Dj Koolkasko
2006.08.14. 08:36
Offline: Mennyi ideig készült az Optimus Krime?
KK: Viszonylag sokáig tartott, míg összeszedtem az anyagokat. Az eredeti tervek szerint még Bankos és Norba közös lemeze, a Minden Lében Két Kanál előtt, vagyis tavaly november december táján megjelent volna. Az MLKK-ról is kértem a lemezhez számokat, amolyan promós szándék is volt ebben, mi tagadás, de mivel egyéb felkért előadók elég lassan küldték a trekkeket, nem tudtam elkészülni időre az Optimus-szal. A BN lemeznek viszont mindenképp meg kellett jelennie a decemberi Krime City Jamre, úgyhogy hagytam magamnak egy kis laufot, és inkább kényelmesen befejezem, semmint hogy összecsapjam.
Aztán időközben becsordogáltak az anyagok, akkor meg volt egy kis inspirációkban szegény időszakom, azért sem erőltettem. Meg amúgy is úgy voltam vele, hogy hagyom, fussa ki magát az MLKK, nem dobom ki közvetlenül utána, az év elején. Sokkal jobb, szerintem legalábbis, ha egy ilyen jellegű lemez tavasszal, vagy nyáron jelenik meg. Az év eleje, a tél ugyanis eléggé holtszezon, nagyon kevés cucc jön ki, mindenhol, Amerikában is, Nyugat-Európában is, kicsit pihiznek az emberek. Az Optimus Krime konkrét munkái egy hónap alatt lezajlottak egyébként, szóval nem a készítés folyamata volt hosszadalmas, inkább a szervezés, tervezés. Mint általában. Az ötlettől a megvalósulásig olyan kilenc-tíz hónap telt el. Másfél éve jelent meg a Draft, tavaly nyáron jött a Suparap, szóval nem is éreztem, hogy olyan nagyon sok időt kihagytam volna.
Offline: A lemezen szereplő MC-ket, producereket nyilván minőségi szempontok alapján szelektáltad. Vagy olyan, akit kértél, de nem adott – vagy azért mert béna volt, vagy pedig mert nem szereti KK-t?
KK: Nem, ilyen nem volt. Mindenki készségesen, kedvesen és segítőkészen ált hozzá, hozzám. Persze akadt olyan, akinek tovább tartott elkészíteni a kért trekket, mint a többieknek, mert mondjuk rengeteg más dologgal volt elfoglalva, de a legtöbben elég gyorsan reagáltak. Artoscsaba például, miután megbeszéltük, hogy ad egy számot, egy hét alatt felvette és küldte is a lekevert verziót. Meg hát már kész számokkal is dolgoztam, azokat elég gyorsan meg tudtam kapni, például a Hősöktől.
Offline: Kiket kértél fel, kik szerepelnek a lemezen?
KK: A Kriminal Posse-ból mindenki, természetesen, az NKS, a Faktorlabor, Bankos, Norba, Azur, Rask, Rapa, a Paravan Kruból Balek MC és Orizatriznyák. A Wacuum Camp is képviselteti magát, az Akkedzet Phiai, Krome, meg Sztív a Fhészekből. Artoscsaba, Interfunk, Phreek, az AMPS, a Punnany Massif, Busta Pista, a Hősök, Deego. A számok egy része megjelent már ugyan, de valamiféle exkluzivitást mindenképpen magunkban hordoznak így is, ha másért nem, hát a kontextus miatt. Simán beleférnek egy mixtape kereteibe.
Offline: És a producerek, remixek?
KK: Azur, Saiid, Joeker, Aadre, Faktor, MO, Bobakrome, RendbenMan, Artoscsaba, használtam egy-két beatet még J-Zone-tól, és 9th Wonder-től, valamint én is remixeltem néhány trekket.
Offline: Az eddigi megjelenéseken szereplő magyar MC-k, producerek többnyire a Kriminal-depóból, kerültek ki. Most kicsit más a helyzet.
KK: Az eddigi tape-jeimen, lemezeimen tényleg leginkább KB MC-k szerepeltek, esetleg közeli barátok, most viszont át fogó képet szerettem volna adni a magyar hiphopról. Persze nem törekedhettem a teljességre, csak amit elbír a hetvennégy perc. Létezik egy csomó magyar hanganyag, ami megfelelő promó hiánya miatt nem juthat el mindenkihez, és ha akad, akinek újat tudok mutatni, már nem volt hiába az egész. Ha az emberek látják, hogy az ismertebbek mellett vannak olyanok is, akik nem annyira ismertek ugyan, viszont nagyon jók, már megérte. A koncerteken rengeteg embert megismertünk, állandóan kapjuk Neten a zenéket, - aztán leesik az állunk, mert hihetetlen, hogy mennyire potens a magyar hiphop. Nemcsak az MC-vonal, hiszen egy csomó fantasztikusan durva Dj is van. Durván jó, de ismeretlen.
Offline: Olyan mixtape-et, amelyen kizárólag magyar emszík rappelnek, a 2000-ban megjelent Azur által tető alá hozott Mikrofon Party kazi óta nem hallottunk. Megjelentek persze különféle válogatások (jók és rosszak majdnem egyaránt), de mixtape nem. Hiányzik ez a magyar piacról? Hagyományt kellene teremteni? Vajon miért nem készül több ilyen hanganyag?
KK: Ez szerintem nagyrészt annak tudható be, hogy semmi, vagy alig valami jelenik meg vinylen a magyar zenék közül. Pozitív ellenpéldának a Németországot említeném, ahol a kilencvenes évek eleje óta a hiphop zenék is kijönnek bakeliten. Persze a németek helyzete értelemszerűen sokkal jobb, mindenféle szempontból. Ez a vinyl-probléma náluk sosem volt jelen, így sokkal könnyebb hagyományos mixtape-eket összerakniuk. Amerikáról meg jobb, ha nem is beszélünk. Ott sok DJ-nek olyan outputja van, hogy az hihetetlen, szinte havonta dobják ki a mixtape-eket. Bár sokan sajnos nem is mixelnek, hanem csak exkluzív számokat pakolgatnak egymás után. Náluk a mixtape készítés már inkább a marketingről szól, nem a dj skillekről. De ahogy a tengerentúlról a németek átvették a mixtape-hagyományt, tőlük átvehetnénk mi is. Itthon az a fajta kultúra sosem létezett. Hozzájön a technika hiánya is, ami durván beleszólt a műfaj hazai fejlődésébe, de mostanra már lehet vinylt íratni, van Serato-, vagy Final Scratch, szóval bízom benne, nálunk is kialakul majd egy kis pannon mixtape biz.
Offline: Van kedvenced a lemezről?
KK: Persze, saját remixek (nevet). Nagyon tetszik a Kerekasztal remix (az MLKK-ról az AIU Allstarz bónusz trekk), Azúr remixeiről nem is szólva. Sztív szólótrekkje, Busa Pista Vág a kardja, a Punnany Massif dal. Az egész.
Offline: Miben más még az Optimus Krime, mint az előző anyagok?
KK: Nincs annyira egybekeverve, nincs minden beatre állítva. Persze vannak scratch-skitek, meg rengeteg duplázgatás, a hangsúly viszont inkább az előadókon meg a zenéken van. Sajátos kevercse a hagyományos, és az USA mixtape-eknek. A számok több mint fele exkluzív, másik felét vagy már megjelent trekkek, vagy klasszikusok teszik ki, mint amilyen például a Büszkeség nem bűn, amit mindenki ismer ugyan, mindenkiben megvan, de jó minőségben eddig még nem jelent meg. Plusz a különleges feat-ek, a Tessék vigyázni, az Idill stb.
Offline: A szerkesztési koncepció adott volt? Miközben érkeztek a számok, láttad magad előtt az ,,ívet”?
KK: Rendszerint próbálok, ahogy mondtad, egy ívet kihozni az egészből. Megfigyelem, mi mihez passzol, hangulatban meg a mix szempontjából. Érzésből. Aztán hogy ez hogyan sikerült, majd a ,,friss fülek” megmondják. Már tudnak a fülek beszélni. ,, Beszélő fülek”… hmmm… egész jó kis mixtape cím lehetne…
Offline: Apropó… következő projectek?
KK: A következő szintén magyar mixtape lesz, a Drafthoz hasonlóan kizárólag amerikai alapokkal, rengeteg freestyle-t szeretnék rá. Úgy terveztem, hogy a meghívott MC-k között sok-sok beatcédét szétosztok, válogassák ki a nekik tetsző alapokat, és írjanak, freestyle-ozzanak rá. A live aspektust akarom inkább középpontba helyezni. Remélem sikerülni fog. Legfeljebb kétperces számokat szeretnék rá, hogy pörgős legyen, azt teljesen mixelni akarom majd, nem lesz benne annyi skit. Ha én választom ki az alapokat, és aztán osztom szét, nagyobb a kontrollom a hangulat, meg az előbb említett ív felett. Jobban tudok előre gondolkodni, tervezni, hogy mi mihez passzol majd.
Offline: Kíváncsi vagyok, mit gondolsz a hiphop üzleti részéről. Lehet ezen pénzt húzni? Most nem feltétlenül csak a Dj-kre gondolok, hanem úgy általában a hiphopra. Egyre több minőségi cucc jelenik meg, és ahogy mondtad, nem mind jut el a hallgatókhoz. Eljön vajon az idő, mikor a jó cuccok kiadásával annyi pénzt lehet ezen keresni, hogy egyes kis kiadók terjeszkedni tudjanak, és új rétegeket meghódítva? Van a magyar hiphopban annyi szufla, hogy kialakulhat egy (nem zenei értelemben vett) professzionális réteg?
KK: Csak hiphopból, illetve az ilyen fajta underground hiphopból szerintem jó ideig nem lehet majd kényelmesen megélni. Ha művész vagy, és nem kiadó, akkor még úgy sem. Ez még akkor is így van, ha tényleg egyre inkább kinövik magukat egyes kis labelek. Kis ország, kis piac, kis hiphop. Jó hiphop, de kis hiphop. És mivel Magyarországon kívül nem nagyon van felvevőpiac a magyar zenére, ez egy ideig biztosan így marad… A Dj-knek könnyebb dolguk van, mint akármilyen zenét játszhatnak, sőt írhatnak, külföldre is akár, felvehetik a kontaktot más országbeliekkel, erre például remek médium az Internet. Legjobb példa erre a zágrábi Koolade, vagy Baby Dooks, akik Masta Ace-nek, illetve a Das Efx-nek írnak zenéket. Ha maradunk a hiphopnál, mint ahogy maradunk a hiphopnál, és ez kinövi magát, akkor is csak egy szűk kör tud ebből rendesen megélni. A Dj-ken is nagyon sok múlik amúgy. Rengeteget számít, hogy hányszor és hol pörgetik a számokat, és itt megint visszaköszön a probléma, miszerint nem nagyon vannak magyar vinylek. Ez egy kerékkötő. Fontos volna pedig, hogy játszhassuk a magyar számokat, hogy készüljenek mixtape-ek. Ezek a dolgok szerintem nagyon sokat segíthetnének. Persze ha az ember kiterjeszti a látókörét, és nem csak hiphopban gondolkodik, hanem más zene stílusokba is belenyúl, vagy a populárisabb vonalat viszi, könnyebb a dolga. Ha olyan zenét készít, ami egy nagyobb réteget is el tud érni, akkor akár már most lehetséges lehet ez az egész. Hogy be fog-e következni az, ami Nyugat-Európában, hogy hiteles előadók, akik az undergroundból indulnak, és többé-kevésbé ott is maradnak, illetve hitelesek tudnak maradni, de mégis támogatják őket, rádiók, tévék, és jó gádzsikat kapnak, ha meg tudnak élni, nálunk is kialakulhat ez a réteg, de ehhez sok idő kell. Nagyon sok minden azon múlik, milyen a menedzsment, vagy hogy valaki miképp tudja kihasználni a médiumokat, még ha nem is a legjobb, amit csinál.
Diszkgráfia:
- Off The Tracks 2002
- Bimaz And Benz 2003
- The Draft 2004
- Suparep Vol. One 2005
- Optimus Krime 2006
|