Suhancos
2006.08.13. 14:11
Szabó Balázs aki manapság már csak "Suhancos Balázs" néven van említve, igen fura módon csöppent a hazai hiphop életbe ha egyáltalán lehet ilyet mondani. Sokan nem tudják, hogy Balázs egy prímás aki a táncházak porondjáról egyenesen a Night Child stúdióba szökkent. Az élet már csak ilyen. A napokban készült vele egy kis villáminterjú amihez jó szórakozást kívánunk.
''Civilben'' is a zenéléssel foglalkozol?
Balázs: a napom nagy részét a zene teszi ki, gyakorlás, fellépések, próbák, több zenekarban is ütyködöm illetve szóló dolgokkal is foglalkozom, elég sok féle zene érdekel ezért sok fajtát játszom és tanulok, főleg jazzt és folk zenét, közelebbről.. az életem másik része a színház. jelenleg a ciróka bábszínházban Kecskeméten vagyok színész, de néha még visszajárok a debreceni színházba is játszani, úgy másfél éve szerződtem kecskemétre.
Mióta játszol hangszereken, és konkrétan miken?
Balázs: gyerek korom óta, végül is varázslatban nőttem fel. zongorán kezdtem, később jártam orgona(kántor) szakra főiskolás koromban. mára ez már elmaradt. majd gitár. és ebből adódóan sokfajta pengetősbe beleástam magam,(koboz, buzuki,mandolin) már amennyire lehet, mert hát azért tudjuk, hogy minden hangszer egy külön élet és mindegyik legalább annyit is kér el az embertől... szóval sok hangszeren játszogatok de nem tartom magam késznek, rengeteg a tanulni való. nagyon szeretem az ütősöket is főleg kézi ütősöket, kongát, jambét, def, darbukka, udu.. stb alkalom adtán sokat játszom. na persze az örök szerelem a hegedű.furulyázom és kavalozom is néha a táncházban. Egész komoly hangszerparkom lett gyerekkorom óta.szerelmese vagyok.......
Hogyan tekintesz vissza a gyerekkorodra?
Balázs: egy álom... sokat voltam egyedül.. ábrándozva nőttem fel falun, Tetétlenen. mai napig szivesen megyek vissza a régi udvarra. egész családban élek, szülők, nővér. teljes. ilyen volt a gyerekkorom is. útca háborúk(csúzlizás, gyümölcs lopás), szerelem, csonttörések,és szemüveg törések, csúszkálás, könyvek, versek. valahogy ezek a szavak jutnak eszembe legelősször.
És az iskolai évekre?
Balázs: nehéz volt... mert a közösség jobban érdekelt mint a tanulás.. sok körnek voltam a tagja és többet mi magunk csináltunk, zenés darabokat, irodalmi esteket.... középiskolásan kezdtem zenéket írni, akkor változott meg minden. életem egyik legnehezebb és legszebb időszaka volt eddig...........de még van hátra
Honnan ismered Kőházy ''FankaDeli'' Ferencet? És hogy jött a Suhancos-project ötlete?
Balázs: az egész persze csak véletlen... Kormos Zsolt nevezetű zenész uriember mutatott be jóhiszeműen egymásnak minket. aztán Feri eljött egy koncertemre is és abban az időben ő már dúdolgatott ill. szövegeket kergetett a zeném alá, magában. valahol itt kell keresni a szál elejét. innentől azt hiszem elfelejthetetlen dolgokat éltünk át és ez persze nem múlt idő, ez körülbelül egy bő éve lehetett. mivel nagyon jó barátok lettünk valahogy elkerülhetetlen volt a közös munka,Feri is én is nyitottak vagyunk az új dolgokra és egy hajnalban kibukkant a fejemből a suhancos szó. és ott vett elősször nagy levegőt ez a zene, onnan datálódik az egész. szóval nem ötletnek nevezném hanem egy elkerülhetetlen, sorsszerű létnek.
Beszéljünk egy kicsit a nemrég megjelent Jól című maxitokról. Elég depresszív lett a lemez.
Balázs: nekem inkább melankólikus. ez valahogy.......... lett, ilyen hangulatú napok vannak mostanság az örömök között és mivel ez az egész nem egy megtervezett és kitalált dolog ezért ilyen lett a maxi is, így élünk... ha jobb napok jönnek biztos azok is megfogalmazódnak valahogy.
Lesz folytatása a dolognak?
Balázs: na ná. az igazi "nagy ötletek" még studióban hevernek. minden nap jön valami apróság. most készülünk újjabb klippet forgatni, készül a nagylemez és próbálunk a zenekarral is, mert hátha lesz koncert, végül is ugye sose tudni:)
Ahogy a korongon lévő dalokból látszik, nem vagy egy nagy bulizós típus...Milyen az igazi Szabó Balázs?
Balázs: most elmosolyodtam.......mert a lemez ezt közel sem tükrözi, valóban, vegyes ember vagyok, néha csak séta az esőben néha meg egy forgatagban muzsikálok. az előző percben egy villamosról csüngök aztán meg parkban könyvvel, tejért kifliért a boltba aztán a Nemzeti színház vagy más, egyszer asztal tetején egyszer asztal alatt. szóval tíz percek és napok alatt változom, de én nagyon szeretek bulizni.
Kedvenc időtöltésed, hobbid?
Balázs: lovak....zene...
Van példaképed? Kire nézel fel leginkább?
Balázs: rengeteg meghatáozó ember van az életemben, nehéz lenne leírni.... sok jó emberrel jó zenésszel szép lélekkel sodort össze az élet, hálás vagyok a sorsnak.. már ha van......mindezért. az "emberségre" fölnézek.
Mottód, életfelfogásod?
Balázs: az álmokért és víziókért létezni mindíg, most, és ezekért mindent megtenni bármi áron, hogy megvalósuljanak, nyomot hagyni a világban, a pénz nem számít....szeretni és szeretve lenni.
Ha egyetlen kívánságod lehetne, mi lenne az? (közhely nem ér)
Balázs: tünjön el a butaság az emberekből, hadd legyünk boldogok.
És az utolsó kérdésem: Nagyon nehéz ma fiatalnak lenni. Bár még Te sem vagy öreg, azért én mégis megkérdezem: mit tanácsolnál a most felcseperedő nemzedéknek?
Balázs: "maradjatok nyitottak, és tegyetek az álmokért".. nehéz ez sokan sokat fogalmaztak már erről, annyi tanítás és beszéd van az emberségről de azt gondolom, hogy mindenki egyszeri és megismételhetetlen lény ezért próbálja meg JÓL csinálni az életét, szóval nem tudom de az biztos, hogy a holnap még várhat mert ma.............. még ma van...........
Köszönöm a türelmed és az interjút! További sok sikert kívánok Neked és a Suhancosnak is!
Balázs: azt hiszem én tartozom köszönettel....
www.suhancos.net
|