Kojsz
2007.12.24. 11:05
Az NC Wear első szériája nem sokkal a kiadó megalakulása után látott napvilágot. Mi okból? Úgy értem, már a kezdetektől fogva kereskedelmi célból készültek, vagy csupán egyfajta „mezként” szolgált, melyet a Night Child tagjai viseltek, jelezve ezzel hovatartozásukat.
Nagyon jó kérdés! Kezdetben úgynevezett „rajongói” pólónak indult. Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy úttörői voltunk az effajta vonulatnak ebben a szcénában. Kitaláltuk, hogy aki szereti a Night Child előadók zenéit, és a lemezek megvásárlásán túl szeretné ezt máshogy is kifejezni, miért ne tehetné meg ezt esetlegesen egy póló megvásárlásával és hordásával. Meg fogsz lepődni, de lehet, hogy eszünkbe se jutott volna egy ilyen pólót kihozni, ha nem lett volna irányunkba akkora érdeklődés, kvázi a közönség gyártatta le velünk a pólók béta verzióját. Rengeteg mail-t kaptunk abban az időben, tehát nyugodtan állíthatom, hogy az alapötlet a közönségé. Ezt az általad „mezként” titulált béta verziós pólónak én intéztem a „legyártatását”(a mai kollekcióhoz képest abszolút nem nevezném az akkorit legyártásnak), illetve a postázást és minden ezzel járó feladatot. Mára természetesen ez egy sokkal komplexebb vállalkozás.
Készültek különféle lemezekhez is pólók, illetve Saláta magazin pólók a közelmúltban. Már ekkor is tervbe volt véve, hogy egyszer lesz egy teljes kollekció?
Abban az időben még álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen lehetőség adódik az életemben, hogy egy ruhakollekcióval foglalkozzam. Tényleg rajongói pólónak indult az egész és 100% a Night Child –hoz, mint kiadóhoz volt köthető a dolog. A jelenleg piacon lévő kollekció picit más alapon működik, önálló ruhakollekcióként funkcionál, tehát nem csak kizárólagosan a kiadó közönsége vásárolja. De említetted a saláta pólót, ez szintén egy másik, ettől független szálon mozgott, természetesen az is még a rajongói vonalhoz sorolható, ami a www.salatamagazin.com oldal létrejötte után került ki, ha úgy tetszik a hiphop zenei rajongói táborát valamilyen szinten összekovácsolva.
Körülbelül mikorra tehető az első, már rendelhető NC WEAR széria?
Hosszas előkészületek után, rengeteg időt, pénzt, energiát nem kímélve végre megszületett a nyitó készlet, amely első körben november 1-jétől elérhetővé vált és egyelőre interneten hozzáférhető a www.ncwear.hu oldalról.
A pólók után milyen termékek következtek?
Nem lehet különválasztani az indulásnál a pólók, illetve a kiegészítők megjelenését. Az első induló készlet egyszerre vált elérhetővé, mind a pólók, csuklópántok, övtáska, törölköző, fullcap, stb.
Értem. A mostani kollekció milyen minősséggel rendelkezik? Gondolom, a lehetőségekhez képest próbáltatok baráti árat, és viszonylag jó minőséget elérni. Mik a visszajelzések?
A visszajelzések abszolút pozitívak és a várakozásainkat felülmúlóak, köszönhető ez annak a ténynek, hogy a minőséget elég magasra tettük. Már az indulásnál eldöntött tény volt és- ebből nem is vagyunk hajlandóak engedni-, hogy a minőség az, amit minden áron szem előtt tartunk. Ha ezt nem így csinálnánk, akkor megmaradtunk volna a sokkal egyszerűbb, kevesebb munkát igénylő „rajongói” pólóknál. Ezzel együtt úgy érzem, hogy az ár-minőség viszonylatban sikerült egy korrekt, mindenki számára elérhető fogyasztói árat biztosítanunk. A megszokott magyarországi tendenciával szakítva, nem szeretnénk 1 nap alatt mindent besöpörni, hosszú távra tervezünk. Természetesen addig, amíg a fogyasztóknak igénye van rá, de reméljük, hogy ez egy hosszú távú vállalkozás lesz.
A jövőben milyen termékek várhatóak még? Kitágul a repertoár, vagy a jelenlegi termékek lesznek kaphatóak szélesebb választékban (méretben, színben)?
Mint minden vállalkozásnál, itt is a piac diktál, de természetesen folyamatosan bővítjük a kollekciót. Értem ezalatt a színben, és a választékban történő bővülést is. Várhatóak a pulóverek többféle fazonban – kapucnis, kereknyakú, galléros un. Pike pólók, stb.- tehát a kérdésedre abszolút igen a válasz.
Teljesen önálló cégként működik az NC Wear, vagy esetleg van „támogató”, illetve külső segítség, más nagyobb múltú cég személyében?
Az NC Wear önálló ruhamárka, teljesen önálló cég működteti, ha ez volt a kérdésed Az indulás úgy történt, hogy különböző csatornákon keresztül eljutott hozzám egy illető,- akit ma már barátomként említhetek – azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha ezt az NC Wear dolgot egy a meglévőnél jóval magasabb szintre emelnénk. Mint kiderült, az említett barátom az egyik, Magyarországon is közkedvelt sportruházati ruhamárka és az ezt működtető multicég kereskedelmi igazgatója. Hosszas tárgyalássorozatok, egyeztetések, szerződéskötések, beszélgetések és majd’ 1 éves előkészületek után jutottunk el ide, hogy a fogyasztók az NC Wear ruhamárkát a kezükbe vehessék, amely ugyanazon a gyártósoron készül, mint ez a Magyarországon, ill. Európában közkedvelt sportruházati márka.
Kizárólag internetes rendeléssel lehet a ruhákhoz hozzájutni, vagy esetleg vannak üzletek is, amik forgalmazzák a termékeket?
Jelenleg első körben az internetről lehet a ruhákhoz hozzájutni, de megvannak a tárgyalások az országos terjesztésre is, természetesen ez egy többlépcsős folyamat sok összetevővel, de szeretnénk mindenképpen bolti kereskedelmi forgalomba bocsátani. Ez elég rövid időn belül meg is valósul!
Esetleg egy saját bolt megnyitása szerepel a távlati tervetekben?
Sok ötlet felmerült, ezek között természetesen a saját márkabolt nyitása is. Annyira, hogy megfordítva a folyamatot, ezt szerettük volna először létrehozni. Előszerződésünk is volt egy hipermarkettel egy üzlethelységre, ami a rajtunk kívül álló okok miatt nem valósult meg sajnos. Teljesen nem vetettük el az ötletet, majd meglátjuk a jövőben ez a kérdés hogy alakul.
Aha. Még valami, amire nem tértünk ki, de fontosnak tartasz elmondani?
Jelenleg a FankaDeli szponzoráció fut, de hosszútávon egyéb eladók szponzorálásában is gondolkodunk. Nemtől, fajtól, vallási hovatartozástól függetlenül mindenki szóba jöhet, akiben látjuk a fantáziát és a lehetőséget.
Köszönöm az interjút és nézzétek a www.ncwear.hu oldalt és a folyamatosan bővülő kollekciónkat.
Addig is: „NC WEAR mindenkinek, aki velünk nő fel.”
Peace!
Köszönöm a riportot, további sok sikert, és vásárlót kívánok!
|