Fontos "csatánk" volt ez a drogosokkal és a másokat elnyomni kívánó agresszív félanalfabéta gyűlöletkeltőkkel.

Nem állítom, hogy egyértelműen nyertünk azokkal a társaimmal akik európai gondolkodó lények vagyunk hiszen nem így van. Nem nyertünk egyértelműen mert most először mutatta meg igazán a hazai hiphop történetében méreteit az elbutulás, a sértettségből fakadó és abból óriási energiákat nyerő agresszió és a határokat nem ismerő önkényes vagdalkozás.

Igen, ki kell mondani, határokat nem ismer és a fegyvernemekben pedig nem válogat. El kell olvasni a bloose broavaz és a hiphop.hu topicjait és mindenki levonhatja belőle azt ami számára fontos.

Engem egy szép napon vagy meg fognak ölni, vagy olyan világot hozunk létre ahol a söpredék, nemzetgyalázó, értékeket és becsületes szellemiséget nem tisztelő társaink kénytelenek lesznek meghunyászkodni és idővel a mi segítségünkkel asszimilálódni.

Be kell látni, hogy ha nem is kisebbség vagyunk, de a valóság az, hogy a legjobb esetben is kiegyenlítettek a fizikai erőviszonyok. Körülbelül 50-50%-ra teszem a két tábor támogatóit.

Persze hozzá kell tenni, hogy az ő 50 százalékukat vagy 40 előadó teszi ki egymással közel sem teljes fedésben, és az én 50 százalékomat jószerével egymagam teszem ki, természetesen pár feltörekvő előadóval az oldalamon. Nem kergetek hiú ábrándokat. Nem fog a jövőben sem sok ember mellém állni és felvállalni hasonló dolgokat mert ez nem jó üzlet. Ebből nem lehet sokat profitálni.

Nyilván mindenki tisztában van vele amit már említettem is korábban, hogy ha az én kommunikációs képességeimet arra fordítottam volna, hogy a velem szemben álló oldal puha vagy inkább mondjuk úgy lagymatag masszájába beolvadjak, akkor az egy-két kiemelkedőbb velem kapcsolatos zenei momentum és hozzáállás révén úgy gondolom én lennék Magyarország első számú reppere.

De nem vagyok az és nem is leszek.

Nem választottam és a jövőben sem választom azt az utat.

Az elmúlt két nap bebizonyította reményeim szerint mindenki számára, hogy hiábavaló minden higgadt kommunikációra törekvő próbálkozás hiszen 10-ből 10 alkalommal derült ki, hogy az erőltetett és hiteltelen európai hangnemben történő közeledés is csak egy trójai faló ami ellenséges szándékkal közeledik felém.

Szomorú vagyok és természetesen megvisel ez az egész történet de már rengeteg élményt kaptam az élettől, rengeteg szép pillanatot és ha most vagy a jövőben meghátrálnék akkor egy olyan ember lennék akikkel most én farkasszemet nézek. Nem szeretnék olyan ember lenni. Kaptam az élettől sok szép élményt, elég volt egész életemre, nem adom fel további kósza élmények reményében azt amiben hiszek.
Tisztában vagyok vele, hogy a jövőben sokkal durvább atrocitások is fognak érni engem. Ez egészen biztos.

Elébük kell állnom hiszen nekem nincs vagyonom, nincs pártom, nincsenek embereim, nincs semmim, csak a becsületem.

Hiszem, hogy a média alapos munkával és jó hatásfokkal mosta ki és mossa folyamatosan a fejeket.

Hiszem, hogy egy olyan országban élünk ahol tiltott a fűfogyasztás mégis Hollandiát megszégyenítő magasságokban élnek vele.

Hiszem, hogy azért nem tesznek ez ellen semmit a politikusok mert nekik nem éri meg. Ilyen és olyan okokból.

Hiszem, hogy a mariuána, az erőszak, a szexizmus és a nemzetrombolás tizedeli azoknak az embereknek a sorait, akik egészséges épp lélekkel valamint őseink nyomdokába lépő szellemiségben élhetik le életük.

Hiszem, hogy ha nem állunk a sarkunkra akkor alul fogunk maradni ebben a mondjuk ki ébredező polgárháborúban.

Hiszem, hogy nekem nem molotov koktélokat kell dobálni hanem dalokat írni, én zenész vagyok. Molotov koktélt másnak sem kell dobálni, csak a végső esetben, mely végső eset kifejezést még én magam sem tudom egészen pontosan definiálni. Valószínűleg csak akkor veszem majd észre amikor vele szemben állok, de Isten ne adja, hogy ez valaha is bekövetkezzen.

Hiszem, hogy a jövőben is mindent meg fognak tenni egyesek azért, hogy összemossanak engem pár tucat elmeháborodott anarhista huligánnal akik szellemi szegénységükben és lelki gyengeségükben kukákat borogatnak és rongálnak, az utcákon történő esetek jó alkalommal kecsegtető szituációiban.

Hiszem, hogy aki igaz magyar ember és európai gondolkodó lény tudja, hogy nem vagyok sem náci, sem fasiszta. De természetesen vannak olyan intelligens emberek akik sértettségükből és ilyen-olyan minőségű céljaikból fakadóan látványosan próbálják erre mégis rávezetni az arra fogékony füleket.

Hiszem, hogy sokan tudják, hogy pont, hogy én illetve mi vagyunk kirekesztés áldozatai, a drogosok, szexisták és huligánok (mert a repperek közt van a legtöbb) köreiből. Ahol minket emberszámba sem vesznek.

Hiszem, hogy sokan tudják milyen amikor eltiltanak a szerelmedtől azért mert nem vagy zsidó származású. Én ezt nem egyszer átéltem a 11 év alatt mióta a lányokkal érdemben foglalkozom és tudom milyen a kirekesztés és tudom milyen végignézni egy síró lány lépteit ahogy az apja húzza befelé azzal a felkiáltással, hogy "meg ne próbálj mégegyszer egy gójjal kezdeni".

Hiszem, hogy a legtöbb zsidó tudja, hogy miről beszélek és egyet értenek velem abban, hogy ha a lányom egy zsidó fiúba lesz szerelmes akkor azon fogom törni a fejem, hogy az életüket hogyan segíthessem és ebben a szellemiségben fogok hozzáállni minden embertársamhoz aki nem az én almomból való, mindaddig amíg cserébe is ezt tapasztalom.

Hiszen, hogy nem csak Zsatt a fórumból és pár haverom az utcáról tudják és érzik, hogy nincs bennem semmi óckodás a cigányokkal kapcsolatban. Egy cigánnyal szemben sincs ellenérzésem aki dolgozik és kenyeret tesz a családja asztalára. És igen. Sok ilyen cigányt ismerek. Mégis nagyon kevesen vannak a rossz példákhoz képest. Összeroppan és elhalványul képük a statisztikai átlag fojtogató minőségének nyomán.
Hiszem, hogy ha olyan emberek irányítanák ezt az országot mint én akkor sem zsidó, sem cigány, sem magyar nem lenne indokolatlanul bántva.

Hiszem, hogy ha olyan emberek irányítanák ezt az országot mint én, akkor egy magyar emberrel ugyanúgy számolnánk el tettei alapján mint bármilyen más felekezetű, bőrszínű és szellemiségben élő társával.
Hiszem, hogy a homoszexuálisok is nagyon jól tudják mi történt a felvonuláson. A megélhetési "buzikat" használták fel egy újabb "balhé" gerjesztésére. Az évek során sok homoszexuális embert ismertem meg, na persze nem "a színpad mögött csókolózva" velük hanem emberi párbeszédet folytatva. Egyikőjük sem volt ott a felvonuláson és mindannyian elítélik ezt hiszen minden jóérzésű ember jól tudja, hogy miről van és volt szó. Nem azt mutatták meg ott, hogy akik ott vannak ugyanolyanok mint bárki más, hanem azt, hogy latex ruhában pornóba illő jelenetekkel botránkoztatják meg sétáló nagymamáink és gyengébb idegzetű embertársaink.

Hiszem, hogy amíg egyetlen ember is él ebben az országban akinek a számára nem világos és egyértelmű, hogy mi történt Öszödön, hogy nem bevallásról, felvállalásról illetve tisztázásról volt szó hanem konkrétan lebukásról, addig egy mély és elfertőződéssel fenyegető sebbel él együtt társadalmunk.

Hiszem, hogy magyarnak lenni nem magyarkodást jelent és nem nagy magyarkodást ahogyan páran ércelődnek ezzel. Magyarnak lenni azt jelenti, hogy születtünk valahova, tartozunk valahova, jövünk valahonnan, kaptunk valamit őseinktől, felmenőinktől és ezt továbbadjuk valakinek akik majd szintén továbbadják valakinek. Magyarnak lenni nem egy regisztrációs bejegyzés egy szerver gépen egy hivatalban hanem szellemiség. Szellemiség és magatartás. Sok ember él most tépázott és kifosztott hazám területén aki tud magyarul, de nagyon kevés él aki magyar emberhez méltóan tudja maga mögött életének napjait.
Hiszem, hogy Istennek kívánok bizonyítani senki másnak mert félek tőle. Félem Istent és hiszem, hogy mindent lát és tudom így is annyi gyarló lépésem van és volt, hogy ha minden erőm belefektetem sem biztos, hogy el tudom kerülni a pokol tornácát. De tudom, hogy nem adhatom fel, mert most van a próba ideje. Az életünk ezen a földön az a próbatétel amely kényelemmel kecsegtet de valójában az elviselhetetlenség határán burjánzó kínokat követel.
Hiszem, hogy én egyedül aligha tudok lökni a világ és hazám menetén. Ez csak összefogással jöhet létre. Az én lábnyomom olyan apró pont a történelem sivatagában, hogy még belegondolni is nyomasztó. Nem is kergetem e kósza ábrándokat, hogy én egymagam hassak e cudar világra. Együtt kell, hogy hassunk rá, nem háborúban, hanem párbeszédben. Éppen ideje lesz összebarátkoznunk világunkkal.

Hiszem, hogy ha egyáltalán lesz valaha annak a fának gyümölcse melyet én pár évvel ezelőtt elültettem a sivatag közepén és ezidáig Isteni szerencsével mégis tudtam locsolgatni, akkor az a gyümölcs a legjobb esetben is fiaimé vagy fiaim fiaié lehet. Ez nagyon sokáig olyan mértékben nyomasztott, hogy majdnem eldobtam magamtól saját életem, mire ráeszméltem, hogy ettől nagyobb energiaforrás nem létezik a föld kerekén.

Hiszem, hogy semmit nem várok el cserébe azért amit sok ember életéhez hozzátettem. Semmit nem várok el, de szeretném, hogy mindenki tudja, hogy a választás a saját kezében van. Passzívan és csendben végignézni a világ pusztulását ugyanolyan bűn mint aktívan részt venni benne. Nem uszításból írom e sorokat hanem azzal a célzattal, hogy ha csak egy apró kis csorba téglát is, de kérem azokat akik nem tartanak elmeháborodottnak, hogy rakjanak hozzá ehhez az óriási épülethez ami jelen pillanatban rogyadozik. Nincs lehetőségünk arra, hogy leromboljuk és új alappal kezdjünk egy szebb világot. Ezt az épületet kell renoválni, ez a feladatunk, minden cselekedetünk erre az épületre hat ki. Rajtunk áll, hogy ez a planéta egy vírusoktól hemzsegő pattanás lesz Isten periszkópján át, vagy pedig a végtelenbe kiáltó büszke bástyája sokszínű életformánknak vagyis az emberi fajnak.

Hiszem, hogy sokan vannak akik tényleg elmeháborodottnak tartanak hiszen talán tényleg nem beszél és nem ír így egy 25 éves repper. Megértem őket. Lehet, hogy én is elmeháborodottnak tartanám magam, ahogyan tartottam olyan embereket akikkel ma szívesen fújnék és fújok egy követ.

Hiszem, hogy fejlődni kell, testben és lélekben egyaránt. Ép testben ép lélek lakozik. Lépcsőfokok állnak előttünk és nem toporoghatunk egy helyben. Nem várhatjuk meg míg összeaszalódik lomboronánk, hiszen az évgyűrűk senkit sem kímélnek, jön és megy az élet. Pár évünk van bizonyítani, hogy érdemes volt megszületnünk.

Hiszem, hogy viszonylag kevés ember érti és érzi át egészében a mondanivalóm. Legtöbben csak részletekkel tudnak egyet érteni vagy szimpatizálni. Tudom milyen érzés. Én is átéltem ezt és azt is tudom hova jutottam a későbbiekben.

Hiszem, hogy aki ért engem azt is érti, hogy mit képviselek. Elítélem az álszent egyházakat, szektákat, gyülekezeteket, politikusokat és médiákat. Nem akarok fankadeli pártot, nem akarok uralkodni semmi és senki felett. A véleményemet viszont szeretném ha én is elmondhatnám, mégpedig azon a csatornán keresztül amit én építettem két kezemmel és amiért én dolgozom nap mint nap.

Hiszem, hogy egy napon majd sokan kezet nyújtanak nekem és én tudom, hogy képes leszek a jövőbe tekinteni és elfelejteni a mögöttünk lévő méteres gazt. Tudom azt is, hogy sokan inkább a sírba szállnak a gyűlöletükkel és a sértettségükkel együtt. Sajnálom ezt, de együtt kell ezzel élni, ez is a "pálya" része.

Hiszem, hogy "nem lehet véletlen", hogy még senki nem tudott rámhúzni semmilyen ocsmányságot és "az sem lehet véletlen", hogy ez annyira dühíti őket, hogy idáig érzem bűzös leheletük és arcomról törlöm nyáluk foltjait. Mindezt annak ellenére, hogy nem vagyok szent ember, ahogyan senki aki valaha erre a földgolyóra született. Igen én "nagy magyar" vagyok ahogy ércelődni szoktak, de még szent István sem volt szent. De mindazt amit képviselt, azt a szellemiséget a legtöbb jelenleg a hazám területén élő "magyar" fel sem tudja fogni, meg sem tudja érteni és leginkább nem is akar azzal azonosulni amit a maga nyelvére le tud belőle fordítani. Nyilván ez sem véletlen. Hosszú és kitartó munka eredménye ez melynek célja a magyar nemzet igába hajtása és európai köntösbe bújtatott rabszolga sorba terelése.

Hiszem, hogy az utca nyelvén és az utcai szabályai szerint valóban agyalágyult vagyok, hogy nem maradok a seggemen mert tényleg boldog békés és sikerekben gazdag életem lehetne. De annyira a velőmbe hatol minden egyes alkalommal a tükör, hogy mikor farkasszemet nézünk, hálát adok a sorsnak, hogy nem kell leköpnöm magam. Hálát adok és megrettenek, hogy mi lesz a következő alkalommal és rettegek attól, hogy becstelen legyek, mert ha saját magamban csalódnék akkor értelmét vesztené létem. Ezt pedig az emberi ösztöneim minden erejükkel taszítják.

Hiszem, hogy azon a nyelven amit egyesekkel közös megértésben beszélünk, nem vagyok elmeháborodott. Nem vagyok nagy elme, nem vagyok lángész. Semmi komolyabb következtetést nem vontam le a hétköznapi élet tanulságaiból melyet előttem több ezer tudós, író valamint költő ne tett volna meg az évezredek során. Sőt. Koromhoz képest elmaradott az észjárásom, csak a mai elbutult normához képest vagyok egy élesebb tudati szinten. A emberiség történetének nagy gondolkodóihoz képest én egy légypiszok vagyok akinek az élet szövevényes hálóján keresztül mégis megadatott, hogy több százezren figyeljenek a szavára. Valamiért így jött ki a lépés. Lehet akár véletlennek is nevezni.

Hiszem, hogy őszinte szívvel írhatom és mondhatom, hogy nem bánom, hogy légypiszok vagyok. Nem bánom mert nem esek bele abba a hibába amibe szinte minden embertársam e földön, miszerint az elérhetetlenség mértékeihez hasonlítják magukat. Sokan vallják, hogy előre vezet ha túl nagy falatot tűzünk ki célul. Ez nem így van. Ez egy tévhit. Ha a saját szellemi és fizikai szintünkön nem tudjuk elfogadni azt a boldogságot amit ezekből tudunk kinyerni és valóságossá kovácsolni akkor elpazaroljuk életünk és boldogtalanok leszünk mindvégig. A pénz csak papír, és adat egy szervergépen. Egy pillanat alatt elvész ha olyan napok jönnek majd. Tárgyainkat sem tudjuk magunkkal vinni ha olyan napok jönnek majd. Becsületet, szerelmet, barátságot és tiszteletet tudunk magunkkal vinni és nem csak akkor amikor olyan napok jönnek, hanem minden egyes reggel mikor a nap felkel.

Hiszem, hogy mindenki aki olvassa e sorokat valamint én magam is, fogunk még olyan dolgokat látni és tapasztalni életünkben melyek önmagunkkal való számvetésre kényszerítenek minket. Ezen sorok is egy ilyen lépcsőfok sziluettjei életemben és talán annak is aki olvassa e sorokat. Persze erre sokan azt gondolják, hogy Istenkomplexusban szenvedek de a valóság az, hogy napról napra egyre jobban tisztában vagyok azzal, hogy miként kell mérnem magam az emberiséghez és a világegyetemhez.

Köszönöm a sors türelmének, hogy szavakba foglalhattam ezen esszenciámat eddigi életemről és köszönöm annak aki saját életéből szánt időt arra, hogy elolvassa megfoghatatlan velőm magyar fordítását.