FankaDeli - Kamu az egész
2007.06.03. 11:16
apámmal néztük a csillagokat... ő kicsit megcsapatta a bor tetejét szóval .. nem is fröccs volt hanem ahogy mondani szokás faluhelyen csak megijesztette picit.. házi vörös.. laci bácsi a szemben lévő utca végéről... nagy spannban volt az öreggel.. olyan szinten volt borvirágos az orra laci bácsinak, hogy ha esetleg valami haverral mentünk át hozzá, mindig totál mosolygósan tértünk vissza a demizson áruval..nem lehetett nem mosolyogni... ja igen, ha már itt tartunk... borkommandó meg minden lófasz.. mióta megy már ugye.. és a házi pálinkát meg ilyesmi dolgokat készítőknek stikában kell atombunkert építeni a garázs alatt.. közben az emberek szemét meg komolynak mondott cégek olyan szeszesitalokkal szúrják ki, hogy ha néha nem lenne arra erősebb késztetésem, hogy berúgjak, komolyan lehet, soha életemben nem is innék.. ettől is hányok.. érted.. nem csinálhatsz házi pálinkát.. csak ha építesz egy konkrét gyárat és tejelsz az államnak... jóvan persze csinálja, józsi meg géza bácsi így is a mai napig, mert úgy vannak vele, hogy leszarják, meg amúgy is a veje a helyi "serif" akivel kóstoltat.. na de azért mégis... szóval rántottát csináltam délután... jó hagymásan.. paprikásan.. szalonnásan... de azért volt benne tojás is... apám mindig azt mondta, hogy mennyire jó rántottát tudok csinálni és, hogy ezért mindenképpen én csináljam.. persze lehet, hogy csak valami kajakészítő munkamorált akart belémnevelni és nem is volt annyira frenetikus a 12 éves feri rántottája, de akkor ez nekem állati jól esett.. a kis faház, ami a kert közepén feküdt kb. akkora alapterületű volt, mint egy nagyobb franciaágy.. volt benne két normális ágy, meg egy hűtő.. gyakorlatilag másra nem is volt szükségünk, sőt még a hűtőre se néha, mivel a fúrott kútból felpumpált friss víz annyira frankón hideg volt, hogy a dinnyét meg a sört bőven elég volt beletenni fél órára.. legalábbis apám szerint, hiszen akkor én még nem ittam sört.. csak néha megengedte, hogy leigyam a habot róla.. leginkább kaja után közvetlenül vagy egy óriási homokvárat építettem vagy a bunkerem.. vagy csak szimplán egy műanyagpuskát kézbe kapva rohantam be a kukoricásba.. igen, a kert másik oldalán rögtön szemben egy óriási kukoricás volt..... később aztán más rendeltetést kapott .. mikor már lányok is voltak a kerti partikon....... 12 évesen dolgoztam utoljára a bunkeren, azt hiszem.. állati jó bunkerem volt.. olyan szinten profira megépítettem.. ástam vagy egy hétig.... fal.. tető... minden... csak betelepedtek azok a kurva bogarak.. ahogy az ilyenkor ugye lenni szokott... én meg sajnos mindig is ilyen bogárundorral szenvedtem... jó persze nem úgy ahogy a lányok többsége, hogy sikoltozik meg ilyesmi.. semmi komoly csak nem érzem jól magam feltétlenül, ha mondjuk az egy négyzetméteres környezetemben 1567 csúszómászó burjánzik... szóval minden csata előtt.. kötelező és egyben rituális jelleggel.. egy házi málnaszörp házi szikvízzel .. némi bogaratlanítás.. és már képzeltem is, hogy hogyan védeném meg a hazámat... mára ez persze még elméletben sem áll.. hiszen ki ellen vonulna csatába az ember... meg ugye mit védjen az ember ?.. a lakást, amit ha akarnak egy nap alatt kiporciózzák a segge alól ? vagy a tisztelt államférfiakat ? vagy azt a sok szép műalkotást és tiszta utcákat, amivel tele vannak a városok ? szóval, mit is védene feri a lövészárokban... veled vagy veletek együtt.... nagyjából semmit.. és azt hiszem, ezt senki nem is várhatná el tőlünk... hiszen a társadalom súlyosan túlnyomó többsége az első pár fegyverdörrenés után úgy húzna szerte szana széles e világba, mint a vadliba.. van, aki félelemből.. van, aki egyel higgadtabb végiggondolás eredményeképpen, miszerint nincs mit és nincs miért csata közepette védeni mifelénk.. a mi korunkban.. persze erre még valami eszement azt is gondolhatná, hogy nem vagyok eléggé hazafi.. pedig éppen eléggé hazafi vagyok, sőt sokak szerint túlságosan is.. csak nem tudom, hogy volna-e értelme pár jó színészi képességekkel megáldott brókerért meghalni, akik az utóbbi x évben hazánkat képviselték... ez már ugye nem a don-kanyar volna.. ahol meg szintén.. mert mindig ugye annyira okosak voltak és.... és inkább hűek, valamint a parancsot szigorúan követők... mintsem okosak... szóval ott állt a don-kanyarban az a rengeteg magyar katona.. csak mivel az a kanyarocska eléggé hosszúcska volt.. gyakorlatilag hallótávolságban voltak egymástól.. ami sok helyen 5O métert jelentett.... az oroszok meg egymástól lépés távolságban érkeztek 15 méterenként tankokkal.. na igen.. mindig is tudtunk helyezkedni meg okosan dönteni hiszen .. hiszen ezért fáj még olyan sok embernek a mai napig az, hogy milyen kis gyufaskatulya, amire ráböknek és... és nem azt mondják, hogy az ott hungary.. hanem .. megkérdezik, hogy az ott mi is.... engem egyedül az zavar, ha lehet ilyet mondani... bár ez se nagyon.. de mindegy.. szóval az a kis tengerpartunk.. ami volt.. az nem lenne rossz... érted.. mondanám, hogy na kész a lemez végre és akkor leugrunk a csajommal a tengerpartra.. csak az a baj.. mármint a magyarral, hogy ha lemennénk a magyar tengerpartra... akkor érted, ott azon a kis helyen amennyi faszfej műmájer pénzes kis senkiházi összegyűlne az új hajóját fitogtatva...... fú.... lehet, a picsába elkívánnám az egészet... szóval lehet, hogy "jobb" is, hogy nincsen nekünk tengerpartunk... ki tudja ezt... ja majdnem elfelejtettem, azt fontos jeleznem, hogy már 1O zene elkészült verdi részéről az egyenesen az éjszakából 2 albumra .. azokat hallgatom miközben irkálok.. és gyakorlatilag újfent attól tartok, hogy nem vagyok teljesen hétköznapi állapotban... az utolsó pár írásomat nem is olvastam vissza, hiszen arra aztán már végképp nincs energiám, hogy magammal is vitatkozzak.... na szóval volt egy ilyen kertünk nekünk... ott dorbézoltam 1O éves koromtól 15 éves koromig, persze a 13. szülinapom előtt valamennyivel elég látványosan a sufniba kerültek a játékpuskák és társaik... elég hirtelen változik az ember.. manapság meg végképp... a gyerekek.. atya úr Isten.. amiket látni lehet.. 12 évesen cigiznek meg csajoznak.. 13 évesen konkrétan dugnak.. úgy ahogy a nagykönyvben van megírva.. és 18 éves korukra olyan kiválóan kiégnek minden téren, hogy 25 éves korukra egy bőrben aszalt belsőségkupac jön veled szemben az utcán.. legalábbis az én jóslatom ez...a „18 éves korukig” dolog már beigazolódott sajnos... na szóval behajítottam a puskákat a sufniba és onnantól 3 dolog érdekelt... a kosárlabda... , hogy legyenek nekem is olyasmi ruháim, mint a srácoknak, akik már előttem elhajították a puskáikat... és... illetve.. ez a kettő.. a harmadik gyakorlatilag a második hozománya, mivel pénzre volt szükségem.. a ruhák miatt.. meg mindenféle baromság miatt, amire, úgy éreztem, hogy szükségem van.. ezért bár a bunker még roskadozott, én már a barackfákat és a többi mindenféle dolgot ápolgattam és tettem rendbe apámnak órabérért leginkább a tűző napon... manapság egy fiatalnak meg ha saját magának kell kivennie valami helyen a hűtőből a kólát, akkor már nyüszörög meg pofákat vág.. fura ez... bizony sok-sok délután nem tudtam menni a srácokkal kosarazni, mert olyan izomlázam volt, hogy mozdulni sem bírtam.. de legalább bírtam venni egy olyan cipőt, amire azt hittem, hogy közelebb hoz valamelyik lányhoz a suliból, aki tetszik... ugye.. amit talán már említettem.. mikor 1 hónapig készültem nagyon komoly rituális szertartásokat bevetve, hogy fel merjem kérni az általam kiszemelt lányt a sulibulin, ahol dj füredi 2 kazettás deckről tolta kőkeményen a zenéket... aztán mikor ott volt a pillanat, úgy húztam ki a fosás és a hányinger kesernyés egyvelegét érezve testem minden porcikájában, hogy csak úgy porzott utánam a tornaterem előtti folyosó... persze mikor offspring meg prodigy ment, akkor visszamerészkedtem olyan fejet vágva, mintha mi sem történt volna és úgy pogóztunk, hogy az valami leírhatatlan volt..... jesszus márja.. ha rágondolok a mai napig kiráz a hideg..... a kuksi konkrétan kirúgta az egyik fogát a bordásfalnak... és természetesen az este további részében, meg úgy az egész hátralévő évben úgy tett az ember, mintha nem is tetszene az a lány... közben cirka 3 percenként jutott az eszébe.. és ha szünetben láttam, akkor az óra első negyed órája totál homály volt.... 2 tesitanárom volt... illetve alsóban több .. de felsőben 2.... név nélkül írom természetesen.. senkinek az állampolgári jogait nem kívánom megsérteni.. már ha ez egyáltalán annak számít... mellékesen az egyik kb. úgy lépett bele az én morális jogaimba, hogy ... sajnos sokan a mai napig nem fogják és talán soha nem is fogják felfogni, hogy a tudatalattink, akár Isten malmai lassan őrölnek... ami ma történt veled az csak idővel fog kibontakozni közérthető tudatodban és gondolataidban... és a dolgok túlnyomó többsége, ami alapján élsz és viselkedsz az jópár évvel ezelőtti hegek között lavírozó ösztönmaradék.... szóval 3 srácnak volt beceneve az osztályból... a kuksit puskának hívta a fószer, mert olyan állati magas volt.... a csabit bikának, mert annyira jókiállású, masszív gyerek volt... engem meg kőhányónak, mert egy Istennek nem bírta vagy nem akarta megjegyezni a nevem... és folyton halálra szekírozott ezzel... fene tudja, mi járt a fejében.. sosem voltam az a minden körülmények között vesztes forma sőt... háromszor olyan esetlen csókákkal volt tele az osztály, mint én.. valahogy mégis engem nézett ki.. szóval kőhányó így meg kőhányó úgy... na aztán kétszer eljátszotta, hogy a seggemre vert, de valami oltári nagyot az egész osztály előtt... miközben kb. fele annyit pofáztam, mint bárki más.. meg amilyen fasz voltam még próbáltam is megcsinálni a feladatokat.. dehát nem bírta elviselni a pofámat na.. többen vannak ezzel így a mai napig is.. most el is mosolyodtam... na aztán egyszer volt vagy három témazáró egy nap és totál stresszben otthon hagytam a tornacuccom... apám mindig figyelmeztetett arra, hogyha otthon hagyom a cuccom farmerben soha ne tornázzak, meg úgy semmi komolyabbat ne csináljak, mert ugye 4O évig aktív sportember volt és gyorsan mesélt pár szép dolgot, hogy milyen baleseteket lehet szenvedni farmernadrágban, úgyhogy meggyőzött arról, hogy inkább az egyest válasszam.. mert ugye ha otthon hagyod a cuccod, akkor egyest kapsz... erre bazmeg..... már bocsánat, de nem tudok mit mondani erre... szóval erre.... a kőhányó nem választhatta az egyest... érted... simán azt mondta, hogy nem... és már ordított is velem.. és farmerben kellett tornáznom.. miközben 2 percenként valami gusztusos kis dologgal megfenyegetett.. mindezt 13 évesen... persze addig is bőven sok mocskon átfut egy gyermeki lélek.. de ott azért leesett keményen, hogy van bizony, amikor a 25 emberből mindenki választhatja az egyest... én nem... nekem farmerben is tornáznom kell.. tudván, hogy kb. fél másodperc alatt törhetem el bármimet.. meg ugye amúgy is mindig olyan stramm gyerek voltam, ez látszik a klippekben is....... aztán 8.-ban már híre ment, hogy mennyire vágom a számítógépeket meg satöbbi ... és a tesitanár meg gépet akart vásárolni... a sztori végét már nem firtatom.. hónapokig jártam be hozzá az irodájába egy kiváló mosollyal az arcomon, ami remélem, leplezte megvetésemet.. és ő meg szintén állati kedvesen szívta ki belőlem az információkat, hogy egy kocsi árát mire is költse... akkor már természetesen kőházy feri voltam.......... ................ ilyen történet mindenkivel történt ezer.. meg ettől jóval durvább és drámaibb szintén másik ezer.... majd talán én is mesélek még párat... innentől kezdve az talán, ami fontos, hogy nem tudni melyik irányba indul el az ember... sajnos a tudatok többsége próbál asszimilálódni és már rajta sem kapja magát, mikor ő maga is így hazudik és így viselkedik más embertársával és a világgal szemben...... az emberek 9O százaléka, vallom, hogy ilyen.... kemény ügy ez..... egy kurva nagy hazugság az egész világ.... amikor kell valami, akkor kedves vagy... ha nyeregben érzed magad, akkor ki tudja milyen indíttatásból.. a velejéig köcsög vagy...... és észre sem akarod venni, hogy mekkora kamu, ami körülötted zajlik... az igazságtalanság szót manapság már nem is nagyon használom, mert az inkább ilyen délutáni dizni filmbe illik, hogy valami igazságtalanságot a heppi end helyre tesz... az életben ugye nincs heppi end... na most mekkorát mondtam.. remélem, fogok még ekkorát máskor....... el is mosolyodtam ismét... viszont mégis úgy tűnik, hogy az egyensúly tökéletes... vagyis hibátlan... minden egyensúlyban van.... a tornatanárom utána elvált és nagyon jól tudja, hogy ki vagyok..... hiába állított be 13 évesen egy kis köcsögnek meg hiába szívatott..... ott álltam a westend tetején és x ezer ember mondta velem azokat a szövegeket, amiket az ilyen történetek hatására pár évvel később írtam.... persze hálás azért nem leszek neki... de mindenki csak arról tud reppelni, ami valóban megtörtént vele.. valamilyen formában.....mármint akik valóban magukról próbálnak reppelni... az ilyen arcokat magyarországon a két kezemen meg tudom számolni.... ha már itt tartunk, szerintem fontos megjegyeznem, hogy sokszor hallottam, hogy a fankadeli az olyan depressziós meg szomorú meg minek szomorkodni annyit meg ilyen baromságok...... két dolog, amit bár úgysem jut el a kellő helyre mégis megjegyezném, hogy világ életemben azt láttam, hogy aki a legjobban emeli a pezsgőspoharát, aki legelőször táncol az asztalon, aki a legjobban állítja, hogy leszarja, hogy mikorra érünk haza.... szóval ezek a fiúk és lányok.... ők szeretnének legelőször felejteni...... ők szeretnék legelőször semmissé tudni bánatukat.... fájdalmukat... őket hasítja legjobban.... és én... aki hagy magának némi időt arra, hogy megnyugodjon.... és megigya azt a pár valamit ott maga előtt az asztalon... és a vécéről visszatérve valahogy engem is elkap persze egy egészen másfajta gépszíj... és én is táncolok..... egész más motor hajt mindkettőnket....... én pont, hogy emlékezni szeretnék, mert valahogy görcsösen kötöm magamhoz az emlékeket... ezeket gyűjtöm.. nincs semmi más földi kattanásom... van olyan fankadeli lemez is, amiből még nekem sincs egy példányom sem... mer’ az csak egy kurva lemez... egyszer leégne a ház, micsináljak.. sírjak utána?...... én emlékeket gyűjtök.. azt már úgyis csak akkor tudják elvenni tőlem, ha valami nagyon nagy gáz történik..... szóval felejteni akarnak.. a legnagyobb dorbézolók és a partihangulatot hirdetők.... egyrészt... másrészt ebből is világosan látszódik, hogy mennyi rólam véleményt alkotó emberke nincs képben, hiszen csak a partitrekkjeimből össze tudnék állítani egy egész válogatásalbumot..... ezt is a mai napig imádom, hogy mindenki ugat meg véleményez, közben azt sem tudják miről..... na igen.. a másik fontos pedig, amit mondani akartam, hogy az én depressziósnak titulált számaimban... egyrészt szépítek.. másrészt mindig ott van a remény.... nem tudom, ezt most mennyire kell fejtegetnem.. szóval az a gond, hogy annyira szépítem a valóságot még az álmodtamban és a többi hasonló számban is..... illetve a tényszerű igazságot, hogy ezt talán már mondtam, de még egyszer el kell, hogy mondjam, hogyha egyszer közzé tehetném mindazt, amit valójában láttam és átéltem és amit valójában tudok.. rébuszok és költői képek nélkül...... akkor józanságom és úgy vélem nagyjából beszámítható tudatállapotomban tudom kijelenteni, hogy nem élném meg a másnap reggelt... vagy csak a kórházban... sajnos ez van... sajnos sosem tudhatják meg, hogy valójában mit tudok és miket láttam és mik a valóság darabkái vagy úgy is mondhatnám, hogy a tények...... egyszerűen nem mondhatom el.... egy hozzám közel álló ember mondta a szemembe nemrég, hogy tudja rólam, hogy túl sokat tudok..... persze azt mondjuk nem tudom, hogy ő magában mit gondolhatott.... de....... fura ezt nekem megélni....igazából nem tudok mit kezdeni vele.. valamilyen szinten én is része vagyok a kamunak... sőt... akkor ne szépítsünk.. én is kamu vagyok, ahogy az egész világ hiszen... kussolok.... odahajítok némi költőinek titulált.. persze mások szerint közöm sincs a repphez, szóval ezt is ki ki döntse el.. szóval néhány darabkát odahajítok, amit mások az iwiw adatlapjukon meg a blogjukon aláírásként idéznek... mert annyira megérinti őket.. és Istenem... ha tudnák, mi van valójában mögötte..... egyszerűen meg sem tudom fogalmazni, mit érzek akkor, amikor meglátok valakinél egy fankadeli meg egy x cédét.. egy embernél.... és én tudom, hogy az x emberről ha tudnák a valóságot, még lehet tejet se kapna a közértben.... de közben... mit érdekel ez engem, hiszen ki nem szarja le.... lehet pont a fankadeli cédé a gáz az illető kezében, hiszen több mint valószínű, a nagy számok törvénye alapján, hogy ő is inkább x emberhez húz az életstílusával kapcsolatban.. tehát nekem derogál, hogy akkor fankadeli ferire miért esküszik bármilyen szinten is.... nem is tudjátok elképzelni milyen fura megélni, hogy az évek során nekem akár postai úton, akár ímélben levelet írók és a személyesen hozzám sétálók közül hány száz vagy talán ezer emberke volt, akikről tisztán éreztem az első perc után, hogy halvány véletlen fogalmuk sincs arról, hogy a kőházy feri mi a faszt is akar.... .............. a valóságot viszont nem rághatom senkinek a szájába.. nem tehetem...... ott van apu és anyu..... imádom őket... ott van a maroknyi barátom...... nem nyírathatom ki magam..... persze lehet, e nélkül is elintézi majd valaki a "melót" .. lehet, már tettem eleget érte.. lehet, hogy nem.... Isten útjai ugye kifürkészhetetlenek....... egy nagyon kedves barátnőm... mikor megvette a suhancos cédét... mert ugye az embernek nem minden ismerőse várja ingyenélő hiénaként a tiszteletpéldányt, abba bele nem gondolván, ha minden jó ismerősöm kapna tiszteletpéldányt ...... áhhhh.. nem is mondom tovább.... szóval elvitte a suhancos cédét és pár nappal utána találkoztam újra vele..... és ültünk egy irodában... és a szemembe nézett...... amúgy egy oltári bájos kis csaj... és rám néz..... és azt mondja..... feri te valószínűleg elég hamar fogsz meghalni mert így is túl sok mindent hagysz magad után.............. ............................ most erre mit mondjak... mosolyogtam.. adtam két puszit aztán eljöttem.... szóval szépítek... hiszen a valóság sokkalta szörnyebb...... bármennyire jó a békét, a fekete leves, a pincém, az álmodtam, a normális, a legőszintébb dal, a betondzsungel jazz, az ezer angyal és sorolhatnám... szóval ezek a szövegek bármennyire jók...... kurvára kilométerekre állnak a valóságtól.... az ezt most is... sokan a legjobb épkézlábabb szerelmes nótának titulálják holott... a valósához képest az is csak egy jóindulatú karikatúra.... mondom ezt én a saját számomról..... talán ami mentesít, hogy én, mint ember.. egy meghatározott agyi kapacitással.. költői mivoltomban ennyire voltam képes.... más tényt abba mondjuk talán pont nem is kellett volna belezanzásítani.. de az összes többi számom....... Úristen.... nekem könnyű hallgatni..... mivel én....... hoppppp....................... talán most kaptam el a fonalat... persze ez párszor már eszembe jutott... csak most így újra összeállt a kép.... mivel egész életemben futok valahova és intézek éppen valamit.. nem sok időm van gondolkozni ilyesmin.... szóval...... ha én hallgatom ezeket a dalokat, mögé tudom gondolni az én valóságom.... amit valójában tud és érez a szívem.. ami a színtiszta igazság..... az az égbolt mondjuk... és egy ilyen szám, mint egy kis bárányfelhő átúszik rajta........ de ugye ha felhő nincs az égen, leginkább fel sem nézünk...... hm...... ezt már megint úgy fogalmaztam, hogy nem tudom hányan értik meg..... ügyes vagy feri...... így tovább.................. szóval azok az emberek, akik olyan íméleket és leveleket írtak nekem az évek során, illetve úgy jöttek oda hozzám, hogy láttam a szemükben a szikrát... és értelmes emberek voltak.... azokra mind azt tudom mondani, hogy jó embereknek tűntek... egytől-egyig azt láttam a szemükben, hogy nekik is nehéz elviselni ezt a óriási kamut, ami a világot összetartja... hát igen.. ez nem csillagok háborúja.. itt nem az erő tartja össze az univerzumot és abból merítenek egyesek.... hanem a kamu.....megint elmosolyodtam... állati jó hasonlataim vannak ma... lehet, inkább szöveget kéne írnom, közben meg arról hablatyolok, hogy nem igaz semmi, amit látunk és hallunk vagy csak... akkor válik igazzá, ha Isten megáldott egy olyan szűrővel.... áhhhhhh.... amire valóban csak az áldás jelző a jó..... persze ettől nagyképűbb hogy is lehetnék, hogy azt írom le szépirodalmilag, hogy aki megértette a zeném és szimpatizált vele, azokat tartom jó embernek és olyan embereknek, akik többé-kevésbé felfogják és próbálják valószerűen látni, ami körülöttük történik.. és akik csak divatból vagy mások unszolására hallgattak és nem értettek, illetve akik eleve fikáznak, azokat egytől-egyik nem láttam túl jó arcnak.... erre valami faszfej pszichológus még a végén azt is mondhatná, hogy így magyarázom be magamnak a tudati nyugtatóm, hogy ne roppanjak bele az engem ért sok támadásba... hiszen mindaddig nem tudjátok átérezni, milyen fenyegetve élni, amíg nem éltek úgy.... és még sorolhatnám.. közben a nagy szart... azért nem tudott fájni egyetlen támadás sem olyan igazán, mert valami égtől kapott ösztönömnek köszönhetően előbb sajnáltam őket, mintsem a hátamba állt volna a dárdájuk.... na az ilyesmi megnyilvánulásaimra meg páran felvezették, hogy mártírkodom... édes Istenem... mindkét szemem sírt ilyenkor, hiszen az mindentől függetlenül mindig is szívfájdalmam volt, hogy mennyire nem tudják a magyar emberek a szavak jelentéseit, másrészt amennyi szart én saját magamra kentem életem során, nem egyszer barátokért.. nem egyszer valóban jó nagy faszságot csináltam... de az utolsó dolog, amit magamra mondanék, hogy mártírkodom.. na mindegy.. persze ezt mások nem így látják.... visszatérve egy kicsit az elkalandozásomból... azért nem kell nekem órákig firtatnom, hogy az egész világ kamu, mivel ezt ti is tudjátok jól.... ez a szörnyű az egészben, hogy még a, mondjuk úgy, rossz emberek is nagyon jól tudják, hogy mi van.... állatira tudják.... és képesek leélni úgy egy életet, hogy azt hazudják neked, hogy ugyanúgy szeretnek, mint a nővéred közben a nagy lófaszt.... sokkal jobban szereti anyád meg apád is a nővéred, mint téged... a kis kettes golfoddal úgy megbasz a rendőr, hogy nem tudsz elmenni nyaralni és közben az érem másik oldalán.... jézus márja.. ezt már irodalmilag sem tudom leírni..... összejössz a kolesz legnagyobb ribancával és megpróbálod bemagyarázni magadnak, hogy szerelem van... holott ő is tudja, hogy állatira faszság, amit csinál... és innentől...... illetve onnantól, hogy az éremnek két oldala van, onnantól szerintem bizonyításra talált, hogy kamu az egész........ hiszen.... mióta az eszemet tudom.. valamilyen kézzel foghatatlan okból megadatott nekem..., hogy több ezer történetet hallottam mindkét vagy több szemszögből....... és állatira mindenki mást mondott...... és állatira ismertem ezekből több ezer embert.......és állatira tudtam, hogy mindenki a saját sebei közti önző ösztönéből merít és lavírozik....... és szépít....... és tusol...... és támad....... és kamuzik.......... nem mintha nagy dolgokat fejtenék meg..... ti is tudjátok..... hány dolgot hallottatok vissza magatokról, ami kurvára nem úgy volt...... és hány dolgot mondtál te is úgy el életedben, ami nem igazán úgy volt..... és mire a lelkiismereted utánad nyúlt volna, már kimondtad ..... és néha szarul érezted magad tőle..... néha nem...... és akkor ilyenekről nem hiszem, hogy kell nekem értekeznem, hogy a politikusok a tévében meg az újságban anyázzák egymást, utána együtt golfoznak meg 1OOO dolláros kurvák kezelik őket..... nem kell arról sem értekeznem, hogy miről szólnak a háborúk meg, hogy hogyan ideologizálnak szükségszerűvé 5OOO takarító elvesztését a tengeren túl........ miközben egy eszkimó felajánlja neked a feleségét...... miközben az újzélandi partokon marad a fiad lába egy cápa gyomrában.... miközben egy mongóliai jurta közepén annyit esznek egy hét alatt, amennyit te egy nap alatt és te még zabálnál valamit, amitől egy rohadt kövér embernek sem nevezhető valamivé válsz......miközben afrikában a mai napig végigmennek egy falun.....a volt falu nincs falu játék keretein belül....... és erre a kőházy feri meg itt azt magyarázza, hogy milyen szar, hogy belédbasszák a macsétát a tesiórán.... jól megforgatják... és utána a hátadon akár egy labirintus... keresed a kiinduló pontot életed végéig... persze sok érdekes mintát képeznek le a hegek... és ha valamelyikben megtalálod a lustaságból és félelemből eredő szépséged... akkor leélhetsz egy életet annak a fényében, hogy asszisztálsz az elme bukásához... .a jóérzés bukásához......... csak tölts még egyet bazmeg............. még ezt most elintézem, de több balhé tényleg nincs............ holnap felhívom és megmondom neki, hogy szeretem............... neki elmondom..... neki elmondom, hogy mit gondolok a világról, mert valaki másnak tudnia kell, hogy én mit gondolok...................és mikor mondod......már rutinból cenzúrázod magad..... mert barátodnak vallod de megőrülnél, hogy megcsókoljon..........és te meghívod a másik barátodat még egy piára, közben lehúztad nem kevés pénzzel és arra apellálsz, hogy hosszú távon ki is túrd az üzletből....... de a legénybúcsújára te viszed a táncoslányt és át is öleled meg puszi puszi.............kibaszott nagy kamu az egész.....te is.....ő is.... én is.....nem ma fogalmazódott meg bennem ez... ezt talán fontos hozzátennem.... amikor az Isten hozott... ...ördög vihet készült, még hittem az emberek nagy részében.. hittem abban, hogy nem kötnek bele a pergődob hangjába, ha hallják alatta, hogy miről van szó, hogy mit képviselek vagy képviselünk.......... de bazmeg..... belekötnek a pergődob hangjába... és elereszti a füle mellett azt a történetet, ami valójában róla szól.... és csak arra vár, hogy meghívjam még egy italra..... amitől már az asztalon táncol....elsőként..... és felejteni próbál......
|