nem is tudom, hogy hol érdemes elkezdeni.... és.. leginkább azt nem tudom, hogy érdemes-e elkezdeni... érdemes-e belekezdeni... látszólag a régi történetbe.. persze mint minden alkalommal.. valamiképpen... valahogyan.. máshogy... valahogyan.. újabb... részletesebb mégis... .......mégis egyszerűbb... épkézlábabb köntösben.... ... gondolnám én.. aztán majd mikor messzebbről nézem.. ez is csak egy romos ház... omladozó vakolattal.. és benne egy gyerekszoba... ahol tombol a kupleráj... és bár féllábú ólomkatonák helyett modern űrlovagok fekszenek.... a történet mégis.. nem is úgy mondanám, hogy ismételt... inkább úgy, hogy folyó.... a körforgásban... mindig az elejéhez és végéhez érkező....... visszataláló..... mindig dezsavűt sejtető.... és mindenki számára tudvalevő tanulságot az újdonság hatásával.. mégis bágyadtan... elkeseredetten szajkózó..... élet.... aki elénk veti a megoldás kulcsát, mi mégsem akarjuk meglátni a rideg betonon.. vagy akár a mező fűszálai között... és bakancsunkkal taposunk át rajta... hogy még a talpunk bőrébe maró fém se tudja zsigereinket át... figyelmeztetni... az előttünk heverő valót... ránk... és minket... a valóra.... leginkább ezen utóbbi, mely olykor annyira nyomaszt..., hogy a gyakorlatban képtelen vagyok ide leülni és írni.. nehéz leülni.. nehéz írni..... nehéz a napok folyásában megtalálni azt a tempót, amely segíthet időről időre az esszenciáját venni a történések sorának... hiszen korábbi írásaim nagy részben az elmúlt 20 évem csapóinak és bizonyos történeteinek hátteréről szóltak... de mivel ezeket már kiírtam... úgy ahogy... a magam módján .. magamból.... oda értem.. ahol a jelenből.... a nyers... hétköznapi.. percről percre folyó jelenből kell merítenem... kellene merítenem... és talán éppen ezért olyan nehéz... ahogyan írtam... ide leülni... és itt írni..... pedig tudatom határait hajnalról hajnalra... és alkonyatról alkonyatra feszegetem... próbálom a lépteim egyre sűrűbben szedni.... a fantáziám rovására minden erőmet arra koncentrálni, hogy legalább valamennyit láthassak abból a kuszaságból... mely tulajdonképpen egyetlen földre vetett mozaik ... és persze egy határozott és egyértelmű képet foglal magába... mégis csak Isten tud olyan magasról tekinteni rá, hogy egyben láthassa az egészet.... és persze rögtön ezek után eszembe is jut, hogy miért vennék tréninget olyan sportágból mely Isten... vagy Istenek számára találtatott fel... ki..... ahogy jobban esik... persze, hogy mélázom a mai napig ... ugyanúgy... a barátság dolgán..... a szerelem dolgán.... a lányok és a fiúk dolgán...... a művészet dolgán....... a politika dolgán.... a szex dolgán...... a világ dolgain... melyek olyan közel lopóznak szemünkhöz és fülünkhöz, hogy fájóan nyomasztó nézni azt a végeláthatatlan embertömeget, akik nem akarják látni és hallani őt.... vagy azt..... a világ dolgait.... az összefüggéseket... nem csak azt, hogy mi történik..... hanem azt látni és érteni, hogy miért történik... hiszen a miért ismétlődik a világban, nem pedig a mit..... vagy a mi..... a miért az, amit újból feltámad... ami újra öl.... ami újra rombol..... vagy éppen épít..... ami újra születik és újból elhal... a miért, ami a mozgatórugó és nem pedig a mit..... mondom én.... mintha határozottan mondanám..... és talán úgy is.... de közben én is ámulok magamon, hogy hogyan lehettem ennyire vak... hogy hogyan álldogálhattam ennyi ideig azon a lépcsőfokon, amely a mit élteti... amely a mit-tel foglalkozik...... ahol a mit és a hogy az úr..... ahol körülöttük forog a rendszer..... ahol rajtuk keresztül szemlélem a tájat..... hogyan lehettem ennyire magam ellensége.. hogy képtelen voltam kiszagolni... minden igyekezetem ellenére, hogy a miért a lényeg..... a miért, ami indít és megállít.... a miért, ami minden apró csavar felett áll... történetesen egy nemrégiben zajlott szombat éjjelen egy ismerősöm bemutatta egy ismerősét... aki eleinte még csak nem is közömbös, hanem kimondottan unszimpatikus volt számomra... valahogyan az éjszaka folyamán oda került a sor, hogy üldögélésemben osztozni kívánt ez a srác, aki tőlem bár nem merőben... de jó pár évvel idősebb... és félreérthetetlenül... kötetlen, de nem alantos beszélgetést kezdeményezett... eleinte nem fűlött a fogam hozzá.. de ahogyan az illem megkívánja, próbáltam válaszolgatni alapvető köröket és óvatos behatárolásokat feszegető kérdéseire... magamtól is próbáltam hozzáfűzni néhány kiegészítő gondolatot a válaszokhoz, hogy érezze, hogy nem vagyok annyira sülthal mint amennyire ott meredtem a tömegre a sarokban.. telt-múlt az idő és a dialógusunk közepette egyszer csak eltört valami ... akár egy üvegcse és a benne rejlő anyag, éreztem, ahogy szétárad az agyamban... talán... de úgy emlékszem, egyik másodpercről a másikra történt, hogy a verbális terepszemle után olyan dolgokat kezdett el feszegetni beszélgetőpartnerem, melyek kiváltképpen kivívták a kíváncsiságom... holott magamról tudni vélem, hogy ilyen aligha történik velem az életben.... igen .. "sajnos" idáig jutottam, hogy alig-alig van, mikor hozzám beszélnek és nem csak az illemmel kevert rutin válaszol... szóval a srác... beszélt... beszélt ... és beszélt... mintha dézsából öntötték volna a szót.... és én pedig csak figyeltem... nem úgy persze, mintha ez olyan különös lenne, hiszen számtalan szószátyárral hozott már össze a sors.. de a két kezemen meg tudom számolni azon beszélgetéseimet.. melyek bennem valóban menetelésre.. és nem csak szimpla .. ámbátor olykor vakmerő ugrásra késztették a vezérhangyát... szóval .. szóba került az élete... hogy hogyan éli a gyakorlatban... a hétköznapokban azt... és valahogy a szokásos módon .. ahogyan a pozitív és optimista emberekkel lenni szokott.. egy kiegyensúlyozott képet festett elém.. melyen próbáltam megtalálni a hiba sáncait... az ördög lenyomatát... legnagyobb megrökönyödésemre, mikor felvezettem neki pár embertani elméletem rövid változatát... látszólag megértő fülekre találtam velük ........ ő helyeselt ... a saját életére lebontva is... innentől még inkább érdekes volt számomra a meséje, hiszen ezen a ponton esett le... és innentől kezdett el minden porcikámban viszketni a felismerés, miszerint hiába fejtegettem az utóbbi egy-két évemben magam számára, hogy mire képesek az emberek és miképpen fonódnak össze bizonyos szálak az életben.... a legfontosabb változót majdhogynem teljesen eltussolva kihagytam a képletből.... a miért fogalmát... a miért értékét... innentől természetesen már habzsoltam a szavait és ahogyan átjárta velőm, hogy ez az ember tulajdonképpen hasonlóan galád részében tocsog a világnak mint én... amiben tulajdonképpen mindenki a világon.... szóval ez az ember a miértekben keresi a következő lépcsőfokot és nem ragadt le a mitnél.. és a hogyannál.. mint én.... és ez az ember engem is felülről szemlél... jóval magasabban áll azon a képzeletbeli lépcsőn, mint én.. és ezáltal jóval kiegyensúlyozottabb... egészen egyszerűen újra párbeszédbe keveredett a világnak azon részével is, mellyel én az idők során próbáltam megszakítani a kapcsolatot... persze nem ilyen álszent és demagóg módon, ahogyan a csőlátású hívők többsége belemenekül a hétköznapi gyengeségen át a mesterséges szellemi leépülésbe.... közel sem ilyen módon... szóba áll a valóságnak azon részével is, mely beteg és férges... és mivel a miért-motor hajtja... nem pedig a mit vírusa szívja az erejét.... látszólag káptalan energiával bíztatja a föld ördögi repedéseit a begyógyulásra.... ismétlem.. nem demagóg... nem vallásos... nem a mosott agy alapján... hanem egy a miérteket kereső és sokszor meg is találó mosoly árnyékában... vagy éppen fényében... pár napot töltött a srác magyarországon... valószínűleg többet nem is találkozunk az életben, illetve.. nagyon kevés esély van erre... de abban biztos vagyok, hogy ez a beszélgetés ... illetve az eredménye... életem végéig megmarad bennem... és talán még azután is... hogy milyen fontos a miért...... gondolná az ember..... ugye.. ezek után.... és aztán aki becsülettel és körültekintően gondolja ezt.. egy idő után önnön magától itatja át egész gyarló lényünket, hogy csak a miért a fontos..... semmi más... hogy miért.... miért hajtja az embereket... mindenkit más persze..... persze... látszólag más..... de mégis miért ágazik szerte annyiféleképpen..... miért nem hajlandóak az emberek átlátni mennyire át vannak verve..... mennyire ki van szívva a vérük... a lelkük .... az életük..... pedig ott van előttük..... miért hazudunk önmagunknak..... és azoknak, akiket állítólag szeretünk..... hiszen mennyire lényegtelen, hogy mit hazudunk.... csak az számít valamit, hogy miért... a miértekre persze nem lehet látványos esszenciákban válaszolni, mint ahogyan azt a mitekkel és a hogyanokkal kapcsolatban az idők során többször is próbáltam elérni... a miért egy másik lépcsőfok az életemben, melyre képtelen vagyok.. legalábbis.. egyelőre képtelen vagyok képleteket írni... lerajzolni a működési mechanizmusuk.. akár gondolatokkal.. akár példákkal... vagy azok kombinációival... persze azóta és előtte is megfigyeltem egy-két dolgot a világban, melyekről akkor még nem is sejtettem, hogy mennyire fontosak és mennyire a miért irányítja őket... talán az egyik legfontosabb ezek közül az a fájóan hétköznapi... úgy is mondhatnám botrányosan alapvető megfigyelésem... mely az egó mindenható uralmáról szól a gyakorlati viselkedésünkben.... miszerint.... mindenki az adott céljának alanyát látja bele többi embertársába... ahogyan az ősember mindenben az élelmet látta, ami mozgott és nem emberi alakja volt... úgy én mindenkiben a potenciális hallgatóságot látom.. a díler mindenkiben egy potenciális drogfüggőt lát... az orvos ismerőseim egytől-egyig mindenkiben így vagy úgy.. de egy beteget látnak... az autószerelő pedig minden autótulajdonosban egy kuncsaftot... az idők során ezen megfigyelésem ... ilyen irányú eredménye annyira nyomasztott, hogy tudatosan próbáltam magam rávezetni arra, hogy embertársaimban ne egyszerűen egy halmazt lássak... ne közönséget lássak az emberekben, hanem megpróbáltam kifeszegetni saját szemhéjam és megpróbáltam látni a sorokban a henteseket... a tanárokat... a festőket... és az utcaseprőket egyaránt... megpróbáltam őket látni.. nem azt amit eléjük vetít valami önös mechanizmus... és bár lehet természetellenes, de próbáltam ellene tenni... és talán több-kevesebb sikerrel el is értem, hogy számos embertársamnál valóban a tekintetén át.. az érdekelt, hogy ő kicsoda.. ....... hogy ő kicsoda.... nem pedig, hogy számomra kicsoda.... talán ennél fontosabbat nem is írhatnék... hiszen a polcaim mélyén ez az egyik olyan jellegű cetlim, melynek visszáján az egész világ fuldoklik abban a bábeli káoszban, ami egyesek szerint egészséges körforgás.. valamint velejárója a földi létnek..... szerintem enyhén szólva nem... szerintem nem feltétlenül kellene így hazudnunk egymásnak.... nem feltétlenül kellene a hatalom után kapni minden áron...... sőt.. nem kellene hatalmi különbségek alapján rajzolni ki Isten előtt világunkat... nem feltétlenül kellene saját sértődöttségünkből kifolyólag másokban keresni.. és találni.. akár vélt, akár valós hibákat... és nem feltétlenül kellene ezen vérző vénákat még inkább tágítani, hogy fröcsögjön a vér... nem feltétlenül kellene megfeledkezni arról, hogy mik vagyunk.... honnan jövünk... és miért úgy létezünk.. abban a formában... és egy olyan világgal körbevéve, ahogyan... nem feltétlenül kellene állatoknak lennünk az állatok között... nem feltétlenül kellene alájuk süllyednünk... nem feltétlenül kellene a pokol bugyrait az utcákra... házakra... hegyekre ... völgyekre.. és tengerekre zúdítanunk... hiszen.. ahogyan hosszú éveken át szajkóztam, akár magam akár a mellettem vagy éppen velem szemben állók számára... ami számunkra normális.... ami neked és nekem normális... minden józan törekvésem ellenére... leginkább alantos és embertelen normákon alapszik... mindent sárba döngölve melyet az utóbbi 10.000 évben pár hozzánk hasonló, józanodni próbáló, a miérteket kereső barátunk talált.... mindent eltiporva, mely becsületről, szeretetről és testvériségről szól.... mindent megalázva, amely az ösztönök emberi ésszel való megéléséről tanúskodna Isten és egymás előtt.... mindent felgyújtva.... porrá zúzva.. miközben a miért effajta tusáját csíptem fülön a világban.. miszerint mindenki a "saját páciensét" látja bele a másikba... arra is rá kellett eszmélnem, hogy létezik egy "tényező" az életünkben ezen kívül .. ami szintén kellően kifinomult hangszer az ördög számára... ,hogy így fogalmazzak... ami szintén kellően a mélybe tud taszítani.. megannyi tettet és törekvést... éppen olyan mélyre és éppen olyan erővel, amennyire a józansággal és egyenességgel idomítva a jó ügy és a tisztaság egyik legvaskosabb fala is lehet... ezt a tényezőt magamban bizonytalansági tényezőnek hívom... hívtam... hívom még mindig néha... és természetesen figyelmeztetem időről időre magam, hogy ne feledkezzek meg róla, hiszen ez az a tényező amely a "páciens" avagy "kuncsaftszindrómán" kívül szintúgy az összes ember "velejárója" és pengeélen táncoló őrangyala avagy mételye... a bizonytalansági tényező nem más, mint életünk folyamatosan torzuló virtuális jövőképe... leginkább a közeli vélhető jövőnkkel kapcsolatban... melyben, mint minden épelméjű földi lény .. szükségszerűleg bizonytalanok vagyunk.... úgy is mondhatnám, hogy csupán és kizárólag bizonytalanok lehetünk... hiszen ez idáig a sok ezer év alatt senki nem tudta hiánytalanul bizonyítani a jóslást és egyéb jövőbe látó mágiákat számomra.. vagy mondjuk úgy... a miérteket találók számára... értékelhetően... a magam részéről ezekre ki sem térnék, hiszen ... amint írtam.. nehéz itt ülni.. most is nehéz... megpróbálni ráncbaszedni mindazt, ami folyamatosan fortyog az agyamban.. és nehéz kifilézni belőlük azt a sok látszólag lényegtelen sallangot.. mely mint a legnemesebb massza köti össze gondolataim füzérjeit... melyek nélkül az egész széthullna... és talán én magam is széthullnék... szóval a bizonytalansági tényező az egyetlen jövővel kapcsolatos mértékegység, mely számomra bizonyossággal létezik és bizonyossággal irányítja.. formálja... illetve egyesek életét egészében uralja... talán nem is olyan különleges unikum az az egyszerű megállapítás, miszerint a látszólag nihilista emberekben virágzik leginkább kórosan eme tényező és éppen ennek a nyomasztó súlya alól menekülnek afelé, hogy látszólag ne érdekelje őket, hogy mi történik majd holnap vagy éppen azután... aki ember... és aki egyáltalán élőlény... az előre.. az időben előre... a jövőbe halad.. a jövő felé tart... képtelenség kikerülni... ebből fakadóan úgy gondolom, létezésünk egyik legalapvetőbb miértjének a hajóskapitánya ezen tényező... ahogyan a macskám eszik... és utána cselekszik ezt-azt a következő evésig... és ha nem kap enni, tesz azért, hogy táplálékhoz jusson.... ugyanezen vonal mentén emberi kivetülésünk ... emberi lelkünk és elménk számtalan valós, vélt avagy mesterséges szükséglete alatt tobzódunk... fojtogatnak minket és ezek fókuszában a bizonytalansági tényező uralja holnapunkat és a következő perceinket, hogy tegyünk..., hogy alakítsuk... hogy torzítsuk, hogy bekebelezzük a világ azon rezdüléseit melyek "kedvünkre" tesznek... melyek felett látszólag mi rángathatjuk a gyeplőt és melyeket újkori, kimondottan egyszerű elménk és gondolkodásmódunk valósággal úgy él meg, hogy magunkért... épülésünkre és örömünkre tegyünk.. és teszünk..... holott a valóság az, hogy viháncolva és vakmerően kötjük gúzsba minden végtagunk... mindenünk, ami mozdítható... ami befolyásolható.... mindent, amit meg tudunk mozgatni.. annak érdekében, hogy a bennünk lakozó vágyak.... álszent vagy éppen valóban beteges igények.... vagy éppen nemesnek tűnő... és olykor valóban nemes igények... kielégítése felé... vélhetően minél kisebb érték felé taszigáljuk életünk bizonytalansági tényezőjét... azt, hogy vélhetően hogyan alakul majd a holnap... és a következő percek.... és ahogyan kapcsolódik a kuncsaftszindrómával.... ahogyan egymást folyton-folyvást akár a sejtek... akár az algák vagy egyéb tengeri lények... folyton-folyvást egymással hullámzásban... taszigáljuk egymást... illetve azt, amit egymásban látunk... afelé, hogy a saját magunk előnyét habzsolhassuk... hogy a saját magunk vérét frissíthessük... hogy a saját szájunk ízét élvezhessük még..... vég nélkül... végestelen vég nélkül... a jövőbe meredve... egyszerű ösztönökkel... álszent és demagóg ideológiákkal legalizálva...... melyeket normálisnak tart a világon élő emberek túlnyomó többsége... aztán amikor még tovább gondolkodtam és figyeltem azt a forgást, melynek én is szédülő részese vagyok... megláttam a kuncsaftszindróma tükörképét, mégpedig azt, hogy tulajdonképpen majdnem minden ember ennek a reciprokát is magára erőlteti... illetve ezen világ erőlteti ránk.. miszerint mindenkit könnyen meg tudjunk bélyegezni és minél egyszerűbben besorolhassunk... behelyezhessünk egy ládikába.... de ahogyan az előbb írtam talán szerencsésebb.. szóval megbélyegezhessünk... így is kevésbé dolgoztatva elménk... így is csökkentve a bizonytalansági tényezőnk lehetséges értékrontóit... így is kellően divatosan beletompulva ezen létezésünk áramlatába... szóval a háromszög harmadik pólusa azon tulajdonságunk, mely szerint bélyegek és könnyen beazonosítható értékek... a végletekig, már-már groteszk módon leegyszerűsített változók közé szorítjuk világunk gyakorlatilag minden elemét... és bár látszólag sok ember ezzel hadban áll és látszólag tesz ellene, hogy ne így nyilvánuljon meg... ha magába néz valaki, akkor tisztán és élesen kivehető, hogy az ember legnagyobb igyekezetének ellenére is hosszú évekbe telik, mire le tudjuk vetkőzni, hogy akárcsak minimális részében is ne reflexszerűen bélyegekkel azonosítsuk és ne egyszerűsítsünk mindent egy undorító semmitmondó mozaikig... bélyegeket osztunk.... mohóan és kegyelmet nem ismerően... és bár sok dolgot a saját bőrünkön tapasztalunk és még ha nyilvánosan is megálljt parancsolunk az általánosításnak... életünk ezernyi más területén bepótoljuk nemes lemaradásunkat.. sajnos így véltem ezt felfedezni... jóformán kivétel nélkül..... persze mikor erről megbizonyosodtam azt hittem, hogy a földi gyakorlatban kivetülő látványos pokoli dagonyázásunk ezen három vonal mentén evez a megsemmisülés felé... gyakorlatilag értelmetlen egyhangú gyászban akárcsak a meteorok tartanak a becsapódásuk irányába... akárcsak a kihűlt csillagok keringenek a végtelenségben..... be kell látni, hogy ilyen keretben értelmetlen a létezés és aztán azt is be kell látni, hogy a valóság, ami szolgáltatja életünk fölé eme keretet... amitől persze nem csüggedni kell, hanem kimászni belőle.. legalábbis én így érzem és gondolom... addig nézelődtem és értékeltem ezen három változót a világban, amíg egy szép napon kiviláglott előttem, hogy ha ezen három változót némiképpen átlátszóan veszem és egymás mögé állítom akkor egy határozott negyedik "dimenziót" képeznek.... egy negyedik változó rajzolódik ki..... mely szintén a józan és bátran gondolkodók számára könnyen beazonosítható és átélhető... miszerint az emberek túlnyomó többsége képtelen arra, hogy legegyszerűbb vagy akár bonyolultabb gondolatait, azaz önnön magát vállalja... nem azért képtelenek rá, mert annyira eltompultunk és annyira az elménk használatának nélkülözésével tervezték az utóbbi pár ezer évünket a vezetők... azért képtelenek, mert a korábban felsorolt 3 tényező olyan társadalmi és szociális hálóba ejti rabul, vélelmem szerint, a föld összes népét, hogy konkrétan még attól is szorongani kényszerülünk, ha csak a valódi céljaink és vágyaink körvonalát próbáljuk magunk számára felvázolni... hangsúlyozni érdemes talán, hogy a valódi, nem pedig a gyakorlatban életképes és látszólag logikus vágyak és célok nyomasztanak.... azok a vágyak.. azok a képek... amelyek a világból látottak alapján minden emberben kialakulnak.. melyek a világ magjából eredően képtelenek megmásítani, miszerint jó és rossz létezik úgy, ahogyan fekete és fehér.. és úgy, ahogyan minden, ami a világban történik, folyamatok vagyis folyamatábrák során át apró de beazonosítható szándékkal bíró csavarok képei.... én úgy hiszem, hogy belül minden egyes ember egyetlen közösségi tudattal él és érez... melyre a gyakorlati világ olyan mérget köpköd, hogy a felismerhetetlenségig roncsolja az odavezető utat... amire valóban nehéz rátalálni... és talán keserédes hétköznapi kommentár mellé ha megjegyzem, hogy szándék nélkül pedig végképp képtelenség oda jutni.... én úgy vélem, az általam látottak alapján, hogy kivétel nélkül minden ember tisztában van azzal, hogy mi a jó és mi a rossz és mindenki tisztában van azzal, hogy mit miért tesz... honnan és mifelé próbál evezni... de képtelenek vagyunk levetkőzni azokat a mesterséges igényeket és ideológiákat, melyeket azok a pókok oltottak belénk, akik mindeközben behálózva tartanak minket és szívják testünk nedveit... lelkünk rezdüléseiből merítve energiát.. és tompaságunk csendjéből profitálva saját bűnös nyugalmuk... ahány embert láttam akár fehéret... akár feketét.. akár mandulaszeműt, akár cigányt, akár arabot, akár zsidót... nem ment ez másképpen.... nem élték másképpen az életük... mindannyian ugyanabban a hálóban a fuldoklást normálisnak titulálva... a jót és a rosszat az elvesztett kollektív tudatunk ösvénye melletti mocsárban összekeverni próbálva.... önkényes és alávaló ideológiákkal oltva ... ördögi sugallatok mentén tenyésztve... magunkat becsapva... a mitekre figyelve.. azok hátán nyergelve... a miérteket elhagyva... így váltam olyanná, kinek nem elég az a pár lépcső.. így bíztatnék mindenkit, hogy ne legyen elég az a pár lépcső... így láttam meg értelmetlenségem és értelmetlenségünk könnyeinek utolsó cseppjeit ebben a gömbölyű szaharában, amely hamarosan kiszárítja belőlünk azt, amit Isten oltott belénk.. és fém nélküli robotok városai tornyosulnak majd a világ valós velejének szégyenére