Deniz 1
2006.10.30. 17:25
Eléggé rég hallottunk rólad, készülget az új lemez ha minden igaz, erről mesélnél-e?
Május június magasságában készül el terveim szerint az első teljes estés nagylemezem! 15 számot szeretnék rajta promótálni, melyek közül 4 db számban közreműködők lesznek! A zenéket változatossá szeretném tenni, így több producert is felkértem az alapzenék megírására! Eddig Wherdee, Addamz valamint Troy Tatabányáról, Stubi (régi barátom), valamint jómagam is készítettem zenéket. Hangzásvilágban és szövegvilágban mennyire fog eltérni az előzőektől? Hangzásban remélhetőleg sokban! :D Igényesebbre szeretném csinálni az előzőnél! Most megvannak a lehetőségeim, a kapcsolataim, hogy valóra tudjam váltani az elképzeléseimet. Ezek a dolgok az előző lemeznél sajnos hiányoztak! Persze rajtam kívül álló okból is változhatnak a dolgok, de eddig szerintem egy nagyon jó, és változatos lemez van kilátásban! A zenék természetesen a sok producernek köszönhetően változatosak lettek, mind hangzásban, mint tempóban, mind hangulatában! Nem szeretnék egy teljesen depresszív lemezt, de a teljesen party hangulatot is mellőzőm. Próbálom megkeresni a középutat! Szövegben szerintem nagy változás nem lesz az eddigiekhez képest, most is magamról írok! Azokról a dolgokról, amik bántanak, amiket megszeretnék osztani másokkal. Ez néhol ironikus, néhol odamondós, néhol kimondottan lírikus tálalásban sikerül! Ha szóba jöttek a feat-ek, akkor kaphatunk-e valamilyen információt a közreműködőkről? Közreműködőknek azokat az embereket kértem fel akik a legnagyobb hatással voltak rám, akik miatt elkezdtem ezt az egészet csinálni! Így akik már biztosan jönnek közreműködni: FankaDeli, Siska! Sajnos Gőz betegségéből kifolyólag nem tud szerepelni a lemezen! Valamint még van valaki akivel még nem lett teljes mértékben letisztázva a dolog, így őt név szerint nem említeném, de aki ismer az tudja, hogy kiről van szó! Hiszen ő dedikálta 12 éves koromban a pólómat 1 fellépés után. :D Fog-e készülni esetleg klip majd az új albumról? Természetesen nem is egy! Szerencsére egy video-audio szakra járok suliba, így technikailag bármikor kivitelezhető a dolog, mivel olyan emberekkel vagyok körülvéve akik már évek óta ilyen dolgokkal foglalkoznak! Az első klipet két hét múlva forgatjuk Egerben! De mint mondtam nem egy klip lesz! Hogy mennyi azt a számok határozzák meg, majd ha elkészülnek! De min 4 darab klipet szeretnék! Hát akkor a video téma érthető. Gondolom akkor beindul a turné, fellépés ide-oda. Reményeim szerint igen! Igazából fellépésekből már mostanában sincs hiány! Persze nem azt mondom, hogy hétvégenként 5 fellépésem van, de majd minden második héten megyek valahová reppezni. Régen meg örültem ha nyaraként 1 volt! Természetesen szeretnék minden nagyobb városba ellátogatni a lemezzel! Már el is kezdődtek a tárgyalások, de még nem történ érdemleges megállapodás! A felvételek hol fognak készülni vagy készülnek? A számok felvétele, masterelése, keverése Kecskeméten a Night Child Root stúdióban fog készülni. Eddig is ott dolgoztam, megvoltam elégedve vele. Szóval ebbe valószínűleg nem lesz változás. Hát ez mondjuk érthető, mert valamilyen szinten kötődsz a Night Childhoz. Fanka segít, segített nagyon sok mindenben! A pletykák ellenére (most jó is ezt tisztázni) nem vagyok tag és valószínűleg nem is leszek, különböző okok miatt! Az ott szereplő előadókkal viszont mondhatom, hogy jóba vagyok! Sőt! FankaDelivel már lassan 4 éve ismerjük egymást! Majdhogy nem napi kapcsolatban állunk Visszatérve az albumra. Gondolom nem letölthető anyag lesz. Az albumot majd honnan lehet beszerezni? Természetesen ez már nem letölthető anyag lesz! Az árat meg az ehhez kapcsolódó dolgokat, majd az határozza meg, hogy a nyomda mennyibe fog kerülni! Ez a lemez Szerzői kiadásban fog megjelenni, nem a Night Child adja ki, nem mint ahogy azt másoktól hallom! Tehát mindent én fizetek! És lemezt kiadni farzsebből sajnos nem olcsó mulatság! De 5 sör áránál nem lesz drágább. Akkor biztos el fog fogyni pár példány. :D Nagyon remélem. És így suli mellett mennyi időt tudsz fordítani zenélésre? Húúúú. Sajnos nem annyit mint kéne! Már régen kész lennék a lemezzel, hogyha csak ezzel kellene foglalkoznom. Sajnos csak hétvégén vagyok itthon! Hétköznap Egerbe vagyok albérletbe, ott pedig nem nagyon van lehetőségem ezzel foglalkozni! Örülök ha a kajálásra jut időm, meg pénzem, de próbálom minél jobban beosztani az időm, hogy tudjak foglalkozni ezen kívül a családommal barátokkal és természetesen a barátnőmmel. Nos, az én részemről ennyi lenne, setleg valami hozzáfűznivaló? Üzenet az olvasóknak? Csak annyit üzennék nekik, hogy hallgassák meg az előadók zenéit! Ne csak az ismerősük véleményére adjanak! Adják meg a tisztelet nekik azzal, hogy ha megtetszik egy adott produktum akkor megvásárolják eredetibe! Ez közhely meg minden, de sajnos szinte minden előadó mínuszba van a lemezével! És, hogy új dolgokat tudjanak teremteni legalább nullára vissza kéne hozni azt a lemezt. Köszönöm az interjút. |