FankaDeli 3
2006.08.13. 14:10
Új nagylemez, új EP, műsorvezetés, lemezek kiadása, webzine szerkesztés stb. Kőházy Ferenc idén sem unatkozott. A projektek száma amiben részt vesz szinte végtelennek tűnik, de azért a főbb pontokra igyekeztem rákérdezni. Fanka elmeséli most nekünk, hogyan érez a vele történt dolgokkal kapcsolatban...
Azt hiszem elég mozgalmas évet tudhatsz magad mögött...ebben talán a legfontosabb történés az új nagylemezed az "Isten hozott... ...ördög vihet" volt. A megjelenés óta eltelt pár hónap, tisztábban rálátsz az anyagra. Visszatekintve, mit jelent neked ez az album?
Fanka: "Isten hozott... ...ördög vihet" egy már oly sokszor ellőtt kontraszt pár. A világ kettőssége az én szám íze szerint. Az első lemez életemben amit az első perctől az utolsóig hibátlannak érzek. Nem tökéletesnek... hibátlannak. Életem minden eddigi fontos momentumát elmesélem a korongon. Van pár szám amit mégis kiemelnék a lemezről: 'Hajnali méla undor', 'Betondzsungel Jazz', 'Ezer angya'l, 'Ezt most', 'Mindig volt', 'Nagyszámok törvénye', 'Tudod hol találsz', 'Mezítláb a réten'. Ezek a számok szerintem az eddigi legkomolyabb lírikáim. Kb. heti egyszer felteszem éjszaka a lemezt és végighallgatom.. vagy belealszok pont a 'Tudod hol találsz' előtt amit ezért keléskor pótolok. Készül az unplugged project is ehhez a lemezhez ami leginkább színházakban lesz előadva. Dobszekció nélkül Maszkura zongorázik és Szabó Balázs gitározik valamint én reppelek picit. Röviden összefoglalva nekem ez az album azt jelenti, hogy pár éve egy olyan dologért kezdtem el küzdeni és magam csiszolni ami hála a jó Istennek nem egy halott ügy. Rengeteg ember jár tévúton az önmegvalósítás kérdésében és ettől én sokszor rettegtem. Ha meghallgatom az IHÖV lemezt megnyugszom.. nekem ezt jelenti.
Személyes vélemény, de számomra az "Isten hozott éra" az valahol "A legőszintébb dal"-nál kezdődött. Konkrétan egy fordulópontnak, irányváltásnak érzem a karrieredben. A leghelyénvalóbb szó talán az érettség (minden tekintetben). Mennyiben értesz ezzel egyet?
Fanka: Igen is és nem is. 2003-ban értek vádak, hogy a 'Veletek' úgymond "rögtön" a tévébe került és, hogy "nem is vagyok real" meg minden :) (persze ha valaki megnézi azt a klipet nem nehéz kiszúrni, hogy semmi pucsítás nincs benne persze sokaknak fájt, hogy nem szívok benne füvet és nem disszonáns a harmóniamenet, hogy egy picit cinikuskodjak). Két dolgot azonban sokan nem tudtak illetve nem vettek figyelembe. 1998-ban jött ki az első "lemezem" és azon ha meghallgatom ugyanazokról a dolgokról beszélek mint a 'Legőszintébb dal'-ban vagy akár a 'Kifogtam Amerikát'-ban csak puritánabb "költői" eszközökkel, szűkebb szókinccsel és teljesen metrikus reppelési módozattal. 'A legőszintébb dal' egy Magyarországon eddig ismeretlen flow-t hozott legalábbis előtte nem hallottam olyasmit... utána elég sokat :) . A legszebb az egészben, hogy magamtól jött az egész.. amit csak azért említek meg mert bár elcsépelt de mégis a mai napig (sőt valószínűleg ez mindig így lesz) annyian másolnak ezt azt, hogy bizony jó érzés valami sajátot létrehozni. Szóval a véleményem az, hogy az első pillanattól kezdve az a Feri vagyok a rappszámokban aki Az utolsó fasírton is hallható és 10 év múlva is hallható lesz, de 'A legőszintébb dal'-nál kaptam meg a "megfelelő fegyverzetet" igazán komoly csatákhoz..
Minden korábbinál őszintébben meséled el életednek ezen korszakát. Meghívod a hallgatót, hogy üljön le a Kőházy Feri mellé, a történetek hol tanulságosak ("999szer"), hol szívbemarkolóak ("Ezt most"), hol pedig elgondolkodtatóak( "Ezer angyal"). Szépen egyben kell meghallgatni az egészet, mintha olvasna az ember egy novellát pl. Mennyire állja meg a helyét ez a gondolatmenet?
Fanka: '96-'97-től hallgatok magyar nyelvű reppet és kivétel nélkül mindig szemet szúrt, hogy aki reppel általában csak a sajátos konzekvenciáját mondja el egy adott dologról illetve közhelyekkel van teletömködve a számok többsége.. nekem pedig a nyers izzadtságszagú sztori hiányzott mindig is! Az első ilyen komolyabb dal amit hallottam az Gőznek a 'Hogy vagy?' című száma volt. Ezt az őszinteséget a mai napig szinte csak a Night Child-os előadók lemezein kapom meg. Talán Deniz, Phoenix és Beta még azok akik valós és tényleg szívbemarkoló sztorikat reppelnek el. Hozzáteszem valakinek nem is ezt jelenti a "rap" tehát nem baj ha valaki nem ilyen témákat boncolgat. Én ezt szeretem és mindig ilyen projectek fognak vonzani. Pár számom talán battlerap-szerűségnek tűnhet de azokban is mindig konkrét sztorik vannak a háttérben.. és az előtérben is :) Az 'Ezt most' talán az egyik legkomolyabb port kavart számom. Több száz e-mailt és több tucat kézzel írt levelet kaptam a számmal kapcsolatban. Én lettem volna a legboldogabb ha nem kell megírnom annak a számnak a harmadik versszakát de hiszek benne, hogy ennek így kellett lennie. A ’999-szer’, ’A barátok’ és a ’Tudod hol találsz’ című számok azért állnak nagyon közel a szívemhez mert a saját kis naplóm és szeretek emlékezni. A közönség nyilván nem azért szereti ezeket a számokat mert a Kőházy Feri sztorija hanem sokaknak megvannak ezekből a számokból a képek a saját életükben is. Ezek a számok segítenek emlékezni. Mostanában történt egy-két kemény dolog az életemben és néha elég érzékeny vagyok. Ezek a számok mindig feldobnak bár számos negatív emléket is őriznek de mégis.. ahogyan azt már mondtam.. megnyugtatnak. Az 'Ezer angyal'-ban ott van az Isten hozott... ...ördög vihet használati utasítása... egyben kell végighallgatni és figyelni. Nem háttérzene. Az én kis filmem kép nélkül.. ami azért jobb mint egy Hollywood-i filmgyár termék amiért egy könyvben olvasott táj ezerszer szebb mint amilyet bármilyen grafikus rajzol... a fantáziánk egyik legértékesebb kincsünk.
Voltak-e olyan visszajelzések amelyek felszabadult, bulizós albumot vártak és meglepődtek a nyugis, kellemes, néhol depresszívebb hangulatot súroló korong hallatán?
Fanka: Elenyésző volt az ilyen jellegű visszajelzések száma. "Feri soha nem volt táncdal". Aki Fankadelit hallgat régebb óta az ezt jól tudja. Volt pár rátevősebb track de azok is inkább cinizmussal és szarkazmussal vannak telenyomva. Készül az Egyenesen az éjszakából 2 amit példa értékű albumnak szeretnék megcsinálni. Olyannak hogyha felmerül, hogy "rap" és "magyar nyelven" akkor Egyenesen az éjszakából 2 legyen a válasz. 3 évet szánok az elkészítésre tehát 2008-ban szeretném megjelentetni. Még sokkal sírosabb lesz mint az I.H.Ö.V. és mégse. Egy nagyon sajátos zenei vonalat sikerült megtalálnom. Mintha az ’Ezt most’ össze lenne keverve a ’Gőzy mulató’-val... a szöveg pedig olyan tömény és mégis sikamlós, hogy még nekem is tetszik :) Ha ezt most egy olyan emberke olvassa aki nem csíp engem remélem fő a feje de mégis... Egyenesen az éjszakából 2.. az meg lesz csinálva.. :)
A zenék egy egységes, kellemes, jazzes hangulatot tükröznek szinte végig. Ez egy koncepció volt nálad, így tervezted előre?
Fanka: Abszolút. Sőt. Még inkább matek-jazzesre szerettem volna de WherDee olyan "minimal" ötleteket mutatott mint pl. ’Ezt most’, ’A barátok’, ’999szer’, hogy kénytelen voltam elcsábulni és eltérni picit a koncepciótól. Eredetileg olyanra terveztem az albumot végig mint a ’Számtalan’. Artoscsaba mintái is sokat dobtak a lemezen. Imádom a piszkos mintákat mostanában. Nem az igénytelen mintákat! A piszkos mintákat.. ezt sokan keverik :) Elvileg lesz Égből pottyant mese 2 az nem lesz jazzes... az őrület hárdkór lesz :)
Ezt a "fajta" "megfejtős" Fankadelit ezzel a lemezzel egy időre le szeretnéd zárni vagy ezen az ösvényen kívánsz továbbhaladni?
Fanka: Erre már válaszoltam véletlenül :) Ezzel kapcsolatban az a véleményem jó ideje, hogy egy repper bármiről reppel (...jó persze itt jön, hogy sok sznob műmájer emszí állítja, hogy ő nem repper csak mc sőt én magam is beleestem párszor ebbe a hibába... de igaza van Artoscsabinak.. aki reppet hallgat és az a kedvence az repper...) mindig ugyanazt mondja el csak más szavakkal. Legalábbis ezt hallom az összes Night Child előadó számaiban ... a magaméiban meg végképp... én minden számomban ugyanazt reppelem el csak más szavakkal és fordulatokkal ... és más sztorikon keresztül... de az üzenet mindig ugyanaz! Ezért nem szeretem a tingli tangli reppet. Olyan mint a szappanopera sorozatok. Persze van aki szeretne rózsaszín ködben élni élete végéig de én más színeket is ki szeretnék próbálni. Még annyit fűznék hozzá, hogy én nem tartom magam megfejtősnek. Én leülök és belőlem ez jön. Másból meg más. Mást ezért tartanak oltósnak, rímvadásznak, tingli tanglinak engem meg megfejtősnek. Az Egyenesen az éjszakából 2 úgy lesz megfejtős, hogy minden szám sláger lesz.... na majd arról interjúvolj meg.. nehéz helyzetben leszel :)
Azért is kérdezem ezt, mert belefogtál egy új projektbe, a neve Suhancos, amely hangulatát tekintve annyira talán nem áll messze az "Isten hozott..."-tól. Mutasd be kérlek pontosan miről is van szó...
Fanka: Zeneileg két külföldi előadót említenék: Portishead, Mandalay. Én pedig reppelek de nem teljesen úgy mint a reppes projectekben. Kicsit suhancosabb leszek :) Erről egyenlőre ennyit. A Suhancos lemez amit Szabó Balázs barátommal közösen készítünk egy igazi korlenyomat lesz. A Feris szappanopera cinizmustól a társadalomkorképen át a legkeményebb szerelmes történetig minden lesz rajta... Végig élőzenével! A lemez reklámkampánya is visszafogott lesz. A klipek és a számok beszélnek majd a hangzatos reklámdumák helyett.
Ami igencsak felkeltette az érdeklődést részemről az az, hogy különféle különlegesnek mondható élőhangszereket is használtok. Avasd be ebbe kicsit az olvasókat...
Fanka: Hát igen... pl. Koboz, Udu és hasonló fincsi kis hangszerek tarkítják majd a korong audioélményét.. Balázs cirka 30 hangszeren játszik eléggé otthonosan.. a fő vonal a vonósok és gitár valamint zongora lesz, de emellett különleges fúvósok és ütős hangszerek is helyet kapnak a számok között. A stúdiómunka éppen ezért hihetetlenül kemény és megfeszített. Úgy kell elképzelni, hogy az Isten hozott... ...ördög vihet 1 évi kemény munka volt. Erre a lemezre 3 hónapunk van megcsinálni és kb. 3x annyira bonyolult a téma mint az I.H.Ö.V. ... De aki ismer tudja milyen vagyok. Ha addig élek is megcsináljuk.
Beszéljünk most a legfrissebb Fankadeli kiadványról a Best of Salátával karöltve megjelent "Az utolsó fasírt"-ról. Már a címe is sokat sejtet, ez egy picit "támadóbb" jelleget vesz fel, bár az "Isten hozott..." vonal hatása azt hiszem ott van, sőt egy kis "Viszem a balhét" utánérzetem is van a filmes szkitek miatt. Erősítsd vagy cáfold meg az általam leírtakat...
Fanka: Abszolút! A filmes szkitek előrevetítik, hogy a Viszem a balhét-os vonalnak is lesz folytatása. De azzal még várok 5-6 évet. Az utolsó fasírttal nem árulok zsákbamacskát. Akinek nem inge ne vegye magára. Akinek meg igen annak ott van a véleményem. Elküldöm rajta a fél országot a picsába. Meg is érdemlik. Rengeteg álszent hazug pénzéhes műmájer pózer érdekember! A rapszakma sajnos tele van ilyen férgekkel! Meg kell hallgatni a lemezt! Minden szó igaz rajta! Kiemelném a ’Tegyél rá’ és a ’Farmerem meg a mikrofon’ című számokat. Ezek szerintem különösképpen oda lettek rakva. A ’Két szemem világa’ a Kojsz kedvence. Ez a szűk 8 év amit eltöltöttem hazai rapkörökben... fúhh... annyi ocsmány dolgot láttam és annyi ratyi alakot ismertem meg... Cirka 3-4 tucat hazai mc, partyszervező meg csak úgy simán közismert magát rapgurunak tartó s##gfej kapja meg rajta a magáét. Válaszokra nem nagyon számítok mert a tényekre nem nagyon lehet reflektálni. Olyan dolgok ezek amikre nem nagyon lehet filozófiailag sem rátenni. Ha valaki sz#rházi az sz#rházi.. nem nézőpont kérdése. Egyet mindenki jegyezzen meg! Soha nem lesz összetartás! Felejtsük el végre ezt a közösségi szellem utópiát! Mindenki a saját érdekeit nézi és ott húzza át a másikat ahol tudja! Sajnos kevés a kivétel! A Night Child-on kívül pedig senkiért nem tartom a hátam. Az idő majd mindent igazol úgyis. 10 év múlva Magyarországon is lövöldözni fognak! Ezen páran mosolyogtak aztán mikor mellettem álltak bizonyos helyzetekben már hittek nekem. Lesz nekünk halott magyar emszínk meg különböző rajongótáborok tömegverekedésén késelés által 17 éves halálos áldozatunk is... k###a szar ügy, de aki picit is ismer tudja, hogy ha bántanak valakit akit szeretek akkor annak kitépem a szívét. "Ha nem bántasz nem bántalak" ha már úgyse csípi sok ember egymást legalább ezt tartsuk szem előtt. ’98-ban is erről reppeltem az első lemezen "ha te hagysz engem én hagylak élni téged" .. úgy látszik azóta semmi sem változott.. csak rosszabb lett.. és még rosszabb is lesz. Szerintem 2006 a nagy fasírtok éve lesz. "Végre" kezdenek kiéleződni az ellentétek ami nem is baj! Nem kell megjátszani magunkat! Jobb ha mindenki tud arról, hogy kivel mi a helyzet! Van aki szerint együtt lehet építeni ezt a hiphop dolgot! Szerintem meg inkább akkor húzódjon mindenki vissza a saját kis lyukába mert így csak rombolunk... a közönség is hibás amúgy.. egyrészt mert minden sz#r pletykát benyal... másrészt mert nekik csak a zenével kéne törődniük és ha én bífbe vagyok a gipsz jakabbal akkor attól még nem kell leköpni egy Fankadeli rajongónak ha meglátja az utcán.. sőt én magam is játszottam pár olyan mc számát a Salátában akiről azóta kiderült, hogy egy igazi sz#r alak. De nem adom köztudomásra mert ez a mi dolgunk. Az utolsó fasírton sincs konkrét név... akinek szól magára ismer. Természetesen mind a szakma mind a közönség soraiból tisztelet a kivételnek! Mostanában elég negatív vagyok ilyen jellegű témakörökben mert csak a sz#rt látom...
Már régebb óta tervezted, hogy a nagylemez után még idén szeretnél valamivel jelentkezni vagy ez inkább egy hirtelen jött ötlet volt mivel túl sok dolog jött össze amit mindenképpen el akartál mondani?
Fanka: Hirtelen jött. Néhány komolyabb beef váltotta ki. A lemezen elmondok mindent. Innentől a többi majd élőben megy. Kíváncsi leszek a sok nagypofájú hátam mögött beszélő egyenlőre még közkedvelt mc mit fog szólni majd élőben....... ez volt most a nagy cinkelés amerikai módra :) Amíg a Gőz meg a Kojsz velem van nem félek.. de még ha egyedül leszek sem.. A ’Békét’ című Suhancos szám igaz végig... de nem vonatkozik azokra akik minden határon túlmenően támadnak. Biztos fogok/fogunk még ülni őrszobán de ha valamit csak így lehet intézni akkor legyen így.... "ezt a számot nektek jobb kezemként ajánlom" ehhez tartom is magam... ha valaki így közeledik felém én is így fogom kezelni. Ez azt hiszem alapvető emberi dolog.. legalábbis az kéne, hogy legyen. Aki ismeri pár sztorimat az tudja, hogy évek óta "ha megdobnak kővel dobd vissza kenyérrel" dolgot csináltam.. de belefáradtam... 2006-ban lesz minden... sírás meg pofon is... lesz min csámcsogni.
Tudom, hogy ez még távoli és nem akarsz mélyen belemenni a dologba, de ha minden igaz jövőre érkezik a "Rap neked meg a csajodnak 2". Egyenes folytatása lesz a nagysikerű 1-nek vagy eltérő lesz tőle?
Fanka: Teljesen eltérő lesz. ’Budapest style’-szerű beateken minimal harmónia menetek és a legnagyobb rátevés. Olyan turnét szeretnénk hozzá, hogy szanaszét partyzzuk az egész országot. "rap neked meg a csajodnak ... henesszi egy vagonnal... dobd el a bugyid azonnal"
Olyan embernek ismertelek meg aki keményen dolgozik a céljai eléréséért és soha nem nyugszik hanem folyamatosan új ötletekkel rukkol elő. Fankadeli szóló, Rap neked project, Égből pottyant project, Suhancos project stb. Ezeken kívül van-e valami még újabb ami formálódik benned?
Fanka: Kb. egy tucat. Ezek azok amikről részleteiben nem beszélek még. A lényeg, hogy írok egy könyvet illetve egy amatőr művészfilmet is szeretnénk forgatni.
Saláta műsor és magazin...én azt hiszem az elindult úton kívánunk továbbhaladni kemény munkával.Te hogy látod ezt, mit tennél hozzá?
Fanka: Így az interjú végére hosszabb fejtegetést nem szeretnék már. A lényeg, hogy a Saláta project szerintem példaértékű. Nem az összetartás égisze alatt de mégis egy közösséget alakítottunk ki és alakítunk folyamatosan és ez szerintem jó dolog! Nagyon köszönjük azoknak akik eredeti lemezeket vásárolnak legalább a magyar előadók részéről mert ez hosszú távon a magyar hiphop meghatározó kérdése lesz.. azaz.. maradunk a fénymásolt borítóknál és az igénytelen stúdiómunkáknál vagy továbblépünk és nemzetközileg is elismert nívójú produkciók lesznek elérhetőek a Kárpát-medencében. Én tudom, hogy Mi mindent megteszünk és ez megnyugtat. Természetesen akik nem szimpatizálnak velünk irigységből vagy bármi másból adódóan azok ne is várják el, hogy reklámozzuk őket is stb... Ezt már nagyon sok helyen elmondtam de itt is még egyszer! Meg kell érteni, hogy nincs olyan, hogy zeneszeretetből satöbbi blabla... amíg nem lesz biznisz a magyar rapzenében addig nem lesz minőségi előrehaladás sem! A minőséghez pénz kell és amíg másolják a lemezeket addig itt fogunk rostokolni ezen a gyermeteg szinten és talán még inkább visszafejlődünk... elég sötéten látom a jövőt de remélem ez csak az én sajátos jobb félni mint megijedni érzésem. Azt hiszem mindent lehet rám mondani csak azt nem, hogy pénzéhes vagyok.. ha valaki megnézi az NC lemezek árát.. én sok lemezt szeretnék eladni olcsón nem pedig a hardkór fanatikusoknak keveset drágán.. az NC lemezek mindig olcsó lemezek lesznek de szeretnénk megtörni azt a mondást miszerint olcsó húsnak híg a leve... sőt.. úgy érzem már régen megtörtük. Ugyanez a helyzet a Salátával is. Nem kell arról reppelni amit én Kőházy Ferenc spec. legjobban szeretek. Ha valaki normális és látjuk benne az ambíciót és a tehetséget azt támogatni fogjuk! Aki szarháziskodik és fúr az ellen nem lesz nyilvános ellenkampány... ignoráljuk és nem foglalkozunk vele. Azt hiszem nem lehet kétségbe vonni amit a Saláta tett eddig a magyar rapzenéért.. és ez nem csak az én érdemem! A Saláta csapatmunka ahogy a Night Child is!
Amikről nem annyira esett még szó...kimondottan érdekelnének a külhoni hatásaid. A régi kedvenceken túl nyitott vagy az újabbakra? Kit mondanál legnagyobb hatásodnak és miért?
Fanka: Abszolút nincs időm kintieket hallgatni csak amiket a személyes barátaim ajánlanak. Őszintén szólva a legtöbb külföldi hiphopnak nem is tetszik a szövege... a többség elég bugyuta és egyszerű.. persze vannak jó lírikák pl. Nas óriás kedvencem de ha már zenehallgatásra van időm ne adj Isten akkor már inkább Artoscsaba LP. Amit kiemelnék az Nas, Redman, Method Man. Jelenleg ezekre kattanok újra. Ilyesmi lesz a Rap neked meg a csajodnak 2.
Vannak-e még egyéb tervek amikről nem beszéltünk?
Fanka: Igen. Mindjárt megyek a Balázs barátommal sörözni meg birs pálinkát inni de lehet, hogy lesz belőle még egy gírosztál is..
Üzennél-e valamit az olvasóknak?
Fanka: Azt hiszem egészen eddig azt tettem de akkor a végére egy kis idézet:
"a holnap még várhat mert ma még ma van bentlynek érzem bár ez egy trabant megbékéltem mostmár nincs bennem harag jön megy itt minden de feri az marad"
|