Barok Tamás (VivaHip)
2006.08.13. 13:43
hiphop.hu: Csapjunk bele. Elsőként arra szeretnélek kérni, hogy vázold fel, hogy mi is a Te feladatod a Viva Hip stábjában, hogyan is néz ki a szerkesztése a műsornak. Barok Tamás: Alapvetően úgy működik a dolog, hogy nekünk két héttel előre kell terveznünk, mert ilyenkor kell megmondani a technikai személyzetnek azt, hogy mikor mit, és hol szeretnénk forgatni. A szerkesztés szemszögéből nézve szerencsés a helyzet, mert ritkán van olyan, hogy kettő, vagy több nagyobb buli esne egy hétvégére, így könnyebb nekünk is kiválasztani azt a helyszínt, ahol forgatni szeretnénk. Tudni kell azt is, hogy a Hip stábjának hét óra áll rendelkezésére egy adás leforgatására, ezért van az, hogy nem tudunk több buliba is elmenni egy héten - pedig szeretnénk. Aki nézi a Hipet, annak feltűnhetett, hogy január óta átálltunk arra a rendszerre, hogy mi megyünk a hírhez, nem a hír jön hozzánk. Én azt gondolom, hogy egy rétegműsornál, amelynek a műsorideje egy óra hetente, ez az egészséges. Ne várjunk a stúdióban ülve, hogy az interjúalanyok besétáljanak hozzánk, sokkal jobb, ha mi megyünk utána a dolgoknak. Persze nem csak ezen a műsoron dolgozom, hanem én vagyok a Poparazzi című műsor szerkesztője is. Így be tudok szúrni olyan riportokat, eseményeket, amelyek megállják a helyüket a Hipben is. Így néz ki tulajdonképpen a szerkesztés, így áll össze a műsor.
hiphop.hu: Csinálod ezt a műsort már tizenegy hónapja, elég sok buliban fordultatok meg, sokat találkoztok emberekkel a bulikban, szervezőkkel. Mit érzel, milyen az emberek hozzáállása a dolgokhoz? Hiszen tudjuk, hogy régebben a Hip egyáltalán nem azt a szerepet töltötte be, mint amit elvileg a tévétársaságnál szántak neki. Barok Tamás: Érdekes a helyzet, de mindenképpen pozitív. Szerintem sokat változott a viszony az emberekkel is. A kezdetekben ugye titeket hívogattalak, hogy mi az a buli, ahova érdemes elmenni. Az oldalon néztem utána mindig, hogy épp mi várható a hétvégéken. Mostanra ez már odáig fejlődött, hogy hívnak minket a bulikra, küldik az infókat emailben és így kialakult egy egészséges párbeszéd. Ez jó dolog, már csak azért is, mert nem tudunk mindenhova eljutni. Ugyankkor amelyik buliról tudomásunk van, azokat beharangozzuk a műsor party ajánló rovatában, így adva nagyobb publicitást az eseményeknek. Néha még olyan jó dolgok is kisülhetnek a kapcsolatokból, mint az, hogy idén nyáron el tudtunk menni a Kondorosi Hiphop Fesztre, ami ugyan egy kisebb kaliberű esemény, de mégis nagyon jól éreztük ott magunkat. Igazan jó műsor lett belőle, és olyan emberekkel tudtunk interjút készíteni, akikhez nehezen jutnánk el. hiphop.hu: Következő kérdésem a műsorvezető személye lenne. Ugyan ő az, aki a Viva műsorvezetőiből a leginkább képben van, és illik a műsorhoz, de mégis sokan szídják, nem tartják odavalónak. Mi erről a véleményed? Barok Tamás: Azt gondolom, hogy ezt nehéz megítélni. Én őt "készen" kaptam, tehát ő volt a műsorvezetője a műsornak, és maradt is. Azt hiszem, rá azért esett annó a választás, mert gördeszkázott, és ennek okán valószínűleg sokkal közelebb volt a hiphophoz, de legalábbis ahhoz a közeghez, ahol ez nagy szerepet játszott. Igaz, hogy a közelmúltban ettől kicsit eltávolodott, de nem véglegesen, és ahogy figyelem, érdeklődő maradt továbbra is. Úgy érzem, ha kell, tudom terelni a jó irányba olyan módon, hogy infokat kap tőlem. Így, amikor elmegyünk egy buliba, akkor képben van azzal kapcsolatosan, hogy ki van a mikrofon másik végén. Szerencsére mára már követelmény lett, de ha más nem, hát én követelem meg azt, hogy tisztában legyen a dolgokkal, nézzen utána a fellelhető információknak. Ahogy figyelem a internetes fórumokat, főleg az a gond vele, hogy nem csak hiphopzenét hallgat. Én azt gondolom, hogy amíg azt a munkát elvégzi, amit a Hippel kapcsolatosan el kell végeznie, addig teljesen mindegy, hogy milyen zenét hallgat még a hiphopon kívül. Mert azt is hallgat, nem is keveset. Nekem inkább azzal az emberrel van problémám, aki a szűklátókörűsége miatt ítéli el Gerit, mert nem értem, hogy miért jó ez neki. Ha engem, mint szerkesztőt érdekel egy téma, akkor felkészülök belőle és felkészítem a műsorvezetőt is. Ez a világon mindenhol így van, az MTV-n és a VH1-on sem az adott stílussal teljesen elkötelezett szerkesztők/műsorvezetők/operatőrök dolgoznak az esetek nagyon nagy részében. Abban van igazság, hogy amikor anno ez az egész Hip feat. Geri dolog elkezdődött, ő talán túl haverkodó módon csinálta ezt, ami aztán később visszaütött. Az utóbbi időben azt látom, hogy jó irányba halad a dolog vele kapcsolatban, tanul folyamatosan, ott van, képben van, utána olvas dolgoknak. Ez annak köszönhető, hogy az Interaktív című műsornál munkaköri leírás, hogy elolvassa a leendő vendégekről szóló anyagokat, és ezt a munkamódszert átmentette a hiphop műsor készítéséhez is. Azt se felejtsük el, hogy a Vivának adottak a műsorvezetői, ezek közül kellett választani valakit, aki vezesse a Hipet, és ismerve a brigádot, még mindig Geri a legjobb választás, hiszen talán ő az egyetlen, akit egy ilyen műsorban hitelessé lehet tenni.
hiphop.hu: Térjünk rá kicsit a többi rétegműsorra is, hiszen nagyon sokszor olyan kritikák fogalmazódnak meg, hogy a Hip nem kapja meg azt a "figyelmet" a cégen belül, mint a többi rétegműsor, az Eeelektro és a Megavatt. Barok Tamás: Ez sok mindentől függ. Az Eeelektro-nál egy úgynevezett szabadon forgató stáb dolgozik, függetlenített időfelhasználással, ami azt jelenti, hogy oda és akkor mennek, amikor akarnak. Míg a Hipnél ugye köt minket a már említett hét órás forgatási terminus. Ők külsős stáb tulajdonképpen. A Megawattnál a szerkesztő egy rock zenész, tehát itt a szerkesztést tényleg egy szakértő végzi el. A Hipnél a következő a helyzet: én nem vagyok egy fanatikus hiphop zene hallgató, kicsit "hidegebben" kezelem ezt a dolgot, mint pl. a Megawatt szerkesztője a saját műsorát. Amit értek ebből a dologból, az az elmúlt tizenegy hónap eredménye. Ez lehet, hogy néhány embernek nem szimpatikus, de én azt gondolom, hogy ugyanannyit „árt” egy műsornak egy elkötelezett, de ugyanakkor nem elfogult szerkesztő, mint egy elfogult. Hiszen így előtérben maradhatnak azok a televíziós megoldások, "szabályok", amelyek áthágására egy elfogult, rajongó szerkesztő/stáb nyugodtan képes lenne. Ugyanakkor van rengeteg tervünk, többek között hogy felhasználjuk "tévés" befolyásunkat, hogy a graffitisek és a hiphop zene szerelmesei is megtalálják a számításukat. De erről egyelőre ennyit, úgyis minden kiderül időben.
hiphop.hu: Ami a fő észrevétel szokott lenni az egyéb műsorok kontra Hip vitában, az a videó klipek szelekciója, minősége. Hogy is működik ez az egész? Barok Tamás: Igen. A Viva Hip videó klip szerkesztése azt kell hogy mondjam, nagyon véletlenszerű. A műsoron belül ugye már nem jut sok hely a klipeknek, mert hál'istennek annyi témánk volt, hogy lehetett pörgetni az eseményeket. A fő probléma az, hogy a Vivának a kliptára nem áll olyan szinten hiphop terén, mint akár rock, akár elektronikus vonalon. Ráadásul nehéz szétválasztani klipeket mert sokszor összemosódnak a kategóriák. Soha sem lehet tisztán olyan listát készteni, amelyik 100%-osan hiphop videó klipeket tartalmaz. Előfordul, hogy rábökök egy klipre, hogy azt szeretném beszerkeszteni, de megnézni sajnos nincs időm, így sajnos előfordul az, hogy egy-egy r&b klip is bekerül a szórásba.
hiphop.hu: Igen, ez az egyik probléma, hiszen van a Vivának hétfőn a Viva R&B című műsora, és néha alig fedezni fel különbségeket a két műsor között. Barok Tamás: Igen, előfordul sajnos. Én azt mondom, hogy az elmúlt időszakban szerencsére sikerült fejleszteni valamilyen szinten a magyar előadós listánkat, sikerült azt elérni, hogyha lemegyünk egy partyra, és előtte beszélünk valakivel, akinek van klipje, akkor elhozza nekünk. Ha ezek a klipek megfelelnek a kitételeknek, akkor minden további nélkül le is játsszuk óket. Sajnos ez nem mindig sikerül, mivel előfordul, hogy rossz minőségben kapjuk őket, vagy esetleg túl sok reklám van a klipben, előbbire rengeteg, de még az utóbbira is volt már nem egy példa. A Mentha klip volt még egy érdekes sztori, ment gyakran a Hipben, sokan kérték is, hogy vetítsük többször, de egyszerűen nem tudtuk, mert hat perc hosszú volt a klip. Ez nem fért bele a normál napi játszásba. Abban a pillanatban, ahogy egy három és fél perces változatot kaptunk, bekerült a napi játszásba, ami azt gondolom egy underground videóklipnél elég jó eredmény. Főleg abból a szempontból, hogy egyedüli zenetévé vagyunk, és rengeteg klipet kell nyomnunk, mert a kiadók által mi ebből élünk. Visszatérve a klipek szerkesztésére, ez az én kívülállóságomnál fogva néha sajnos ad hoc jellegű, nyilvánvalóan ezt lehetne jobban is nyomni, de nem segítene rajtam, hogyha jönne egy nálam okosabb ember, hogy "te, játsszuk már ezt meg azt". Mert erre én azt mondom, hogy ez meg az nincs meg, de amaz igen, ami meg ugyanaz, amit eddig láttunk. Viszont fontos, hogy mindenki, akinek van klipje, vagy rendelkezik sok videóval, az lépjen velünk kapcsolatba, telefonon vagy emailen keresztül, vagy akár személyesen valamelyik buliban.
hiphop.hu: Emlékszem néhány beírásra a fórumunkon, amikor néhányan nehezményezték azt, hogy elküldtek egy videólistát az email címetekre, hogy ezekkel tudnák segíteni a klipadatbázis bővítését, de nem kaptak semmiféle választ. Barok Tamás: Ez nem tudom mikor lehetett, mert én ilyenre nem nagyon emlékszem. Azt mondom, hogy azt a listát küldjék el megint, és akkor felvesszük a kapcsolatot egymással. De azért elmondanám, hogy ez az egész klipdolog hogyan működik: valaki letölti egy dal videóját a megfelelő, broadcasting minőségben, amit aztán eljuttat hozzánk, a megfelelő információkkal együtt (kiadó, előadó, stb.), és amennyiben minden jogi és egyéb szempontoknak megfelel, már repül is a játszási listába.
hiphop.hu: Megy az It's Rite rovat a Hipben már hosszú ideje, most kezdődött nemrég a Break Battle párbajainak vetítése. Erről az adásrészről mesélj kicsit, mik lesznek még, mik várhatók. Barok Tamás: Az a helyzet ezzel, hogy a kezdeti botladozásból szerencsére sikerült az It's Rite-ot felhozni egy olyan szintre, ami tényleg arról szól, amiről szólnia kell, és még a megrendelő is elégedett, szóval végre alakul a helyzet. Természetesen még rengeteg fejlesztenivaló van a műsorban, az eseményekben, de jó úton haladunk. Jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy az ez évi rendezvényeket meg tudjuk ismételni, és egy hagyományt tudunk megalapozni ezekkel a versenyekkel.
hiphop.hu: Mik a tervek? Milyen újítások, ötletek vannak, amiket majd láthatunk a műsorban? Barok Tamás: Az egyik terv az a külföldi forgatás. Voltak már rá példák idén is szerencsére, de még nagyon gyerekcipőben jár a dolog. Remélem össze tudjuk hozni, hogy jövőre el tudjunk jutni európai nagyvárosokba, és bemutassuk az ottani viszonyokat, helyzetet. Ehhez kell néhány megállapodás, de szerintem ezzel nem lesz különösebb gond. Hozzá kell tennem, hogy a nézettségi adataink is nagyon jók, nagyjából 25%-kal többen nézik az elmúlt évhez képest a műsort, ami nem rossz eredmény. Most körülbelül kétszázezer háztartást mérnek az AGB (műsorelérést figyelő cég) rendszerével, és ebből az egészből körülbelül 3-4%os szelet a miénk, tehát körülbelül egy időben 60-80 ezer ember nézi a VivaHip-et. Szóval elég jó a nézettségünk, és ezt meg kell becsülnünk azzal, hogy próbálunk egy jó műsort összehozni a nézőknek – és ez szerintem többször sikerül is. Persze van mit fejlődni, cizellálni kell kicsit a szerkesztést, a vágási technikát, és egyebeket. Örülök neki, hogy csinálhatjuk, hogy ránk bízzák, hogy foglalkozhatunk vele. Mindent lehet jobban csinálni, mindent lehet szídni is, így kerek ez a világ. Ettől a televíziótól nem lehet elvárni egy Spielberg-féle dokumentumfilmet, vagy egy MTV féle műsort. Nem azért mert nem annyira jó ez a tévé, vagy nem annyira jó egy stáb, egyszerűen így alakult ki, nehéz ezen változtatni, csak hosszú évek nyomán lehet majd érzékelni valamiféle változást.
Tschöppy
|