizenkilenc évesen én is megharaptam ezt a „kamuliberális” művészeti szabadságot. De ebből tovább kell lépni. A saját bőrömön tanultam meg, mi az ami belefér a művészi szabadságba, illetve mi az, ami nem. De én sem szeretem, ha valaki osztja az észt, ezért minden mondatom elé oda kell tenni: szeretném.
Mikor jött a fordulat? Az előbb azt mondta, kamuliberális nézőpontról indult.
Hogy káosz van a fejekben, az abból is látszik, hogy hozzám is odajönnek lányok felajánlkozni koncert után, pedig nem vagyok egy Adónisz. Hiába rappelek arról, hogy ne szexuális tárgynak tartsák magukat, ne drogozzanak, úgy látszik nem értik mit akarok mondani. Tíz emberből, akivel beszélgetek, jó ha egy megérti, amit hallott. Itt van például a Magyar földre című szám: „Én zsidók közt nőttem fel és romákkal róttuk a tereket,/de minket csak úgy hívtak, / gyerekek.” És ez tényleg így volt, nem is volt köztünk semmilyen probléma, leszámítva azt, ami gyerekek között természetes, ha volt egy kis pofozkodás, az nem „etnikai” alapon volt. De különböző fórumokon megjelennek a vélemények, hogy zsidózok és cigányozok. Holott vannak zsidó és cigány barátaim is, egyikükről írok is: „Az én cigány barátom dolgozik és büszke/ ő köp először a naplopó tetűkre.” Persze vannak olyanok is, akik megértik sz üzenetet, de az a színjáték, ami ebben az országban megy, inkább az indulatokat akarja gerjeszteni. Vannak pozitív példák is: Lakatos Attiláról,a borsodi vajdáról kering az interneten egy videó, amelyben nyíltan szól a cigány bűnözésről, én ilyen őszinte beszédet politikustól az elmúlt években nem hallottam.(A felvételt időközben több helyről eltávolították – B. T. Ö.) Itt össze akarják ugrasztani az embereket mindenféle szempontból: kulturálisan, üzletileg és még sorolhatnám.
Ha jól tudom, kapott jó néhány fenyegetést.
Három életveszélyes fenyegetés négy nap alatt, ez a legutóbbi rekord. Ez a fenyegetősdi akkor kezdődött, amikor váltottam, és rájöttem arra, hogy a művészi szabadságba nem fér minden bele, és egy eladónak felelőssége is van. Most kissé eltérek a kérdéstől, de szerintem fontos, hogy akik támadnak és azt olvassák a fejemre, mást mondtam pár évvel ezelőtt, nem értik , hogy létezik jellemfejlődés is. Egyszer egy barátomon keresztül megkeresett egy néhány évvel idősebb srác. Pécsről jött, amely Kecskeméttől nem kis távolságra van, és elmondta, hogy két napon keresztül hallgatta az egyik számomat. Tehetős családból származott, és addigra már elkokainozott egy lakást és egy autót, de valami megérintette, és leállt. Azóta már drogosokon segít. Mikor ezt a példát felhozom, akkor ezek a vérben forgó szemű emberek is hümmögnek. A volt drogosokon sokszor rajtuk marad a bélyeg. De hogy párhuzamot mondjak: ott vannak a volt III/3-asok, ők megváltozhattak és ott lehetnek a közéletbe? Pedig az alapján, amit a nagyapámmal tettek, az utcára se jöhetnének ki. Van aki csak műanyag fogyasztópolgár óhajt akar lenni a liberalizmus vagy neoliberalizmus jegyében. Van, aki csak szívogat a haverjaival, diszkódrogozgat, esetleg díler is, esetleg még buzdít is másokat erre, és az hogy én ez ellen szólok, nyílván üzleti érdekeket sért. A hiphop kilencven százalékban arról szól, hogy drogozunk, prostizunk, és pattogtatjuk a dollárokat. Mindenki azt csinál otthon, amit akar, pornózhat, drogozhat, lecsirkézheti a Turulmadarat, lenácizhatja az Árpád-sávos zászlót, de had mondhassam el én is a véleményemet. Ma a zenének van a fiatalokra a legnagyobb hatása, ezért felelősség is, milyen üzenetet közvetítesz. Ki olvas ma könyveket?
Ön mit olvas?
Semmit. Legfeljebb folyóiratokat, de a srácok sem olvasnak, pornót néznek és olyan filmeket, amelyekben klassz, hogy fröccsen a vér a kamerára. Ez a két kategória megy. Ma már egy kattintással rengeteg zenét lehet letölteni. Az egész életüket a zene veszi körül, iPOD, PC és így tovább, be kell látni, hogy csak a zene jut el hozzájuk. Én is szeretnék rengeteg könyvet olvasni, filmet megnézni, zenét hallgatni, de arra sincs időm, hogy ezeket kiporciózzam. A blogomat is hajnalban írom, de reggel legkésőbb nyolckor már kelt a macskám, követeli a reggelijét.
Mi a baja az olvasással? Ha nagyon akarná szánhatna rá időt…
Én már ennek a generációnak a szülöttje vagyok, az olvasás lassúnak tűnik a számomra, sajnos. És nagyon korán beköszöntött az életembe az, hogy én szeretnék véleményt mondani, nem mások gondolatait olvasni.
Ez nem bezárkózás?
Nálam magányosabb csóka szerintem nincs. Azért is lett a kiadó neve Éjszaka Gyermeke, mert amennyit sétálgattam éjszaka a városban, csodálom hogy nem vittek el a gumiszobába… Pedig közben gondolkodtam folyamatosan. Jobban érdekel és jobban leköt, hogy látszólag bambulok, de közben feltöltődöm.
A blogját olvasva mintha volna önben egyfajta messianisztikus attitüd.
Igyekszem elkerülni a kinyilatkoztatást nem azt mondom, hogy ne drogozz, hanem azt, nézd meg mi lett azokból akik drogoznak. Aztán döntsd el, mit akarsz. Erre sokan azt mondják, csak az én hülyeségem. De az, hogy a Költészet napján meghívtak a tévébe, talán bizonyítja, hogy több üzenet van a dalaimban, mint amennyi elég ahhoz, hogy egy füstös kis helyen igazságot osszak. Több ezer levelet kaptam az elmúlt években, több százezren nézik a különböző portálokon a műveimet. A tekintélyelvben, és a klasszikus „nagyszakállúban” nem hiszek, de nem is vagyok ateista,mert a saját Istenemben hiszek. Istenfélő embernek gondolom magam, de nyílván nem az az Istenkép van bennem, amely sok millió emberben.
Akkor milyen?
Ez egy külön interjú lehetne, a fejemben is van vagy száz A/4-es oldalnyi kérdés, tehát megfejtést nem tudok adni, pedig apám presbiter volt.
|