Bobakrome
2006.08.13. 13:25
HHH: Nem emlékszem pontosan mikor jelentetted meg az előző albumodat, de már pár éve volt az tuti, miért kellett ennyit várnia a kiéhezett Bobakrome rajongóknak?
Bobakrome: 2002-ben jelent meg az első albumom, hivatalosan a Wacuumairs label alatt. Ezt megelőzően először egy Intersong válogatáslemezen szerepeltem hivatalosan, illetve azt megelőzték a demó számok, amik CD-ről CD-re másolással terjedtek szét pár év alatt. Ha lett volna lehetőségem rá, akkor most ünnepelhetném a harmadik albumomat, de nem bánom, hogy így történt. Ha valaki zenél, akkor zenéljen ingyen magának - Én is ezt tettem, de mára már kinőttem ebből. Olyan albumot készítek, amire azt lehet mondani, hogy jó vétel :)
HHH: Egyik első voltál aki saját, független kiadót alapított. Saját tervek szerint haladtál a fejlődésben vagy a szerencse keze is benne van a sikereidben? Hogy ismerkedtél össze akkezdettel?
Bobakrome: A Kriminál Beats és a Wacuumairs eléggé nyomult és még fog is:) A lelkem mélyén sokmindenkinek köszönöm, hogy itt tart a label. Gusztáv király, Kreiner Tamás (Newtex), Dick, Gyurr, Mellik Tamás (moto) Fingusz Domingusz, Jungel... és ilyen öregsulis arcok, mindíg segítettek. Azt hozzáteszem, hogy eléggé kitartó voltam és mást se csináltam csak a label-t gondozgattam, de mindegy... Azt nagyon sajnálom, hogy még nem snowboardoztam életemben egyszer sem. Pedig arra is költhettem volna a lémet. Viszont a Henkó Bobakromra is snowboardozott már, és azt mondta: olyankor nem tud fékezni.... egyszer csak pamm! Úgyhogy minden ok! Ők csúsznak, én meg szövegelek! De ez már régen volt, csak nosztalgiázok :) Komolyra fordítva a szót, ma már más a helyzet a Wacuumairs label alatt. Megerősödött, tele van kreativitással és lehetőségekkel. Mondhatnám úgy is, mint Akkezdet: hogy ez a kezdet.
Akkezdet....összejöttünk. Összehozott minket a zene, és a szöveg iránti vonzalom. A közös tisztelet! Nagyon örülök ennek! Még nem voltunk spanok, amikor rámszólt a Saiid a Digital Confusion partyn, hogy beszemplingelte dili hangomat a számukba. Meghallgattam a Skizo Mikónál (mert ott aztán minden van, ami létezik), padlótfogtam és felajánlottam a segítségem. Ugyanott halottam Aza zenéit is és mint tudjátok azóta már wacuum alapkövek lettek Petiék meg ő is. Teljesült az álmom, amiben hittem :) Tudtam, hogy a magyar nyelvnek ereje van és lehet vele variálni, mint ahogyan azt is, hogy egy PC csodákra képes. "egyebet nem tudok elmondani..... kérem kapcsolják ki"
HHH: Sokáig nem szerepeltek "aktívan" a Wacuum előadói a magyar hiphop életben. Volt ennek valami tudatos oka, vagy csak az ismerettség hiányzott? Az Akkezdetphiai album óta országos szintű a "respekt" és felkérés felkérést követ. Hozott ez az underground hírnév valami változást számotokra?
Bobakrome: Akkezdet nem sokat vacilált a demós állapotában sem. Mentek és mondták. Az "Akkezdet" album meg mindent elintézett, amit lehetett. Én meg nem nagyon mocorogtam nyílvánosan. Tudod?! Boba Fett a titokzatos....nem tudod hol van, csak azt: van!
HHH: Beszéljünk kicsit az albumról! Miért lett "Direkt Torz" a címe?
Bobakrome: Tudni kell, hogy a "Direkt Torz" lemezen már két éve dolgozom, jobban mondva vannak rajta nem csak "friss" gondolatok, és amikor alaposan benne voltam, akkor a Szabadság hídon jártam munkába minden nap és art direktor munkakörben foglakoztattak. Nem fogtam vissza magam, hozom a torz világot, ami körülvesz Téged is. Valahogy így alakult, a "Direkt Torz" jó név a lemeznek :)
HHH: Kik készítették a zenéket az albumodra?
Bobakrome: Mindenbe belenyúltam, de a beat-ek között természetesen ott vannak a kedvenc zenecsinálók ütemei is. Itt van minden amit az album produkciós oldaláról tudni kell:
Alapok: "Drogriadó" Aza "Dark Side kaszting" Saiid & Fari "Bin Láden pénzt visz skit" Saiid & Bobakrome "R.I.P.O.D.B." Mind Art (János & Sepi) "Isten ajándéka" Saiid & Bobakrome
Közreműködők:
Scratch betétek: Frequent / Q-Cee / Aza / Saiid / Krome Ének: Léna, Orsi, Sena Bass: Heilig Tomi "Drogriadó" Hegedű szóló: Jungel “Hello, nem hello!” Eredeti nyers demo verzió: “Mi van itt?!” Borító fotó: Glódi Balázs, moto
HHH: Mint az eddigi Wacuum kiadásoktól megszokhattuk, ismét nagyon igényes, "nyugati szintű" a borító. Ki készíti ezeket?
Bobakrome: Borító fotó: Glódi Balázs (Szabadság híd) / moto (Krome fej) > ezekből a nagyszerű anyagokból (fotókból) készítettem a borító montázsképét magamnak. Ezt utána Mellik Tamás (moto) hozta formába, de szerinte jobb lett volna, ha nem pofázok bele. :) Szerettem volna valami gyér cuccot belülre. Végül is sikerült… De nélküle nem ment volna ebben az évben!
HHH: Tegnap (Dec. 21.) "hivatalosan" megjelent az album, hol lehet majd kapni/megrendelni?
Bobakrome: A Burner-ben és a Mammut2 első szintjén a Pro Cross boltban lehet megvásárolni, illetve emailben, a hiphop.hu fórumon és a Wacuumairs honlapon keresztül lehet engem elérni ha valaki meg szeretné rendelni.
HHH: Mi a legfontosabb amit az albummal kapcsolatosan tudnunk kell? Mármint, minden előadó valahonnan valahova el akar jutni egy fejlődesi folyamatban egyik album után a másikkal. Hogyan jellemeznéd az új albumodat? Kiforrott stílusú Bobakrome-ot hallhatunk? Sok a változás az előző koronghoz képest?
Bobakrome: A "Miir fiilsz, há viigig iig a villany?!" -hoz képest, a " Direkt Torz" egy reppesebb album lett. A hallgatókra bízom, hogy mennyire. Még mindig old school stílusban mozog és van benne torzió is. Erre a lemezre viszont már nem jellemző a kisérletezés. Tudtam, hogy mit szeretnék a tél közepén kiadni a kezemből és ennek tudatában dolgoztam végig.
HHH: Mik a Wacuum tervei a jövőre nézve? Teljes létszámú a csapat vagy tervezed, hogy újabb tehetsegeket "igazolsz" a bandába?
Bobakrome: Én nem igazolok senkit sehová. Nyitottak vagyunk és segítőkészek. Ha valaki bejön a label alá, az azért lesz, mert közösen láttunk benne valamit. Csak azért nem bővítjük a létszámot, hogy többen legyünk.
HHH: Mikor készül el AZA albuma, illetve igaz-e, hogy lesz egy Wacuum remix/bootleg válogatás?
Bobakrome: Igen ez igaz! Sok készülő számot hallok Azától. Most diskuráltak a New York-i Protect Ya Neck kiadó főnökével Spear-rel (Mook), és a G-Cleffel, hogy a jövőben Aza mire figyeljen komponálás közben... Mármint, hogy le ne essen a kompról, amikor a Staten Island-i fészekbe utazik... :) Már készített a srác 6-7 számot Blue Raspberry (Wu-Tang Clan énekesnő) készülő albumára és a Cilvaringz-nek is dolgozik, most viszont itthon ingyenesen letölthető mixtape-ekkel debütál a hazai hiphopperek előtt, amelyek közül az elsőt már le lehet tölteni a www.openyamind.hu oldalról.
A többi Wacuum cuccról szólva, megpróbáljuk felgyorsítani a kiadásokat, hogy ne kelljen egy egész évet várni két album között, mert az nagyon gáz. Az új Wacuum weboldal is beindul 2005 elején, ott már mindent meg fogtok találni, amihez a label tagjainak köze van.
HHH: Üzensz valamit az emberkéknek?
Bobakrome: Boldog karácsonyt mindenkinek! De mielőtt még elszaladnátok bejglit tömni............Tiszteletet és Béke!
Előzetesként pedig itt egy kis ízelítő: Bobakrome - Szarok a trendre
Písz!
aMGee
|