Hiphop.hu: Gondolom már ezerszer feltették Neked ezt a kérdést, de mesélnél kicsit a karriered kezdetéről, hogy miként lettél DJ ?
Rob Swift: Apám, aki Dél-Amerikából, Kolumbiából jött át az USA-ba, DJ volt, spanyol zenéket játszott, úgyhogy én azon nőttem fel, hogy otthon játszott. Amikor meg bulikban zenélt akkor mindig segítettem neki a felszerelést cipelni, néztem ahogy zenél és megtáncoltatja az embereket, és ez volt az első élményem magáról a lemezlovasságról. A tesómnak pedig volt egy csomó haverja akik DJ-k voltak és gyűjtötték a lemezeket, mert a faterom cucca a legmodernebb volt akkoriban, és amikor apám dolgozott és nekünk nem volt sulink akkor áthívta őket, hogy hozzák a lemezeiket, és a fater cuccán csináltak mixtape-eket, tesóm DJ-zett, a haverjai meg MC-ztek. Itt találkoztam a magával hiphop-pal, otthon a nagyszobánkban. Apám és a bátyám mellett természetes volt, hogy én is DJ akarok lenni, így kezdődött a dolog számomra.

HHH: Hogy jött be a képbe az X-Men és az X-ecutioners?
RS: Az X-Men 1988-ban alakult, Steve D, Johnny Cash, Shawn C és Roc Raida alapították a bandát, hogy párbajozzanak a Supermen-nel, egy akkori bandával akik nagyon népszerű DJ-k voltak, és azért jött létre az X-Men, hogy velük megvívjanak. Kezdtek nevet szerezni maguknak a párbajokkal és amikor 1991-ben a Keleti Parti DMC bajnokságban párbajoztam akkor találkoztam Steve D-vel, az X-Men egyik alapítójával, és jó barátok lettünk, megtetszett neki a stílusom és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem beszállni, és így kerültem a bandába. Kb. 6 évvel később alapítottuk meg az X-ecutioners-t, 1997-ben, amikor leszerződtünk az Asphadel Records-hoz. Amikor az első albumunkat készítettük, az X-pressions-t, az ügyvédek szóltak, hogy változtassuk meg az X-Men elnevezést az eredeti képregény és a Marvel Comics miatt, hogy nehogy bepereljenek, és ezért megváltoztattuk X-ecutionersre.

HHH: Mikor hagytad abba a párbajozást?
RS: Oh, összesen csak egy évig párbajoztam

HHH: Egyetlen évig?!
RS: Igen, először a Keleti Parti DMC-re neveztem be 1991-ben és az utolsó párbajom a következő évben volt, az 1992-es DMC-n, és a kettő között sokat párbajoztam, de nekem soha nem az volt a célom, hogy én legyek a legjobbként számon tartva. Nem akartam soha szükségszerűen jobb lenni a világnál. Szép lett volna ha megnyerek mondjuk egy világbajnoki címet. Megnyertem a Keleti Parti DMC-t, de soha nem volt szándékom megnyerni a vb-t, sokkal inkább az emberek tiszteletét akartam kivívni és azt akartam, hogyha beszélgetnek az emberek a világ tíz legjobb DJ-jéről akkor én benne legyek abban a top 10-ben. A párbajozás csak azért volt, hogy megismerjék a nevemet, nem akartam örökké párbaj DJ maradni, mint ahogy sokan mások teszik.

HHH: Követed azért még a párbajokat Amerikában?
RS: Őszintén megmondva, nem figyelek rá úgy oda, mint kezdő DJ-ként, mert úgy érzem, hogy a párbaj maga nem nekem való, annak az ötlete, hogy jobb legyek másoknál vagy én legyek a legjobb nem jelent számomra semmit, inkább a kreatív embereket keresem a versenyeken akik próbálják fejleszteni ezt a művészetet. Próbálom követni, hogy kik az új arcok, ott van például I-Merge, az egyik új tag a párbajozás világában aki nagy port kavart, de ugyanakkor én jobban figyelek olyan srácokra mint pl. Ricky Rucker és Told Style, ezek a nyugati parti DJ-k nagyon új dolgokat csinálnak, mármint a DJ’zés zenei oldalát tekintve, úgyhogy rájuk fókuszálok és próbálok többet megtudni ezekről az arcokról. Ajánlom a párbajozást bármely DJ-nek, jó arra, hogy nevet szerezz magadnak, de számomra a lényeg az, hogy előrelendüljön ezt a stílus és megtaláljam az utat, hogy zenét csináljak a lemezjátszóval, ne csak párbajozzak.

HHH: Mi a helyzet a nemzetközi DJ-kkel, odafigyelsz rájuk is?
RS: Próbálok. Úgy értem, hogy nem vagyok nagyon tisztában vele, hogy kik az új DJ-k a nemzetközi fronton, de ugyanakkor sokat utazok és koncertezek, mint itt most, és mindig találkozok DJ-kkel, és megismerem, hogy ki hol tart más országokban, úgyhogy valamennyire képben vagyok.

HHH: Mekkora kihívást jelent szerinted egy nemzetközi DJ egy amerikai bajnok ellen a DMC vb-n?
RS: Véleményem szerint még mindig az USA gyakorolja a legnagyobb hatást a DJ-zésre, úgy tűnik, hogy a legtöbb DJ a ‘80-as évek óta, az első DMC párbajok óta, az amcsi DJ-k azok akik megadják az alaphangot és megmutatják, hogy következő évre merre fog fejlődni a dolog. Mindegy, hogy Jazzy Jeff vagy Cash Money, Steve D, DJ Aladdin, Rob Swift, Q-bert vagy Roc Raida a név, mindig van valaki innen-onnan az USA-ból vagy esetleg a világból, aki mutat valami újat. Ott volt Cutmaster Swift aki a ‘89-es DMC-t nyerte, vagy Francesco Zapelli Olaszországból, ők persze oldschool DJ-k voltak a ‘80-as évek végén és a ‘90-es évek elején. Manapság is vannak arcok a világ egyes részeiről, akik durvákat csinálnak, de azért még mindig az USA határozza meg, hogy mi a helyzet a trükkökkel meg ilyenekkel..

HHH: Mennyire figyel oda a turntablism-re a média az USA-ban manapság? Mármint, változott valami a Scratch film óta?
RS: Igen, úgy érzem változott. Nagy figyelmet fordítanak az olyan DJ-kre mint én. Hogy összehasonlítsam a helyzetet, a ‘90-es évek elején minden csak az MC-kről szólt, manapság meg látsz DJ-ket még reklámokban is, Q-bert az Apple-nek csinált reklámot, én szerepeltem egy Gap reklámban, az X-ecutioners-szel csináltunk egy videót amit az MTV játszott, olyan talk show-kban szerepeltünk mint David Letterman vagy Carson Daily, szóval sokkal több a figyelem mint régebben volt. Még mindig persze szeretném ha úgy odafigyelnének mint az MC-re, sokkal több reppert látsz a TV-ben mint menő DJ-t, de azért sokkal jobb mint 10 évvel ezelőtt.

HHH: Más téma: Szerinted mik a scratch határai? Mennyi lehetőség van még technikai fejlődésekre?
RS: Szerintem a scratchelés egyre inkább művészetté fejlődik… próbáljuk azt megtanulni, hogy miként csináljunk zenét, ne csak zajokat, és szerintem ez a DJ-zés jövője. Most fejeztem be az új albumomat aminek War Games a címe, és van rajta egy szám amin Ricky Rucker és Told Style közreműködnek, számomra az a két srác talán a legprogresszívebb DJ D-Stylest nem számítva. Amit ez a két tag művel a lejátszókon az egyszerűen beteg. Tudod én is sokat tanulok tőlük úgy, hogy csak nézem amit csinálnak. Őszintén szólva ezek frankón kattantak, ember. Amit az albumomra csináltak, az a szám egyszerűen vad.

HHH: Gusztustalan lett? :)
RS: Ja, úgy képzeld el, hogy ők nagyon-nagyon zeneiek, tudják miként kombinálják a technikai elemeket a szkreccselésés dallamos, zenei oldalával, és ezt nagyon nehéz csinálni. A legtöbb DJ általában dallamosan nyomja, de nem túl technikás, más DJ pedig nagyon technikás, de nem olyan dallamos, ez a két srác meg egyesíti a két stílust.

HHH: Ha már a zeneiségnél tartunk, szerinted egy mai modern DJ-nek szüksége van zenei képzésre és háttérre ahhoz, hogy sikeres legyen?
RS: Nem hiszem, hogy szükségszerűen kell, mármint én soha nem jártam zeneiskolába, nem tanultam kottát olvasni, meg ilyenek. A lényeg az, hogy tanulj és képezd magad zeneileg, ha nem engedheted meg, hogy iskolába járj. Ott van DJ Radar, Phoenix-ből, Arizonából, neki komolyzenei háttere van, olvas kottát, fellépett már zenekarokkal, és ez nagyon jó, de nincs mindenkinek lehetősége, hogy suliban tanulja. Csak tanuld a zenét általánosságban, ahogy én tettem. Szoktam zenéket is csinálni, és amikor samplerezek például egy jazz számot, sokszor azon veszem észre magam, hogy csak hallgatom a zenét és nem törődök azzal, hogy mit fogok kiszedni belőle, csak meghallgatom az egész nótát és arra figyelek, hogy mitől lesz jó egy szám, és hogyan tudnám a mondandómat úgy kifejezni a lemezjátszón, mint egy jazz zenész. Épp ezért tanulmányoztam Miles Davis-t, és a zenéjét hallgatva próbáltam átvenni elemeket a lemezjátszón. Sok DJ csak nekiesik a lemezeknek és non-stop sikál, érted, csak szkreccselés non-stop az őrületig. Miles viszont, ha megfigyeled, játszik egy kicsit, aztán szünetet hagy kábé 3 másodpercre, aztán megint játszik egy kicsit. Ezt a stílust próbálom én is átvenni a skreccs szemszögéből, úgy ütemezni a szkreccseimet, hogy zeneileg érthetők legyenek, és olyan ember aki soha nem hallott ilyet, azt mondja, hogy “hú ez tök jó”, minthogy azt mondja, hogy “mi a fene ez?”. Ehhez pedig nem kell zeneiskolába menned, hogy megértsd.

HHH: Lassan húsz éve DJ-zel, úgyhogy nagy a rutinod. Szerinted van végső korhatár amikor az ember elkezdheti a DJ-zést?
RS: Ez jó kérdés, nem hinném, hogy igazán lenne egy korhatár. A hiphop persze a fiatalok világa, mindig fiatal arcokat akarunk látni legtöbbször, ha elképzelsz egy 50 éves reppert az elég viccesen hangzik, de ha például a jazzre gondolsz, és látsz egy 50 vagy 60 éves embert a zongoránál, meg se fordul a fejedben, hogy kinevesd. Szóval megértem persze azokat akik úgy gondolják, hogy ha 35 felett vagy akkor ideje elkezdeni valami mással foglalkozni, producerkedni vagy valami mást csinálni, de ugyanakkor ha megnézed a világ legjobb szkreccselői mind 35 felett járnak, de nem látod rajtuk mert úgy néznek ki mintha 25 évesek lennének. Az életkor nem lényeges, ha kreatív tudsz maradni és új dolgokat tudsz csinálni akkor nem számít, hogy hány éves vagy, mert a zenéd a lényeg. Az egyénen múlik. Lehet, hogy ha én is 35 leszek majd akkor úgy érzem, hogy valami miást csinálok, de ez nem jelenti azt, hogy bárki másnak, aki 35, abba kell hagynia a DJ-zést.

HHH: Ok, beszéljünk kicsit megint más témáról. Mi vezetett ahhoz, hogy kiszállj az X-ecutioners csapatból?
RS: Tavaly szeptemberben léptem ki az X-ecutionersből, és távozásomnak számos oka volt. Az egyik az, hogy egyátalán nem voltam megelégedve a kiadónkkal, úgy éreztem a Sony Records egyátalán nem érti, hogy a mi bandánk miről szól, és jobban odafigyeltek a sikerünkre a Linkin Parkkal és próbáltak még egy ugyanolyat csinálni.

HHH: Szóval teljesen mainstreamre akartak váltani?
RS: Igen. Nincs semmi baj azzal, hogyha mainstream vagy, nincs semmi baj azzal, hogyha egymillió ember megveszi Rob Swift albumát. A probléma akkor van, ha úgy próbálod megcsinálni az albumodat, hogy egymillió ember megvegye, és ez volt a baj a Sony-val. A kiadó arra koncentrált, hogy rávegyen minket egy újabb olyan számra mint az “It’s Going Down”, ahelyett, hogy igazán megértette volna a csapatot és hagyta volna, hogy valami mást csináljunk. Félre ne értsd, imádom amit a Linkin Parkkal csináltunk és köszönettel tartozunk azoknak a srácoknak mert óriási szerepük volt a mi sikereinkben, de a Sony az úgy állt hozzá, hogy “tudtok még egy ilyen számot csinálni nekünk?”, pedig az X-ecutioners-szel a lényeg az, hogy mindig fejlődjünk, valami különbözőt csináljunk, és épp ez volt a Linkin Parkkal, valami különleges. A következő albumunknál, a Revolutionsnál pedig annak a felhajtásnak a súlya ránk nehezedett amit az “It’s Going Down” keltett, és ez kavarodást idézett elő a bandán belül, a kreativitást tekintve pedig a tagok elkezdtek más irányokba fordulni. Én csináltam a saját dolgaimat, Raida csinálta a saját dolgát és Eclipse is csinálta a saját dolgát, és úgy érzem nem egy egységként alkottunk, és így már nem volt benne annyi öröm. Ez az amit én csinálok, ezzel keresem a kenyerem, és ha nem vagyok boldog a jelenlegi helyzetemmel, akkor változtatnom kell rajta, és úgy éreztem az a lehető legjobb megoldás ha kiszállok a csapatból, hogy visszanyerjem a kedvem a DJ-zéshez és a zenéléshez és ne az legyen a gondom, hogy olyan zenét csináljak amit az MTV vagy a rádiók megesznek, érted? Nehéz döntés volt, de jó döntés.

HHH: Most, hogy elhagytad a csapatot, két embert kellett “becserélni”, hogy helyettesítsenek. Mit gondolsz merre fog tartani az X-ecutioners az új felállással?
RS: Nem tudom, nehéz megmondani. Boogie Blind és Precision nagyon jó DJ-k, tényleg nagyon királyak, de amikor egy csapatban vagy akkor keményen kell dolgoznod. Maga a név nem fog sikeressé tenni, hanem az amit teszel és amit beleadsz a dologba. Szóval annak ellenére, hogy ma már mindenki ismeri az X-ecutionerst, maga a név, véleményem szerint, nem igazán jelent semmit. Ami fontos az az, hogy mit kezdesz a névvel, miként kelsz fel reggel és mondod magadban, hogy “mit tegyek, hogy megmaradjon a nevem a világban?”. Mindannyiuknak együtt kell dolgoznia és meg kell találnia az utat, hogy egy emberként gondolkozzanak, és ez volt velünk a probléma, nem voltunk együtt, külön utakon járt az agyunk és így nehéz volt zenét csinálni közösen, és ezért nekik is kihívás lesz együttműködni, mert csapatban DJ-zni nem könnyű. Ugyanakkor sok szerencsét kívánok a srácoknak. Utálnám ha nem lennének sikeresek és nem tudnák folytatni amit együtt elkezdtünk.

HHH: Gondolom ez ugyanolyan megújulás a Te karrieredben is.
RS: Pontosan.

HHH: Akkor mit fogsz Te csinálni mostantól?
RS: Húú ember... Mostantól azt fogom csinálni amit évek óta csináltam mellékesen, különböző zenészekkel dolgozom. Épp albumot készítünk Bob James-szel. Ez egy jazz-hiphop album lesz, hárman készítjük, Bob James, egy Dave McMurray nevű szaxofonos és én. Kb. másfél éve turnéztunk Japánban ilyen felállásban és óriási volt. Szinte nem is próbáltunk együtt, az első próbánk a turné első napján volt amikor odaértem, és aztán lenyűgöző dolgokat csináltunk a fellépéseken és elhatároztuk, hogy csinálunk egy albumot. Amikor kiléptem az X-ecutioners-ből, kb. egy hétre rá felhívott Bob James és azt mondta, hogy vegyünk fel egy albumot együtt. Számomra ez szimbolikus jelentőségű, azt mondtam magamnak, jól van Rob, most kibonthatod a szárnyaidat, igazán elengedheted magad és kitapasztalhatod azokat a dolgokat amiket nem tudtál mert keményen kellett koncentrálnod arra, hogy a bandába beleférj, most viszont szabadon követheted az ötleteidet, úgyhogy most albumot készítek ezzel a két emberrel. Nemrég fejeztem be a harmadik szóló albumomat aminek War Games a címe, és számos mindennapi dologgal foglalkozik, mint a háború, otthoni dolgok, tudod, amiket New Yorkban látok, dolgok amiket a hírekben hallok, alapjában véve mindennapi dolgok amiket egy DJ szemén keresztül kommentálok, nemzetközi események és nemzetközi problémák. Az albumhoz készül egy DVD is. Tudod amikor elkészül egy film akkor mindig van valaki aki csinál hozzá egy zenét, de én ezt fordítva csinálom: csináltam egy albumot és az egyik barátom, Tom Coluccio kiegészíti vizuálisan és hozzáilleszti a zenémhez. Izgatott vagyok mert egy csomó olyan dolgot csinálok amit nem csináltam előtte. Az X-ecutioners, az csak egy része volt annak aki vagyok és amit csinálok. A csapatban tagnak lenni nem határozta meg a jövőmet, én döntöm el, hogy merre akarok haladni, a csapat valami volt amit egy bizonyos ideig csináltam, és most pedig kipróbálhatom magamat új dolgokkal is, érted? Csinálok egyébként egy mix CD-t is, egy break CD-t b-boy-oknak, szóval van egy csomó dolgom.

HHH: Állandóan Mixwell cuccokban látni Téged, ami egy elég ismeretlen márka. Csak szponzorálnak Téged, vagy esetleg tulajdonosa is vagy a cégnek?
RS: Neeem [nevet]... bárcsak tulaj lennék! Csak egyszerűen nagyon jóban vagyok a tulajdonossal, és szeretem ezeket a cuccokat mert kényelmesek, a Mixwell pedig nagyon sokban segített fellépéseknél, az albumom promóciójánál, és másban is nagyon sokat tettek már értem. Ahelyett, hogy egy Adidast vagy egy Fubut képviselnék, miért ne képviseljem azokat akik sokat segítettek már engem a karrierem során?

HHH: Van valamilyen támogatód a felszerelések terén is?
RS: Igen, a Rane szponzorál, egy új cég amelyik keverőket gyárt, illetve szintén szponzorál a Shure, amelyik tűket, mikrofonokat és fejhallgatókat készít.

HHH: Milyen típusú tűket használsz?
RS: A Shure M44-C típust, azt amelyiknek kék az feje.

HHH: Ok, nem akarlak tovább nyúzni a fellépésed előtt. Üzensz még valamit az olvasóinknak?
RS: Csak menjetek és támogassátok az új albumomat aminek War Games a címe, szeptemberben fog megjelenni, és beteg cucc lesz, szerepel rajta Large Professor, Akinyele, Breeze Evaflowin, Ricky Rucker, Told Styles és Melo-D, és teljesen különböző lesz attól amit az X-ecutioners-szel csináltam, egy teljesen új lépcsőfok a kreativitásban. Én vagyok a producere is az egész albumnak, kivéve egy számot, nagyon jó lesz az egész, úgyhogy menjetek és szerezzétek majd be. Béke!