Testament Rec.
2006.08.13. 14:08
Nemrég látott napvilágot "Szövetség" című lemezük, ennek kapcsán is faggattuk őket...
TM, tavaly jelent meg a "Földi Pokol" c. szólólemezed. Milyen visszajelzéseket kaptál a hallgatóktól idáig?
TM: Elég pozitívak voltak a visszajelzések, annak ellenére, hogy vallásos és térítő hangvitelű bár ez relatív.. Tulajdonképpen ez az album az egyik oldalamat ill. énemet mutatja be amelyiket még nem ismertek a hallgatók és úgy gondoltam, hogy fontos az első benyomás pl:(egy párkapcsolatban, barátságban). Ezért lett ilyen az első lemez, hogy ne csak úgy emlegessenek, hogy (jaaa TM...mi a fasz van, meg mindenkit megesz aki hozzá mer szólni).
Szövegeid igen mélyek és gyakran kínálsz megoldásokat saját élettapasztalataidból. Mi inspirál Téged főként és hogy érzed tudsz-e hatni a hallgatókra?
TM: Végülis úgy terveztem a "Földi Pokol" koncepcióját, hogy bemutatom azt ahogy látom a világot és a Biblia alapján a kezdetet és a véget. Ami a lemez készítése közben megváltozott az engem személyesen ért dolgoktól ezért is hallhatóak érzelmesebb, személyesebb, szomorúbb témák de azért próbáltam az eredeti tervnél maradni. Viszont úgy vettem észre, hogy pont a személyesebb témákkal tudtam hatni másokra is de ez nyilvánvaló mivel ezeket a dolgokat bárki átélheti, átélhette és ezáltal átérezhette. Ja és hatalmas tisztelet mindenkinek aki őszintén megért és tisztel! Persze ez elsősorban a hiphop.hu forum látógatóinak szól, szerintem tudják jól hogy kiknek! És persze azoknak akiknek nem volt lehetőségük véleményüket velem tudatni!
Pár szóban mesélnél a Fürkésző Elemekkel szerzett tapasztalataidról illetve arról, hogy azóta milyen látványosabb dolgokban változott a látásmódod illetve gondolatvilágod?
TM: Először is köszönetem és tiszteletem :Györemix!!!nek, DJ Defnek, Questnek és Landinak!! Akik hittek bennem és akik által helyet kapott a nevem az undergroundban ill. a kultúrában! Sokan azt mondják hogy én futtattam be a Fürkésző Elemeket de mivel kurva szerény vagyok ezért ezt nem teljesen így látom mert azért nem csak egyedül voltam a crew-ban és a népszerűségünkért sokat köszönhetünk MC Gőznek és a Hátshow Sornak és persze Györemix!!!nek. igaz az tény, hogy próbáltam a csapatot egy olyan stílus irányzatba terelni ami akkor még egyedinek számított, nem beszélve ,hogy volt egy (DMX és egy METHOD MAN)...:)) a csapatban. Ami talán azért is volt mert mindannyian a U.S.A vonalat szerettük volna követni, persze akkor sem erőltetve!! Tehát még egyszer még akkor sem volt imitáció és semmilyen utánzás mint ahogy a mai napig sokan hiszik, maximum stílus jegyek amiket túl komolyan vettek és felfújtak! Tehát a látásmódom, gondolatvilágom nem változott annyira mivel csapatban közös témákat kellett keresni, így azt az oldalamat amit a "Földi Pokol" mutat be akkor még ezért nem ismerhették meg. Na ennyit a pár szóról...:))
Hamarosan megjelenik a Testament Rec. bemutatkozó lemeze a "Szövetség". Kérjük mutassátok be picit az anyagot...
Riddler: Vagyis már meg is jelent 12 dal található rajta, közreműködők nélkül, csak mi (Altare, Pheta, Spine, TM, és jómagam) szerepelünk rajta,illetve a csapat állandó közreműködője DJ Fegz aki a szkreccseket követte el, és az Outro is az ő kezét dicséri. Vannak a diszken szóló számok, illetve van amiben többen szövegelünk, próbáltuk változatossá tenni az anyagot. Zenékre nézve egyet Artoscsabi, hármat TM, hetet pedig én készítettem el; a borítót pedig a Diversus design csapat,vagyis Yugo és Pier követte el.
TM:A Testament Rec. labelen már az Elemek idején gondolkodtam, hogy olyan előadókat, MC-ket, csapatokat gyűjtsek össze akik én szerintem tehetségesek (mint anno a Fürkésző Elemekről is ez volt a véleményem amikor még nem voltam tagja de nagyon megfogtak az akkori produkcióik). Tehát továbbra is hallgattam a megérzéseimre és belevágtam ebbe az úgymond produceri szerepbe. Elsőként bevettem Spine-t akinek megfogott a stílusa és az egyszerű de még is figyelemfelkeltő szövegei. Nemsokkal utána követte Riddler akinek szintén az egyedi még akkor kiforratlan stílusa de hasonló szövegvilága mint az enyém fogott meg. És ugye a hagyományokat követve úgy döntöttem hogy csinálni kéne egy promo lemezt Testament Rec. vol.1 címmel amihez Riddler nagyon sok ötletet adott. A célom végülis az volt vele, hogy őket is megismerjék mielőtt megjelenne bármelyik tag szóló produkciója ami ha úgy vesszük már a lemez megjelenése előtt megtörtént.
Ali: A Testament Rec. tagok eltérő stílusát tömöríti egy lemezen. Szerintem ez egy lehetőség, ahol a "Szövetség" tagjait együtt hallhatják egy korongon, és például nekem ez egy bemutatkozás is egyben.
A szövegek egy bizonyos témakört, koncepciót követnek végig vagy nem volt efféle előre elhatározás?
Riddler: Nem volt előre elhatározás ez, de azt hiszem mégiscsak így lett, tehát van egy koncepció az egész lemezen, még ha nem is mindegyik számban. A címhez hűen sok dalban megtalálható a "szövetség" gondolata,azaz sok szöveg szól a mi kapcsolatunkról, illetve hitről,illetve részemről pl. sok a "nem evilági" kissé spirituális szöveg a lemezen.
Pheta: A kissé spirituális keveredik a nagyon is evilágival, mert nem egy elrugaszkodott elvi eszmerendszert követünk, hanem egy olyan rendszerben mozgunk, ami nagyon is „hétköznapi”. A pont az, hogy más szemszögből, egy szellemi szemszögből.
TM: Hát tulajdonképpen itt sem volt tervezett koncepció mint anno az Elemeknél sem hanem csak kerestük a közös témákat és ez lett belőle. Mint ahogy az sem volt tervbevéve, hogy a lemez készítése közben bővült a label 2 új taggal. Altare-al akinek elsősorban a lírikái, rímei fogtak meg és annak ellenére hogy még kiforratlan a stílusa ő is helyet kapott a lemezen. És Pro-Phetával akinek szintén a lírikái és valláselmélete által csatlakozott és került rá ő is a lemezre.
Ali: Mivel az album kezdeteinél még nem voltam jelen később meg nem szóltak, hogy valamilyen elhatározás alapján kell témát választani, illetve szöveget írni szerintem nem volt ilyesmi. Ez egy válogatás szóval mindenki saját belátása szerint írhatott arról, hogy miről mit gondol, ami foglalkoztatja.
Riddler, ha minden igaz hamarosan érkezik a szólólemezed. Mit tudhatunk meg erről, mit várhatunk itt Tőled?
Riddler: Minden igaz, és jön, nyár végére teljesen elkészül a Fény című albumom, ami teljes egész, nem EP, hanem LP, amolyan "nagyalbum". Ami már biztos hogy 14-15 szám fog rajta szerepelni, a zenéket én csinálom rá, esetleg 1-2 dal lesz aminek az alapját nem én készítem el.A közreműködők közt megtalálható Diaz, Yugo, Artoscsabi, Pheta, TM, Spine, Gabó, A Rém Srác, Mrdkzh, Főnix és még ez bővülhet, ezt még nem tudom biztosan. Nem lesz jellemző a lemezre, hogy gyors lendületes, "fellépős" lesz, sokkal inkább otthon hallgatják majd szívesen az emberek (ha hallgatják).
Az újabb szövegeidben egyre inkább jelentkeznek spirituális vonások. Nem nehéz észrevenni, hogy leginkább az ilyen jellegű témák foglalkoztatnak. Mesélnél ezekről pár mondatban ?
Riddler: Ez igaz, történt velem pár olyan dolog az elmúlt hónapokban, hogy még inkább orientálódnak a szövegeim a nem evilági dolgok felé,a megfoghatatlan témák jobban foglalkoztatnak már, például érzések minél pontosabb lefestése, a hitem leírása, mondhatni talán hogy aki megérti miről beszélek a dalokban, az albumom alapján szinte teljesen "megismerhet". Nem célom az, hogy tanítsak, meggyőzzek embereket akármiről is, én azt mondom el amit átéltem, átélek, ami én vagyok, aztán ha ezzel esetleg azonosulni tud valaki, vagy megérti, átérzi azt amit én, amikor írtam a szövegem, a zenét, az nagyszerű és ennek örülök.
Mit gondoltok jelenleg hazánkban milyen perspektíváitok vannak a zenétekkel? Milyen konkrét céljaitok vannak ? Mire mondanátok azt, hogy ennél többet már nem tudunk elérni?
Riddler: Azt hiszem itthon már az is nagyon nagy szó, ha valaki úgy tudja csinálni ezt a zene dolgot, hogy ne legyen anyagi vesztesége belőle, sajnos. Ha már egy előadót hívnak rendszeresen fellépni bulikba, illetve rendelik a cd-jét, már elégedett lehet valamilyen szinten, persze nem mondom hogy ez a csúcs, sőt.:)
Pheta: Minőségi produktumok világra segítése mind tartalmilag mind formailag. És cél még az is, hogy sokan hallgassanak és akik hallgatnak azoknak ne kelljen csalódniuk bennünk. Arra gondolok, hogy legyen összhangban az emszí mondandója magával az emszível, mert előfordul, hogy nincs meg a párhuzam és akkor csalódnak az emberek.
TM: Az én célom nem csak a zenémmel hanem az egész Testament Rec.el az, hogy minél több embert gyűjtsek össze akik tehetségesek, a minőségre törekednek, mindig újat tudnak és akarnak mutatni a hallgatóknak és képviselik a Magyar underground hiphop kultúrát. Olyan meg nem igazán van részemről, hogy mikor már többet nem tudok elérni, talán hogy egyszer nemzetközileg elismerté tenni Mo hiphop kultúráját persze az UG vonalon keresztül. Amin sokan nevetnek, hogy ez lehetetlen!! Az ő dolguk!! De erre van egy idézetem: "Aki nem próbálja meg a lehetetlent az a lehetségest sem fogja elérni soha" GOETHE
Ali: Nekem a célom, hogy az emberek, akik hallgatják a zenét, azok megértsék, hogy miről beszélek, és átérezzék, meglássák a nem túl egyszerű képek mit is takarnak és elgondolkozzanak rajta nekem talán ez a legfontosabb most, és meg legyen bennük, hogy tényleg, értem hogy miről beszélsz.
Spine: Olyan ne legyen, mert akkor már nem lesz értelme! A "Szövetség" az első közöS gyümölcsünk a csapattal, és ahhoz képest, hogy első, (most kicsit haza fogok beszélni), szerintem jóra sikeredett! A célunk az, hogy kicsit közelebb kerüljünk az emberekhez, és megfogni őket valamivel, akár egy sorral vagy csak magával a zenével! Mi azért csináljuk, mert nekünk ez jó, a közönség meg azért hallgassa mert jó, nem azért mert ez folyik mindenhonnan, bár ez a veszély nem áll fent, de szerintem értitek a lényeget!
SALÁTA: Spine, "Érdemes?" c. szólószámod igen nagy sikert aratott a Saláta adásaiban. Tervezel-e szólólemezt, ha igen, mikorra? Vannak már konkrét elképzeléseid az albumot illetően?
Spine: Igen tervezek egy szólót, ami egészen pontosan Riddler szólója után fog érkezni! Ez kb. 1-2hónap. Zenék már megvannak, szöveget kell írnom, összegyűjteni a gondolataimat, meg eldönteni hogy melyik számba kit hívok meg, de ez is majdnem el van rendezve! Konkrétumokat még nem nagyon akarok mondani, legyen meglepi, meg addig még bármi változhat!
Új számaid hangvétele egészen más jellegű mint a régebbieké... Kezdesz ráérezni az ízére a dolognak ?
Spine:Igen régen más volt, most ilyen, és ki tudja milyen lesz?! Emlékszem amikor elkezdtem, még nem nagyon találtam az ütemet sem:) Folyamatosan változik a stílusom, nem szeretném magam sehova se besorolni, talán lehet rá mondani, hogy szabad stílus! Próbálom belegyűrni mindazt a számokba, amik vannak itthon, amilyen dolgokat csinálnak az emberek, ami örömöt okoz, vagy éppen bánatot, tehát ilyen életcentrikus dolgokról fogok beszélni az albumon, többek között. De nem tart vissza egyetlen téma sem, tehát csiszolódok, mert eléggé kiforrott állapot nincsen, mert ha lenne ilyen akkor már nem lenne élvezetes csinálni!
Altare és Pheta, Ti vagytok a Testament Rec. legújabb tagjai. Mutatkozzatok be kicsit, és meséljetek a jövőbeni terveitekről...
Pheta: Engem a zöldfülűek brigádjából szakítottak ki a többiek, én nem is tudom, hogy lehetek ilyen kultikus figurákkal egy krúban Szóval 27 éves vagyok, boldog nős ember, és még nem kezdtem el komolyabban a zenével foglalkozni. Persze-persze már készültek hanganyagok, innen-onnan szervált alapokra, de ezek nem kapcsolódtak össze semmiféle koncepcióba.( néha szerénykedek ) Igazán most lett csak osztályrészem az a kis szelet a hiphop-ból amire eddig készültem. Tartalmilag hasonló a szövegvilágom mint Riddler-é, de csapongóbb, nagyobb szabadságot engedek meg magamnak. 4-5 trekkes promó cucc készül, amolyan kampányolnivaló hanganyag lesz és szeptember elejére várható.
Ali: Koromhoz képest hamar megfogott a hiphop, ismerősök mutogattak kazikat Nas-tól meg Mobb Deep-től ők voltak az elsők. Írogattam, meg próbálgattam, de rájöttem, hogy könnyebben fejlődöm ha mások is inspirálnak meg van húzóerő és ezért kerestem meg TM-et . Sokat segített nekem és ezt köszönöm neki .Terveim egyelőre közreműködések ,amiből Deeppel(ajkai srác)egy szám már megszületett a lemezére plusz, ami még konkrét az egy közös Diazzal és Rubikkal, meg szeretnék összehozni egy 5-6számos demót ami, majd felkerül az Internetre és onnan ingyen letölthető lesz.
Az album címe, a címadó dal és tulajdonképpen az egész munkásságotok afféle "szövetséget", "egységet" közvetít. Azt hiszem ez elég pozítív hatást kelt. Mondhatjuk úgy, hogy ez a missziótok?
Riddler: Már fentebb is említettem hogy a szövetség köztünk, illetve a hitünk az Úrban nagy inspirációt adott nekünk, ez érződik is az egész lemezen. Mondhatjuk hogy ez misszió, de ezt szintén mondtam, hogy nekem nem célom tanítani másokat, inkább csak leírtam mit hogy érzek, hogy gondolok, mint akár a szövetség c. dalban is.
Pheta: A misszió nagy szó…mindenki arról reppel amit megél, ha káoszos az életem a káoszról fogok reppelni, ha pozitívumokkal telt, akkor azokról. Nem torz rózsaszín lében hempergő gondolatok ezek, hanem olyanok, amik teljesen hétköznapiak, mégis valami többlet örömökkel járnak, mint egy őszinte beszélgetés vagy egy sör melletti mókázás stb…
TM: Hát mondhatjuk missziónak mivel annak ellenére, hogy azért mindenkinek más terve és közölnivalója van a hallgatók felé, még is megértjük, támogatjuk, segítjük egymás munkáit. Tehát mondhatjuk, hogy egy nagy család vagyunk és igen a "Szövetség" egy egységet alkot aminek ugye a lényege az összetartás, kölcsönös tisztelet, önfeláldozás,stb..
Ali: Én csak azt tudom mondani amit látok, hogy a csapaton belül van összetartás, megértjük egymást attól függetlenül, hogy más felfogásunk lehet zenéről vagy akár a világról, és igen elég pozitív hatást kelthet ha mások azt láthatják, hogy ez így is működhet.
Meséljetek a Szövetség című számhoz készülő klip forgatásáról!
Riddler: Hegyek,völgyek,fák,virágok,idill.:) Viccet félretéve változatos helyszíneken forgattuk,sok látványos és szép helyen voltunk,és jól le is égtünk,mármint a Napnak köszönhetően,reméljük a klip tetszeni fog sokaknak.
Pheta: Én csak a repperek imidzsét akartam lerombolni, ugyanis, amolyan túraszandálban voltam, csekkoljátok, remélem benne lesz:)
TM: Elöszőr is köszönet FankaDelinek és Kojsznak hogy leforgatták a klippet! (Ők meg köszönhetik nekem, hogy a helyszíneim miatt lefogytak pár kilót ...:)))Szóval csuklottam rendesen...:)) De a nehezen megközelíthető helyszínek és a kurva meleg ellenére én élveztem a forgatást. Szóval jó volt együtt dolgozni Fankával és a csapattal. Az biztos, hogy emlékezetes nap volt!!
Ali: Számomra élmény volt mivel most először volt részem ilyenben . Rég voltam egyébként is túrázni szóval jól esett az a laza séta hegyre fel hegyről le...Egyébként tényleg jó volt és köszönet Fankának meg Kojsznak ,hogy ezt elvállalták.
Szeretnétek még valami fontosat közölni ami esetleg kimaradt?
Riddler: Minden infót velünk kapcsolatban megtalálhattok a salatamagazin.com és a hiphop.hu fórumán illetve a honlapunkon,amit a http://testamentrec.t-hosting.hu címen találhattok meg.(köszönet a T-Hosting teamnek)
Pheta: Nagy helló a „mézes-csupromnak”, nyilvános köszönet CsabArt-nak ezérazér, és mindenkinek jo nyarat és még jobb szövetséghallgatást.
TM: Csak egy-két terv a jövőre nézve: 2006 nyár végére ki akarom adni a második szólólemezem. Persze addigra el fog készülni Riddler és Spine szólólemeze is.És persze készülnek Pheta-tól és Altare-tól is produkciók és még valakiktől de az legyen meglepetés! És még külön megemlíteném, hogy a Testament produkciókon rendszeres közreműködő lesz DJ Fegzon(SoundRise)aki a fellépéseken is jelen lenne mint DJ! És a részemről még tervben van a "Mesterek 2" aminek remélem lesz akkora sikere mint az elsőnek!! UI: Big Respect minden: MC, DJ, B-Boy, B-Girl, Writer, Beat Box és Freestylernek!!!! És köszönet a salatamagazin.com-nak és Bill-nek az interjúért! Peace!!
Ali: Csak annyit hogy így szeretném megköszönni, hogy szerepelhettem a lemezen , nem vagyok mindig ilyen szerény ,csak tudom kiknek jár a hála..És köszönöm az interjúlehetőséget!!
|